A szíveket töri össze a gyász

Halál és gyász –  mindannyiunk életéhez hozzátartozik, a modern korban mégis keveset foglalkozunk vele. Elődeink rítusokat találtak ki a veszteségek enyhítésére, éveket fordítottak halottjaik elgyászolására, s ami a legfontosabb: a szomorúsággal töltött időszakban támaszkodhattak saját közösségeikre. „Mit jelent a gyász? Elveszíteni egy hangot, egy érintést, gyengédséget, harcot-haragot, gondoskodást, együttlétet, a közös terveket s a jövőt” – mondta Polcz Alaine, a halál és a gyász kutatásának kimagasló alakja.

Semmi nem olyan, mint régen

– Több mint 40-féle veszteséget különböztethetünk meg, amelyek bármilyen életszakaszban bekövetkezhetnek az emberek életében. A megváltozott élethelyzetek (válás, a gyermekünk elhagyja a szülői házat, munkahelyváltás) felborítják a mindennapokat, de könnyebben  bele lehet törődni, és nem fájnak úgy, mint egy szeretett személy elvesztése. 

– Fontos megérteni, milyen belső lelki folyamatok mennek végbe a gyászolóban. Minden gyász egyedi, saját ritmusa van, amit nem lehet siettetni és késleltetni sem. A gyász nem betegség, hanem egy természetes folyamat, a veszteségre adott érzelmi és viselkedésbeli reakciók összessége  – hangsúlyozta Konyáriné Hegymegi Anita tanár, diplomás coach, gyászcsoport vezető.

A szakembert arról kérdeztük, hogyan képes az ember feldolgozni hozzátartozója halálát, hogyan tud megküzd hiányával.

– Azt az űrt, amit az elhunyt maga után hagy, nem tudja betölteni senki és semmi. Nehéz ezzel mit kezdeni, rengeteg feszültség kering ilyenkor a gyászolóban. Egy biztos, semmi nem lesz olyan, mint régen volt, s elsősorban ezt kell tudatosítania magában. Már nem lesznek közös programok, beszélgetések, nem lesz kire támaszkodni a bajban sem. 

– El kell fogadni, hogy nem látja többé a mosolyát, nem osztozik vele sem boldogságban sem a rossz napokban. Úgy tartják, minimum egy év szükséges a hiány megtapasztalására, ami alatt a gyászoló átesik minden olyan családi ünnepen és évfordulón, amit azelőtt a szeretett rokonával közösen élt meg – mondta Konyáriné Hegymegi Anita.

Hozzátette, a gyászolónak törekednie kell érzései kifejezésére, ami egyáltalán nem könnyű, mert olyan számára ez az időszak, mint egy érzelmi hullámvasút, amelyen egyszer fent, egyszer lent utazik. S közben dühöng, kétségbeesik, sír, szomorú, bűntudata van, vigaszt adó pótcselekvéseket keres. Ha végül megnyugszik, elviselhetőbbé válik számára a gyász és belesimul mindennapjaiba. 

– Sokan úgy tartják, „majd az idő begyógyítja a sebeket”. Ez téves felfogás, mert az idő akkor gyógyít, ha közben dolgozik a gyászon az érintett, meg kell élnie az összes szenvedésével, szomorúságával ezt a komplex folyamatot. Miből lehet észrevenni, ha valaki mélyre került? Nem látja a kiutat, átmeneti megkönnyebbüléseket megél, de folyton elöntik a negatív érzések. 

– Abban az esetben, ha nem képes egyedül megbirkózni a problémájával, kérje a környezetében élők segítségét. A családnak megtartó ereje és szerepe van a gyászfeldolgozásban. Segítséget kérni nem szégyen, fontos, hogy senki ne maradjon egyedül a fájdalmával, a gyógyulás érdekében szakembert is felkereshet. Az általam vezetett gyászcsoportokban, az azonos élethelyzetbe került emberek, bizalmas légkörben megnyílnak, s úgynevezett strukturális technikákon keresztül felszínre hozhatják megbúvó érzelmeiket. 

– Segítünk reálisan látni az elhunyttal való kapcsolatát is, ami nem biztos, hogy mindig szép és jó volt, valamint alapozunk azokra az emlékekre, amelyek a kettőjük közötti mély szeretetérzést erősítik. A feldolgozott gyász lehetővé teszi, hogy az elvesztett kapcsolatra lelkiismeretfurdalás, bűntudat vagy fájdalom nélkül gondoljon a gyászoló, és ne féljen a jövőtől – emelte ki a szakember.  

Emlékükhöz méltó életet élni

Felmerül a kérdés halottak napján: merünk -e halottjainkról beszélni? Tudunk -e szépen emlékezni? – A legszebben akkor emlékezünk, ha nem bánkódással élünk, hanem a megbékélés útján haladunk,  ha magunkhoz és az elvesztett hozzátartozónk emlékéhez méltó életet élünk – zárta gondolatait Konyáriné Hegymegi Anita.