A bolsevikok igájában, a szovjet kénye-kedve szerint

Elkezdődött a Dnyeper bal és jobb parti területeinek gazdasági különválása.

A történet szálát ott engedtük el, hogy az ukrán nemzeti eszme megizmosodásával, valamint a cárizmus megdöntésével 1919 januárjában végre létrejöhetett egy egységes Ukrán Népköztársaság. Persze a bolsevik hatalomátvétel miatt ez a – hadsereggel és komoly gazdasággal nem rendelkező – fura államiság csak tiszavirág életű lehetett. A politika a jellemzően agrártárségben innentől ugyan jobbra tolódott, a bolsevikok mégis képesek voltak maguk mellé állítani a parasztságot. Lenin ötlötte ki, hogy földet osztanak, amit persze később majd úgy is visszavesznek.

NEP és éhezés

– Fontos leszögezni, hogy miután a Varsói-csatában 1921-ben a lengyelek megállították a Vörös Hadsereget, és újra létrejött a Lengyel állam, Galíciában és Volhíniában még mindig 8 millió ukrán élt. A lengyel határokon túl pedig kezdetben Harkiv volt a térségi központ, tőle vette át ezt a szerepet 1934 után Kijev. De visszapillantva az időben, 4 szocialista köztársasággal (később majd 12-vel) 1922-ben létrejön a Szovjetunió, életbe lépett a NEP, az új gazdasági (valójában politikai lépések egységét megvalósító) mechanizmus. S hogy mit jelentett mindez? Hadikommunizmust. A szovjet kommunista párt kezdetben legitimációs problémákkal küzdött, így ukránosításba (gyökeresítésbe) kezdtek, a párt alsóbb szintjein tömegével jelentek meg az ukránok, és a változások a nemzeti kultúrának is lendületet adtak. A NEP-et Sztálin számolta fel 1927-től, és amikor a Generalisszimusz belátta, hogy nyugatabbra nem importálható a kommunizmus, nagy erőkkel hozzálátott a felvirágoztatásához a saját földjén. Csakhogy egy erős államhoz nehézipar kell, így indult a Donyeck, Dnyipro és Luhanszk környékének iparosítása, kettészakítva a Dnyeper két partjának a térségét, gazdagabbá téve a bal partit. Persze a nehézipart csak úgy tudta fenntartani, ha kiszívta a tőkét a keleti területek mezőgazdaságából – magyarázta dr. Drabancz M. Róbert.

A holodomor pokla

Sztálin, tartva tőle, hogy a nemzeti eszmék a kommunista ideológia fölébe kerekednek, agresszív kollektivizálásba kezdett, napirenden voltak a beszolgáltatások, az ukrán értelmiséget koncepciós perekkel igyekezett felszámolni. „Fáradozásainak” eredményeképpen 1933-33-ra összességében több mint 11 millió ember pusztult éhen. A holodomorként elhíresült időszakot ma több állam is népirtásnak, genocídiumnak tekinti. Mindeközben persze a lengyelek is homogenizálnak, tápot adva a politikai ellenállásnak. A lengyel uralom Galíciában és Volhíniában a Molotov-Ribbentrop paktummal szűnt meg 1939-ben, amikor Lengyelországot az egymás meg nem támadására szövetkező oroszok és németek 200 kilométerrel nyugatabbra tolták.

Amikor 1941-ben Lembergben, az ukrán nacionalizmus legerősebb központjában megalakítottak egy önálló ukrán államot, a zsidótlanító, az oroszokat terrorizáló nacionalisták túlkapásai szégyenteljesek voltak, nem beszélve a velük párhuzamosan működő partizánokról, akik mindenkiben ellenséget láttak. A nacionalisták a németeket gondolták szövetségesüknek, csakhogy egy német szemében egy szláv mindig csak szolga marad.

– Az ukránság sorsa majd csak akkor fordult ismét jobbra, amikor a 2. világháború után Hruscsov lépett a színre. Ő ajándékozza a Krím-félszigetet – persze csak technikai okokból, mivel a Krímnek nem volt szárazföldi kapcsolata Oroszországgal – 1954-től Ukrajnának. Hatalomra kerülve, főtitkárként már kevésbé bizonyult támogatónak, a szovjetizálás nála csak még jobban fölerősödött, ám a korszaka legalább nem volt egyenlő a sztálinizmussal. Egyébként 1956-ban Magyarországot, és 1968-ban Csehszlovákiát is urán területekről szállják meg – hallhattuk.

Brezsnyevvel 1964-től a pangás időszaka jött el. Következett a Szovjetunió szétesése, amely Litvánia 1990-es függetlenné válásával vette kezdetét.

Kívül is meg belül is

Ebben a történetben külön említést érdemel Kárpátalja, amely 1945 után lett a Szovjetunió részévé. – Az egész történelmi Magyarország legfejletlenebb része volt, s miután pestis tizedelte meg a lakosságot a Rákóczi-szabadságharc időszakában, soknemzetiségű térséggé változott. A nyomorgó Kárpátalját – a név használata majd csak 1928-tól vált általánossá – Egán Ede akkori fölművelésügyi miniszter próbálta egy földosztó akcióval, támogatással felemelni. Jobbára a ruszinoknak nyújtott segítő kezet, egyfelől az elmagyarosodásukban bízva, és abban, hogy mindez emeli a magyarokat is. Elegendő forrás híján minden nem sikerült, ráadásul Ungvár és Munkács között bérgyilkosok végeztek a miniszterrel. Kárpátalja 1918. október 30-ától Csehszlovákiához tartozott, egészen a Csehszlovák állam 1938-as megszűnéséig. November 2-án a bécsi Belvedere palotában a német–olasz döntőbizottság kijelölte az új magyar–csehszlovák határt, Magyarország közel 12 ezer négyzetkilométeres sávot kapott vissza. Hitler aztán 1939. március 12-én engedélyezte, hogy Magyarország megszállja és birtokába vegye Kárpátalja maradék részét. Az 1945 utáni állapotokról pedig már mindenki tud.