Mi, magyarok bátran harcolunk a szabadságunkért (fotók)

A Hősök terén 13 órakor vonult be a katonai díszőrség, s miután tárogatón megszólaltak a magyarság szabadságharcait idéző dallamok, elkezdődött a városi megemlékezés. Eddig csak kevesen tekintettek be a város szülöttjének, Váci Mihálynak a naplójába, így alig ismerik a költő ’56-ról szóló verseit. A ledöntött jegenye című művéből Pregitzer Fruzsina Jászai Mari–díjas színművész olvasott fel. A műben, szimbolikusan a veszteségekről írt városunk szülöttje.

– „ A történelem az élet tanítómestere” – a szállóige több mint kétezer éves, Ciceró egyik beszédéből való. A történelem az élet tanítómestere lenne, ha az emberek tanulnának elődeik hibájából és a tanulságokat a jelenbe ültetve jobbá tudnák tenni a saját életüket – kezdte emlékezőbeszédét dr. Ulrich Attila alpolgármester. Azzal folytatta, hogy az elmúlt 120 évben az emberiség megélt két világháborút, a magyarság megtapasztalta Trianon fájdalmát, majd a kommunista hatalomátvétel után egy országnak adott reményt az ’56-osok szabadságvágya. Magyarország történelmének mindhárom szabadságharca közül 1956 sorsfordító eseményei állnak a legközelebb a ma emberéhez.

– Mit tanít nekünk ’56? Mit üzen ebben a mai helyzetben? Elsősorban azt, hogy mi, magyarok bármilyen is legyen az esélyünk arra, hogy sikerrel megvívunk egy szabadságharcot, merészséggel harcolunk, bátran megvédjük saját érdekeinket. Ahogyan tettük a történelem során az osztrákokkal, majd az oroszokkal szemben, hiszen olyan rendszert akartak ránk kényszeríteni, ami életidegen volt számunkra. A magyarok szabadságharcai megmutatják azt is, hogy itt, Európában egy geopolitikai szempontból nagyon fontos földrajzi helyen, a mi kis összetartó nemzetünknek soha senki nem segített. 1956-ban a nemzetközi hatalmak segítséget ígértek a szovjet túlerővel szemben, de ez a segítség soha nem érkezett meg, s ez egy olyan tanulság, amit az utókornak mindenkor figyelembe kell vennie – emelte ki beszédében dr. Ulrich Attila. 

Hozzátette, a  magyar történelemben mindig voltak olyan „egyszerű emberek, akik a jó ügy élére álltak, s ha kellett harcoltak érte. Nyíregyházán Szilágyi László, Tomasovszki András, Dandos Gyula magukat és családjukat nem kímélve szervezték meg a harcokat, kiálltak azokért az értékekért, amit jónak és a társadalom számára hasznosnak tartottak. Emlékük előtt tisztelegtek az egykori hősök családtagjai, s a parkban jelenlévők. Dr. Ulrich Attila azzal zárta gondolatait, hogy a vesztes harcok nem voltak hiábavalók, ha az utókor újra tudja írni a történelmet, s a hősöket méltó helyre helyezi. Nekünk, az utókornak ebben van felelősségünk, »az igazság fényének« megtartásában, abban, hogy hosszú évtizedek múltán is alázattal és összefogással emlékezzünk rájuk, szabadságunk élharcosaira, mártírjaira.

A beszéd után az emlékmű lábánál koszorút helyeztek el a Szilágyi és a Tomasovszki család tagjai, a város vezetői, politikai pártok képviselői, intézmények igazgatói. A megemlékezés az Északi temetőben folytatódott.