Vészkijáratot jelentett az eszperantó

Számos olyan mesterséges nyelv van, amely nem természetes fejlődés során alakult ki, hanem valaki tudatosan megtervezte. Közöttük a legismertebb az eszperantó nyelv. A „legtermékenyebb magyar írónak ” is titulált Nemere István elkötelezett híve az eszperantónak, több könyve is megjelent ezen a nyelven. A mesterséges nyelv múltjáról jelenéről és jövőjéről beszélgettünk az életén és a művein keresztül.

Természetesen először arra voltunk kíváncsiak, hogyan került kapcsolatba ezzel a mesterséges nyelvvel.

Huszonöt országgal

– Bizony elég régen volt, hiszen még 18 évesen, 1962-ben közvetlenül az érettségi előtt ismerkedtem meg ezzel a nyelvvel. A külföldi országokkal akkoriban nemigen volt semmilyen kapcsolatunk, az ország vezetői ennek nem is örültek volna, az eszperantó nyelv megtanulása vészkijáratnak tűnt. Levelezni ugyanis lehetett idegen emberekkel, az eszperantó pedig azért tűnt alkalmasnak erre, mert nemigen beszélték a hatalmon lévők, így ha bele is néztek a levelekbe, nemigen tudták, miről szól, s nem volt cenzoruk sem, aki értette volna. Óriási dolog volt ez az én számomra akkor, mert huszonöt országban volt levelező partnerem. Mint említettem, menekülési útvonalnak látszott, s jó ideig bizony az is volt. Egyesek teljesen ideológiai alapon használták a nyelvet, abban bízva, ha közös nyelvet beszélnek, nem lesznek az emberek között nézeteltérések. A történelem megmutatta, hiába voltak közös nyelvek az évszázadok során – például a latin, a francia, az angol –,  nem oldották meg a problémának ezt a részét, nem sikerült elkerülni a háborúkat. Sokan az életüket is rátették arra, hogy évtizedekig tanulják, használják, s ahogy kinyíltak a határok, az utazgatások során éljenek is vele. Veszprémben éltem abban az időben, tanfolyam keretében tanultam ezt a nyelvet, akkor ugyanis éppen újra engedélyezték, mert előtte tiltó listán volt.

– Ez is egy érdekes lélektani és politikai folyamat, ugyanis a nagy diktatúrák mindig betiltották, mióta megalkották ezt a nyelvet. Például az 1930-as évek Szovjetuniójában sok embert elvittek a Gulágra, mert eszperantisták voltak. A diktatúrák nem szeretik, ha az állampolgárok az ő tudtukon kívül külön utakon külfölddel kapcsolatot tartanak. Németországban Hitler idején ugyanez volt a helyzet, ott is koncentrációs táborba kerültek, akik beszélték az eszperantó nyelvet. 1945 után a magyar rezsim sem örvendezett neki, de aztán 1956-ot követően az 1960-as évek elején olvadás, enyhülés következett be, legalábbis annak hívták, lazítottak a gyeplőkön, s engedélyezték az eszperantó oktatását is. Az évek során sokat költöztem, ahol most lakom, az a tizenhetedik költözésem, az évek során lemorzsolódtak a régi levelezőtársak.

Vajon hogy jött a gondolat, hogy eszperantó nyelven is írjon regényeket? – kérdeztük az írótól.

– Ez az én egyik mániám. Ahogy az eszperantótól kezdve sorba tanultam a nyelveket, úgy éreztem, akkor sajátítottam el igazán egy-egy nyelvet, ha már írni is tudok rajta. Így volt ez a lengyel nyelvvel is, bár azon keveset írtam. Az eszperantónak köszönhetően a könyveim eljutottak Ázsiába, Brazíliába, Brazíliába, az Egyesült Államokba, s kaptam is visszajelzéseket, amik nagyon érdekesek voltak. A távoli földrészeken élők ugyanis másképpen állnak bizonyos dolgokhoz. Mikor valaki a romantikus szerelmes regényeimet igyekezett terjeszteni Kínában, közölték vele, hogy nem lesznek kelendőek, mert vannak benne olyan részek, amik a kínai olvasónak nem tetszenének. Hogy aztán az olvasót megkérdezte-e valaki, vagy csak a felsőbb szervektől jött az ukáz, a kérdésre a választ sejthetjük. A visszajelzések azt is megerősítették, hogy vannak dolgok, amiket teljesen egyformán fogadnak be az olvasók Ázsiában, Dél-Amerikában vagy éppen Nyugat-Európában. Ezek életünk legfontosabb eseményei, például születés, halál, szerelem, bosszú.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a magyarul megírt műveit fordította eszperantóra Nemere István, vagy eleve a mesterséges nyelven írta az eddig megjelent 22-23 könyvét.

Irodalmi zebrák

– A regényeket azonnal eszperantó nyelven írtam, illetve voltak olyan változatok, amiket irodalmi zebráknak neveztem: elkezdtem írni magyarul, aztán a második fejezetnél átváltottam eszperantóra. Végül össze kellett hangolni, hogy meglegyen a kétnyelvű változat, de azt kell mondanom, hogy nem feltétlenül fedik egymást. A cselekmény alapvetően nem változott, de voltak eltérések. Ugyanakkor vannak olyan könyveim, amelyek eszperantóul íródtak és úgy is jelentek meg. A Viperafészek című regényemnek például nincs magyar verziója.

Vajon 2022-ben mennyire van jelentősége az eszperantónak?– hangzott el az újabb kérdés.

– Sokaknak úgy tűnhet, hogy csökkent az érdeklődés iránta, mert kevesebbet hallani róla. A fénykora Magyarországon akkor volt, amikor egyfajta diktatúrában éltünk, s mint mondtam menekülő útvonalnak tűnt sokak számára. Aztán jött a rendszerváltás jó harminc évvel ezelőtt, és sok minden megváltozott, legalábbis Magyarországon. Az embereknek már nem ez a fő gondjuk, sokat kell dolgozniuk a megélhetésükért. Én azonban még nem adtam fel, van esély, főleg ha figyelembe veszünk néhány apró tényt, amikre nem szoktak gondolni. A világon egy perc alatt 300 gyermek sír fel. Közülük 280-an olyan országba születtek, ahol angolul nem beszéltek, s nem beszélnek, vagyis folyik egyfajta versenyfutás a nyelvek között, csökken az angolt beszélők aránya. Nem a számuk, az arányuk. Én mindenben optimista vagyok, így abban is, hogy az eszperantónak van jövője, nem hal meg a nyelv, nem hal meg az eszme, a nyelv újratermelődik újabb és újabb nemzedékekben.

Bibliaórák – eszperantóul

Egyetemista korában ismerkedett meg az eszperantó nyelvvel Hollósi István.  A Debreceni Református Hittudományi Egyetemen látott meg egy hirdetést, ami egy nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamot reklámozott.

– Harmadéves hallgató voltam, s az egyetemi diplomához nekünk is kellett valamelyik nyelvből vizsgát tennünk. Korábban németet tanultam, s bár az egyetemen is foglalkoztam vele, nem éreztem annyira közelinek magamhoz, hogy abból nyelvvizsgázzam. Ugyanígy voltam az egyetemen tanult többi nyelvvel is, a bibliai göröggel, a héberrel és a latinnal is - elevenítette fel az akkori éveket érdeklődésünkre Mérk református lelkésze.

–  Jelentkeztem a hirdetésre, a tanárom a Kölcséről elszármazott, Debrecenben élő Gajdos Pál volt.  Heti két órát foglalkozott velem a tanár úr, szívvel-lélekkel oktatott, szerettem a foglalkozásokat. A hittudományi egyetemről többen is jártunk hozzá, a számunkra az órák után még eszperantó bibliatörténeti köröket is tartott, ugyanis Gajdos Pál görögkatolikus teológiát is végzett.

– Ezeket a bibliaórákat nagyon szerettem, hiszen egyrészt készültünk a nyelvvizsgára, másrészt lelki többletet is kaptam. Egy évig tanultam a nyelvet, utána nyelvvizsgáztam. Elsőre sikerült mind a szóbeli, mind az írásbeli - folytatta Hollósi István.- Mint említettem, a tanult idegen nyelvek között az ötödik volt az eszperantó, de a legjobban mégis az nyerte el a tetszésemet, számomra a legszimpatikusabb nyelvnek bizonyult. Nagyon logikus ugyanis ennek a nyelvnek a rendszere, illetve a nyelvtana, könnyen meg lehet tanulni. Sikerélményt ad annak is, aki nem olyan régóta foglalkozik vele. Nem szabad lebecsülni ezt a nyelvet. Természetesen itt is meg kell tanulni a szavakat, a nyelvtant, de sokkal könnyebb elsajátítani és megérteni, mint bármelyik más nyelvet - tette hozzá befejezésül a mérki református gyülekezet vezetője. 

MML