Segíteni készek a hétköznapi hőseink

Szerencsés nemzet vagyunk, tele hősökkel, legalábbis a Magyar Vöröskereszt jóvoltából ez mindenképpen elmondható. A 2018 őszén elindult elsősegélynyújtást népszerűsítő programban, a Hősképzőben már az első évben több tízezren vettek részt szerte az országban. Azóta pedig játékos formában, kötetlenül és mindenféle erőltetés nélkül megszámlálhatatlanul sok fiatal tanulhatta meg, mit is tegyen, ha eszméletét vesztett személyt lát, akin segíteni kell. Persze nem csak felnőtt szorulhat segítségre, gyermek, sőt csecsemő is. A foglalkozásokon mindegyik helyzetre kínálnak könnyen megtanulható ismeretanyagot, ahogy azt most is tették.

Gyakran elhangzik: az elsősegélynyújtás fogásait megtanulni szinte gyerekjáték, tíz perc alatt el lehet sajátítani a szabályokat, éles helyzetekben viszont mégsem tűnik egyszerűnek a feladat. Ezt is ízlelgethették az általános iskolás fiatalok szerdán a megyei könyvtárban, amikor a kiemelten közhasznú országos segélyszervezet megyei önkéntesei gyakorlati feladatok elvégzésére is lehetőséget kínáltak. Egyébként játékos formában még egy óvodásnak is sok mindent meg lehet tanítani mindebből, ugyanakkor a szerdai gyakorló napon néhány felnőtt is fontosnak érezte, hogy tanuljon valamit.

– Én a lányomat kísértem el, aki épp itt volt, mert könyvtárosnak tanul – árulta el lapunknak Angyalné Varjú Tünde. – Mivel gyakran előfordul, hogy nem annyira vagyok jól, arra kértem, az anyja érdekében nézzen el ide. Az egészségügy engem is érdekelt, gyógyszertári iskolát végeztem, de sajnos nem tudtam a szakmában elhelyezkedni. Az iskolában én is sokat gyakorolhattam az újraélesztést, de rám fért az ismeretek felfrissítése. Egyébként alig voltam 18 éves, amikor sikerült megmentenem az édesapámat. Epilepsziás rohamot kapott, és nekem köszönheti a gyors ellátást, és hogy gyorsan kiért hozzá a mentő. Merthogy akkor még egy telefon volt az egész háztömbben, de helyén volt az eszem. Mikor már tudtam, hogy jó kezekben van, mentem a dolgomra, a kezdődő oktatásra – sorolta.

Balogh Péter egy éve önkéntes, de már úgy irányítja az érkező csoportokat, mint egy sokat tapasztalt.

– Az elköteleződésem az orosz-ukrán háború kirobbanásával kezdődött, akkor kerestek a lónyai segélypontra segítőket. Dudás Marianna a Vöröskereszt megyei területi vezetője keresett meg, és azonnal igent mondtam. Úgy éreztem, hogy nekem, mint az egészségügy elkötelezettjének minden lehetséges helyzetben segítenem kell embertársaimat, vagy éppen tanítanom, ami nyilván az iskolámban is jó pontnak számít – nyilatkozta a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Technikumának végzős tanulója. – Két segítő is jött velem, Eszter, ő 10.-es. És Melinda, aki a 11.-be jár, mindkettőjüknek már a kisujjukban van az elsősegélynyújtás – hallhattuk.

Ők hárman a kisebb méretű sürgősségi modellekkel, az Ambu Baby-n és Ambu Junioron dolgoztak, míg negyedik társuk egy defibrillációs Ambu Mannel, vagyis felnőtt babával tanította meg az alapokat. Nem csupán a méretek változóak, de a beavatkozás szigorúan betartandó szabályai is, egy kisebb gyermeken nyilván kevesebb mellkaskompressziós nyomást kell alkalmazni.

Meglepve hallgattuk, hogy Balogh Péternek éppen előző nap kellett a tudását gyakorlatban is kamatoztatni a megyei kórház kardiológiai osztályán, és a magánélete során már háromszor adódott olyan helyzet, amikor bizonyítania kellett.

– Hogy milyen kihívásokkal találkozunk, az attól függ, hogy az évközi gyakorlat során éppen milyen osztályon vagyunk. Kórházban az ilyesmi meglehetősen gyakori. Ma már nem gond szakszerűen elvégezni a feladatsort, de az első újraélesztettem nevére még a mai napig emlékszem. Egészségi állapottól, és kórtól függően is tíz esetből átlagban nyolcszor sikerrel járunk, de a sikertelen helyzeteket is el kell tudnunk engedni, nem fordulhatunk magunkba a tragédiák láttán – tette hozzá.

Azt is megtudtuk, hogy általában jók a tapasztalatok, a fiatalok együttműködők és ügyesek, de a kisebbek még hajlamosak elpoénkodni a számukra is idegen szituációt.

Ugyanezt erősítette meg a megyei Vöröskereszt másik önkéntese, Tancsik Róbert, aki immár 13 éve dolgozik szabadidejében a segélyszervezetnek, főállásban ugyanis hat éve vasutas.

– A Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskolában Záhonyban tanultam, s mivel az iskolánk már akkor is Vöröskeresztes bázisiskola volt, szinte adta magát, hogy részt vegyek az embertársakat segítő munkában. A feladatok alkalomszerűen jönnek, és nem csak újraélesztést tanítunk, de ételt osztunk, adományt gyűjtünk, árut pakolunk és raktárat rendezünk, ha kell. Az orosz-ukrán háború kitörése után jobban megszaporodtak a tennivalóink. Azt mondom: nagyon fontos teljes odaadással csinálni ez a munkát, a legjobb tudásunkat adni, és soha nem erőltetünk rá semmit senkire. Jó látni viszont, amikor egy hetedikes vagy nyolcadikos felnőtteket megszégyenítő módon végzi el a feladatsort, pedig először próbálta – magyarázta lelkesen, nem meglepő, hogy tavaly az Év önkéntesének választották. Egyébként úgy hozta a sors, ami viszont meglepő volt, hogy Róbertnek élesben még soha nem kellett senkit visszahoznia az életbe.

S ha már ügyes nyolcadikosokról szó volt, Bor Annamária és Török Lotti, a Thuróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és a Magya-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói láthatóan nagyon élvezték a foglalkozást, és annak ellenére, hogy a sulijukban elsősegélynyújtás szakkörösék, ilyesmit eddig még nem tanultak.

– Kicsit zavarba jöttem, amikor nekem kellett megmutatnom a fogásokat, pedig érthetően elmagyarázták, és már utána is olvastam. Nehéz elképzelni, hogy ilyen szituáció a valóságban is előállhat, és hogy akár rajtam is múlhat egy ember élete. Azt mondták, rendben volt, amit csináltam, de nyilván van még hova fejlődnöm – mondta el Annamária.

– Én egészségügyi pályára készülök, ezért is érdekelt a foglalkozás. Lehet, hogy egyszer majd én leszek az egyetlen, aki segíteni tud. Szívesen segítenék, úgy érzem, élesben is meg tudnám csinálni, persze nagyon koncentrálnom kellene, hogy minden szabályosan történjen – fogalmazta meg az érzéseit Lotti. 

MJ