Nyíregyháza

2022.05.13. 06:53

Hamarosan nyit A Tófürdő Sóstón!

Címkék#tófürdő

KM

20220505 Tófürdő Kisebb felújításokat, javításokat kell már csak elvégezniük a szakembereknek. Fotó: Dodó Ferenc DF Kelet-Magyarország

Fotó: Dodó Ferenc

– Május 20-án, pénteken 9 órakor nyit a nyíregyházi Tófürdő. A tó vize jelenleg 19-20 fokos, de a kedvező előrejelzések alapján a nyitásra már 22-24 fokos is lehet – tájékoztatta lapunkat a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. 

„Kis mediterrán tengerpart” 

A közleményben leírták: a 2019-es felújítás után a vendégek a „kis mediterrán tengerpart” jelzőt társították a Tófürdőhöz, a megújult zöldfelületek, sétányok, medencék és csúszdák valóban igazi tengerparti hangulatot nyújtanak. 
– Társaságunk, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. ebben az évben is arra törekedett, hogy néhány újítással még kellemesebbé tegye a komplexumot. A felkészülés során a tópart friss Tisza-föveny borítást kapott, illetve a legkisebbek és szüleik számára egy napvitorlákkal árnyékolt pancsolót alakítunk ki. A két új csúszda korábban egy fúrott kútból kapta a vizet, emiatt hűvös volt a csúszdák vize. Erre az évre a csúszdák vízellátó rendszerébe kapcsoltunk egy szivattyút, melynek segítségével már a tó vizét forgathatjuk vissza a csúszdákra, így jóval kellemesebb hőmérsékletű a víz – említ egy újítást a strand üzemeltetője. 
Megtudtuk, a hatályos jogszabályok értelmében a fürdők, így a Tófürdő is védettségi igazolvány, és száj­maszk használata nélkül látogatható, minden eszköz, medence és élményelem korlátozások nélkül használható. Az árak július 1-ig nem változnak, s továbbra is él a 16 óra utáni kedvezményes jegyvásárlás lehetősége. 

 

Borítókép: Nyitásra készül a Tófürdő | Fotó-Archív: Dodó Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában