Barabás

2022.03.09. 16:13

Pápai áldást vitt a menekülteknek a bíboros Barabásra (fotók)

Fotó: Pusztai Sándor

Michael Czerny, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusa kereste fel szerdán az Ukrajnából érkezett menekültek befogadására kialakított barabási segítségpontot. 

 

A magas rangú vatikáni tisztségviselő Ferenc pápa üzenetével érkezett, az egyház szolidaritását fejezte ki a szenvedő ukrajnai nép felé. A pápa különleges követe Beregdarócról érkezett a barabási pontra, ahol Szocska A. Ábel nyíregyházi görögkatolikus püspökkel és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus püspökkel is találkozott. 

 

A segítségponton megtekintette a Katolikus Karitász munkáját, beszélt a menekültekkel is. – „Isten áldását mindenkinek, a szentatya azért küldött ide, hogy mindenkire áldását adjam” – mondta a menekültszállássá alakított helyi művelődési házban. Michael Czerny elismeréssel szólt a magyarok krízishelyzetre adott válaszáról, azt mondta, jó látni, hogy a magyarok jó szívvel fogadják, mindenben segítik a menekülteket. 

 

A helyszínen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára újságíró kérdésre elmondta, első körben egy 11 milliárd forintos támogatásról szóló kérelmet nyújt be a Magyarország az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságához (UNHCR).  

 

Szerdán délben már a sokadik busz fordult meg a segítségpontként működő barabási művelődési ház előtt a Katolikus Karitásznál. Az Ukrajnából menekülők itt kapnak meg minden segítséget a segélyszervezettől, ellátják őket élelemmel, megszervezik a továbbutazásukat. Egy olyan csoport is várakozott szerdán dél körül itt, amelyet busszal Budapestre vittek, az úti cél ugyanis Izrael volt. A bázison akadt elég segítő, a karitász energiájának ki kell tartania, hiszen ahogyan Zagyva Richárd, a segélyszervezet országos igazgatóhelyettese megfogalmazta: hosszú távra rendezkedtek be. – Változó, hogy mennyien érkeznek, napi néhány százan biztosan – mondta, s hozzátette: gyakran éjszaka jönnek át nagyobb számban a határon, s akkor kell helytállniuk az önkénteseiknek.

Forrás: Pusztai Sándor

– Éppen ezért a 0-24 órás szolgálatunkat úgy szervezzük, hogy mindig legyen a helyszínen egy ügyeletes vezető, aki fontos ügyekben dönt, szállítást szervez, és koordinálja a feladatokat, hiszen most már nemcsak egy menekülteket ellátó segítőpont vagyunk, hanem ide érkeznek hozzánk a különböző hivatalok, nemzetközi szervezetek, a sajtó munkatársai. Így az országos munkánk egy részét ideiglenesen áttelepítettük Barabásra. Muszáj tovább fejleszteni a jelenlétünket. Eddig fűthető sátorban aludtunk, raktársátrakat üzemeltettünk, ezeket szeretnénk leváltani konténerekre, ahol alkalmasabb, egy picivel kényelmesebb helyet biztosíthatunk a munkafolyamatoknak – jegyezte meg Zagyva Richárd. S ahogyan bőröndökkel érkeztek az emberek, máris beálltak a helyiség előterében felállított pulthoz, amellől egy percre sem mozdult az éppen „ügyeletes tolmács”, s ahol egy önkéntes regisztrálja őket. Azt tapasztaltuk, hogy a nyelvi akadályok leküzdésében az átutazók is segítettek, aki tudott angolul, ukránról angolra fordított, majd valaki más magyarra, de a segítők közül többen is beszéltek idegen nyelveket.

Forrás: Pusztai Sándor

Zagyva Richárdtól megtudtuk azt is, a múlt héten bejelentett kormányzati pénzügyi támogatás biztonságot nyújt a menekültek ellátásához, hiszen eddig tisztán adományokból, felajánlásokból kezelték a válságot. A térségben folyamatosan jelen vannak és segítenek a kormányzati tisztségviselők, országgyűlési képviselők is.

 

Szerdán Soltész Miklós államtitkár idézte fel, hogy Beregsurányban kedden járt a z ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és üdvözölte, hogy Magyarország határai nyitva állnak az Ukrajnából menekülők előtt. Elismeréssel beszélt arról, ahogyan ellátják a határ menti kis falvakban a menekülőket. Az UNHCR készített egy regionális tervet a krízis kezelésére, amiben az Ukrajnával határos célországok segítése szerepel. Soltész Miklós újságírói kérdésre elmondta: – A kormány szerdára úgynevezett első ütemű javaslatot készített az ENSZ menekültügyi főbiztossága számára arról, hogy a szervezet miként tud segítséget nyújtani a segélyszervezeteknek és az érintett önkormányzatoknak. Első körben egy 11 milliárd forintos támogatást szeretnénk igényelni, amelynek egy részét a hat nagy karitatív szervezet kapja, másik részét pedig a magyar kormány a fordítaná a válság kezelésére – emelte ki az államtitkár.

Forrás: Pusztai Sándor

Ezután sem fogyott el a helyszínen a sajtó figyelme, ugyanis Michael Czerny vatikáni bíboros érkezett a menekülteket fogadó karitászbázisra.
– „Isten áldását mindenkinek, a szentatya azért küldött ide, hogy mindenkire áldását adjam” – mondta, majd megtekintette az átmeneti elhelyezést szolgáló épületet, s beszélt a menekültekkel is. Michael Czerny elismeréssel szólt arról, ahogyan a krízishelyzetre a magyarok reagáltak, meggyőződött róla, hogy szeretettel fogadják a határon át érkezőket, mindent megkapnak, amire szükségük van. Kitért arra is, hogy reméli, ez egy átmeneti állapot a menekülők számára, akik közé mosolyt és reményt hozott az egyházi méltóság. A bíboros Ferenc pápa megbízottjaként Ukrajnába utazott ezt követően. Michael Czerny cseh származású, kanadai jezsuita szerzetes, akinek családja 1948-ban menekült Kanadába, gyerekként élte át az akkori menekültkrízist. 

 

KO 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában