Légiriadók közepette készült az ebéd

Március 20-a óta összesen 26 ezer adag ételt készített el a nyírbátori Kakukk étterem séfje, a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend tagja, Konyári Sándor, aki 86 napot töltött Munkácson, hogy a háború elől menekülőket meleg ebédhez juttassa. 

A Venesz-díjas mesterszakács lapunknak azt mondta, hatalmas feladat volt az alapanyagok beszerzése, az ételek elkészítése, tálalása, csomagolása, és bár nemegyszer légiriadók közepette kellett dolgoznia, megérte, mert feltöltődött szeretettel. 

Sokak számára ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy meleg ételhez jussanak, így a munkája jóval több volt, mint puszta segítségnyújtás: nem egy esetben életmentő is lehetett. 
 

Nem ismerik a tarhonyát 

– A Hungary Helps – Magyarország segít projekt, mely magyar cégeket is támogat, március közepén indította el az ún. Egytálétel programot, melynek koordinátorai három hónap alatt közel 120 ezer adag ételt juttattak el olyan kárpátaljai helyszínekre, ahová a súlyos harcok elől menekültek el ukránok, főként Harkov és Kijev környékéről. 

– A Kakukk étterem tulajdonosa, a Rácz család éppen a háború kitörésének napján, február 24-én nyitotta volna meg a munkácsi Magyar Házban a Monarchia nevű éttermét, így amikor a Hungary Helps együttműködő vállalkozókat keresett, egy teljesen felszerelt konyhát tudtak felajánlani, én pedig 86 napot töltöttem kint. Olyan menekülteknek főztünk, akik nem akartak vagy nem tudtak továbbutazni, és Kárpátalja egy-egy településén iskolákban, kollégiumokban húzták meg magukat. 

– Kezdetben Magyarországról kaptuk az alapanyagokat, majd sikerült találni helyi beszállítót, a menü kialakításakor pedig igyekeztem népszerűsíteni a magyar ízeket. Később viszont a visszajelzések alapján is alakítgattam, így került a köretek közé sok hajdina és bulgur – meglepett, hogy a tarhonyát az ukránok nem ismerik – mesélte Konyári Sándor, akinek nem mindennapi körülmények között kellett helytállnia. 

– A Magyar Ház pincéje átalakítható óvóhellyé, így amikor légiriadó volt, a helyiek közül sokan idemenekültek, akár naponta háromszor-négyszer is. Legalábbis kezdetben, az idő múlásával ugyanis az emberek hozzászoktak a légiriadókhoz, és már nem siettek le az óvóhelyekre. 
 

Leállt a tömegközlekedés 

– Megmondom őszintén, nem túl kellemes helyzet, amikor egy-egy vadászgép elhúz a ház felett, és még a konyhapult is megremeg – ilyet is tapasztaltam, nem is egyszer. Komoly kihívás volt mindennap időre elkészülni a főzéssel és a csomagolással, különösen akkor, ha nem értek be az önkéntesek: mivel a riadók alatt leáll a tömegközlekedés, ez többször is előfordult, de mert a Magyar Ház dolgozói is sokat segítettek, mindig sikerült elkészülni. 

– A nehézségek ellenére nagyon sokat kaptam ettől a közel három hónaptól: a Munkácson élőkkel ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanaz a történelmünk, ezért azt éreztem: otthon vagyok. Voltak szívszaggató pillanatok, olyanok, amelyeket személyesen átélve teljesen más megvilágításba kerül a háború. 
 

Mindent megfeleztek 

– A Magyar Házban folyamatosan szerveztek programokat, ezeken az alkalmakon is én készítettem a menüt, és amikor például Matl Péter szobrászművész – ő készítette el a magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékművét a Vereckei-hágónál – alkotásaiból nyílt kiállítás, találkoztam egy harkovi színészházaspárral. Egy hátizsákkal és két bőrönddel hagyták el az otthonukat, de a vonatra a bőröndjeiket már nem vihették fel. Két napig utaztak, ülőhely pedig nem volt: így hagyták maguk mögött az addigi életüket, s így érkeztek meg Munkácsra. 

– De a visszajelzéseket sem fogom elfelejteni, ezek egyszerre szomorúak és szívmelengetőek. 

– Volt egy kislány, aki azt üzente nekünk, hogy mindennap nagyon várja, hogy meglássa az ételszállító autót, mert ez azt jelenti, hogy aznap is tudnak ebédelni, de az is megrázott, amikor megtudtam, hogy az egyik helyszínen, ahová ötven adag ételt kellett szállítani, mindent megfeleztek, ott ugyanis dupla ennyien kaptak szállást...