Hősies helytállás a bajban

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársaival az orosz-ukrán háború hetedik napján beszélgetünk. Napközben a határnál, Barabáson, délután a karitász központjában, a nyíregyházi Szent Miklós-házban. A „hazai görög” csapatban többen is munkálkodnak, négyen a háttérben segítenek, ketten a „frontvonalban” szolgálnak több mint egy hete. Dr. Oláh Tamás, az egyházmegyei karitász igazgatója egészen a kezdetektől mutatja be azt a mérhetetlen munkát, melyet ezalatt az idő alatt végeztek.

A szemein látom, hogy nagyon fáradt. Keveset alszik; körülbelül napi kétszáz (!) telefonhívást bonyolít, koordinálja az embereket, fogadja és szállítja a felszerelést, az adományokat és utazik. Nincs „munkaidő vége” vagy hétvégi kikapcsolódás, ő és munkatársa, Pásztor Gergely élete az elmúlt néhány napban gyökeresen megváltozott.

Mindkettejüket elborzasztja mindaz, ami Ukrajnában történik, de keseregni igazán nincs idejük. Helyette cselekszenek és teszik a dolgukat.

A barabási fogadópontnál, mint a szorgos hangyák, pakolnak, osztanak, beszélnek, regisztrálnak, várnak, tolmácsolnak, könnyeket törölnek, mosolyognak és vigasztalnak a piros felsőbe öltözött munkatársak és önkéntesek. Vannak köztük magánszemélyek (magyar és külföldről érkezettek), valamint a karitász valamely csoportjának tagjai. Csütörtökön tizenöt fő érkezett a Nyírturai Görögkatolikus Egyházközségben működő karitász csoportból (nyírturai és nyírbogdányi hívek Szabados Viktor atyával), jelen vannak az országos karitász vezetőségéből és a római katolikus egyházmegyék karitász munkatársai közül is sokan.

Jól működő rendszerben váltják egymást a Máriapócsról, Nyírkátáról, Tuzsérról vagy épp Nyírturáról érkező „görögök”. Görögkatolikus lelkipásztorok – a környéken szolgáló atyák, parókusok – is megjelennek, intézkednek, segítenek, amiben kell.

És segíteni mindig kell valakinek: ha új emberek érkeznek a határátkelő felől, őket kérdezik meg, mire van szükségük, hiszen ők egy-két bőrönddel, táskával próbálják átmenekíteni életüket egy békésebb, biztonságosabb világba. Van, aki fuvart ajánl nekik, van, aki szállást, van, aki elbeszélget velük, tolmács áll rendelkezésükre, hogy gördülékeny lehessen a kommunikáció.

S ha felmerül valamilyen igény a menekültek felől, a karitászos munkatársak-önkéntesek igyekeznek azonnal megoldani. Pásztor Gergely például a majd’ százharmincezer tagot számláló „Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja)” Facebook-csoport által is. Minden követ megmozgatnak az online és offline térben, hogy a segítségkérés eljusson a megfelelő emberhez, aki felajánlásával megoldhatja a felmerülő problémát: fuvart Budapestre, vagy onnan tovább, szállást az ország számtalan városában, munkalehetőséget vagy külföldi utazást, transzportot a reptérig, papírokat.  

Mások a központban segítenek: a nyírszőlősi hívek a beérkezett ruhaneműt vagy élelmiszert válogatják, szortírozzák. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központja, a Szent Miklós-ház nagy forgalmat bonyolított az elmúlt tíz napban. Ami felajánlás beérkezik, szinte azonnal szállítják a határhoz a fogadópontba vagy a kárpátaljai karitászon, papokon keresztül a határon túlra. Ott a belső Ukrajnából menekülőknek készítenek melegételt, s ebből látják el a Kárpátalján egyedül maradt embereket.

Több mint százötvenezer ember érkezett már Ukrajnából Magyarországra az öt határátkelő településen vagy a zöldhatáron keresztül. A humanitárius segítség minden helyszínen más-más egyházi segélyszervezettől érkezik. A Katolikus Karitász Barabásra települt ki szombaton, ahol az első két nap a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász hálózatára támaszkodva indulhatott el a munka. Az országos karitászközpontból már péntek este megérkezett az első villámsegély egyházmegyénk raktárába, mellyel rászorulókat segítették. Többek között Győrből, Szegedről az egyházmegyei karitászoktól és az ország szinte minden tájegységéről, magánszemélyektől és cégektől érkeztek felajánlások, pénteken egészen Hamburgból hozták el az összegyűjtött adományokat a hamburgi kutyás mentőcsapat önkéntesei. A nyíregyházi Szent Miklós-ház egyfajta „belső” raktár, innen viszik tovább a határra a rengeteg felajánlást.  

A barabási fogadóponthoz egymás után érkeznek a megpakolt kisbuszok, személyautók: intézmények, politikusok, magánemberek is úgy gondolják, most kell kitárni szívünket. Ahogy megáll egy autó a barabási kultúrház kapuja előtt, az ott lévők mennek, segítenek, pakolnak, hálálkodnak.

Egy-két magyar szót is hallani a ház udvarán nyugodtan várakozók között, de egyre többször felhangzik a kiáltás: „tolmács!” S mikor megindul a kommunikáció a menekültek és fogadók között szívbemarkoló történetek, sorsok rajzolódnak, ki, és „látszik rajtuk a kiszolgáltatottság” – mondja Oláh Tamás. Valóban így van, türelemmel viselik a helyzetet, de a bizonytalanság, a védtelenség és kilátástalanság megüli az arcokat.

A Katolikus Karitász és a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a maga eszközeivel és szeretettel és kitartással igyekszik nyújtani a háború elől menekülőknek némi vigaszt. Köszönet nekik érte!