Úgy döntöttek, elég nekik két kerék

Az első belsőégésű motorok elkészítésekor egyik feltaláló sem gondolta volna, hogy találmánya nemcsak hasznos, de káros is lesz az emberiség számára. Az elmúlt évtizedekben annyira megnövekedett szerte a világon – így hazánkban is – a gépjárművek száma, hogy a kibocsátott nagy mennyiségű gáz miatt nagy mértékben megemelkedett a levegő szennyezettsége, ráadásul a kipufogógázok a klímaváltozást is felgyorsították.

A környezet védelmére és a levegő tisztaságának fontosságára 1998 óta minden évben a szeptember 22-i autómentes világnappal is igyekeznek felhívni a figyelmet a jövőnkért aggódók. Ezen a napon nagyobb figyelmet kapnak az autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémák, s alternatív megoldásként reflektorfénybe kerül a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztése.

Az autómentes világnap alkalmából néhány munkatársunkat kérdeztünk meg arról, mit jelent a számukra a kerékpározás, miért érzik fontosnak a biciklizést.

Újságíró kollégánk, Csáki Alexandra hőségben és fagyban nem szívesen teker, egyébként ahová csak lehet, két keréken megy.

– Nem volt ez mindig így, viszonylag későn tanultam meg tisztességesen biciklizni. Néhány emlékezetes és jól dokumentált esetet leszámítva egészen addig nem bringáztam, míg el nem kezdtem a Keletnél dolgozni. Két-három hét gyakorlás után a kanyarodás is simán ment, mostanra pedig magabiztosan szelem a (kerékpár)utakat a fekete városi bringámon. Táblán belül gyorsabb és mobilisabb, mint gyalogosan, nem kell a helyi járatok menetrendjéhez alkalmazkodnom, és amíg elérek A-ból B-be, kiszellőzik a fejem. Jogosítványom nincs, a jövő zenéje, hogy lesz-e valaha, de bevallom, egyelőre idegen tőlem a gondolat, hogy a reggeli és délutáni dugóban araszoljak az autósokkal, a többiekkel együtt eregessem a kipufogógázt, idegeskedjek, hogy a motoros dobozomban ülve nem haladok. Persze, néha jól jönne, de ha szükségem van egy tágas csomagtartóra, esetleg hosszabb útra indulnék, kérhetem a barátaim segítségét.

– Kánikulában és hóban, esőben meg marad a tömegközlekedés. Bár olykor kéretlenül is egy kicsit többet kapok az utastársak magánéletéből, testnedveiből, kipárolgásából, mint amennyire igényem volna, ennyi ingerrel meg kell birkóznom. Valószínűleg jobban zavarna, ha a saját, négy keréken guruló kis zárt világommal telefüstölném az amúgy is büdös várost.

Gyűlnek az érvek

Galambos Béla őszintén bevallotta, hogy amikor a közel fél évszázada gyártott bringájával úgy harminc évvel ezelőtt életre szóló barátságot kötött, s nyergébe pattanva aktív résztvevője lett a megyeszékhely közlekedésének, számára ebben még nem volt szempont a környezet védelme. Lapunk újságírója hozzátette, akkoriban ugyanis még nem kellett az autósoknak „háztömb körüli versenyt” keringeni,  hogy egy szabad parkolót találjanak Nyíregyházán és a kerékpárosnak sem kellett attól tartania, hogy a nagy számok törvénye alapján egyre valószínűbbé válik, hogy egy figyelmetlen és/vagy türelmetlen sofőr vezette autóval köt közelebbi ismeretséget.

– E témában hadd citáljak ide néhány megfontolásra érdemes adatot egy holland tanulmányból. A felmérés szerint a halálos balesetek kockázata 0,8 kilométerenként négyszer nagyobb a bicikliseknél, mint az autósoknál. A biciklizés egészségügyi előnyei azonban kilencszer magasabbnak bizonyultak, mint a légszennyezettség egészségkárosító hatása – ha a hollandok biciklire váltanának, a kutatók szerint 3–14 hónappal élnének tovább a megemelkedett fizikai aktivitásnak köszönhetően. A légszennyezettségből adódó betegségek ezzel szemben csak 0,8-40 nappal rövidítenék meg az életüket.

– No, de újra hazai utakra pedálozva hadd mondjam el, hogy bár egy autó is ugrásra készen áll a garázsomban, mind ritkábban röffentem be, mert sokasodnak bennem a lassan elviselhetetlen motorizáció visszaszorítását szorgalmazó érvek. Ráadásul aktív nyugdíjasként én már ingyen használhatom a hazai tömegközlekedést, sőt a MÁV-val utazva  bárhová magammal vihetem a bringámat is – tette hozzá.

Munkából, munkába

– Egy jó hangulatú nyáresti pingpongcsata közben elszakadt egy izom a combomban, és nem tudok biciklizni – azóta tudom, milyen az, ha le kell mondanom a kerekezésről – mondja szerkesztő kollégánk, Száraz Ancsa.

– Tiszabercelen nőttem fel, ott mindenki biciklizett, és úgy emlékszem, hogy a Posta úton, a domb tetejéről gurultam le először a kis bicajommal. Ennek jó pár évtizede, és minél több idő telik el, annál jobban szeretek kerekezni. Munkába, munkából, eseményekre városszerte, vagy az erdőig és vissza, ha futni megyek.

– És ahogy múlnak az évek, úgy lesz egyre több a kedves emlék is: soha nem fogom elfelejteni azt a családi biciklitúrát, amelyen több millió szúnyog társaságában keltünk át a Tisza árterén, vagy az első alkalmat, amikor a barátnőm mind a három gyereke nyeregbe pattant velünk. Sokáig emlegettük azt a forró szombatot is, amikor felavattuk a Nyíregyháza–Tokaj kerékpárutat, és emlékezetes marad az a kirándulás is, amikor menet közben döntöttük el, hogy néhány óra alatt körbetekerjük a Tisza-tavat.

– Biciklizni nemcsak azért jó, mert egészséges és környezetbarát: olcsó is. Hidegen hagynak az egekbe szökő üzemanyagárak, nem emelkedik évente a kötelező biztosításom, s a garázsbérlést is megúszom, ahogy a kötelező olajcserét is. De azt is bevallom, hogy amikor szakadó esőben, esernyővel a kezemben kerekezek, szívesen cserélnék azokkal, akiknek négy kerék adatott – ám amint kisüt a nap, rájövök: elég nekem kettő. 

KM