Letűnő hivatását őrizné meg az utókornak

Bordás Bélát, Nyíregyháza városgondnokát szerte a megyében jól ismerik az emberek, a rádióban rendszeresen tájékoztatja a hallgatókat a legfrissebb útinformációkról. Iparos családból származik, édesapja műhelyében már gyerekként magába szívta a szűcsmesterség fortélyait. Nemrégiben a Sóstói Múzeumfalu megkeresésére a skanzennek ajándékozta a lassan feledésbe merülő szakma féltve őrzött relikviáit, melyeket várhatóan jövőre meg is tekinthet a nagyérdemű egy kiállításon. A hivatásáról és a nyugdíjas évekre szőtt terveiről beszélgettünk a városgondnokkal.

Gyerekként szerette meg

Bordás Béla elmondta, 1972-ben kezdte ipari tanulmányait Miskolcon, de a gyakorlatot Nyíregyházán, édesapja féltő kezei alatt végezte.

– Nagyapám szabómester, édesapám pedig szűcs volt, és mivel édesapám 1921-ben született, úgy döntöttem, a 100 éves évfordulóra összeszedem azokat a tárgyakat, szerszámokat, melyekkel dolgozott. A munkáiból is válogattam, hogy a Sóstói Múzeumfalu közreműködésével megőrizhessük ezeket a relikviákat az utókornak. Már kisgyerekként rengeteg időt töltöttem édesapám mellett a műhelyben. A szakma szezonhoz kötött, ezért ősztől tavaszig a szőrmefeldolgozással foglalkoztunk, készültek a mellények, gallérok, sapkák, kesztyűk. Nyáron a bőrkikészítés csínját-bínját sajátítottam el, és mivel sokat segítettem, édesapám alig várta, hogy 14 éves legyek, és szűcsnek tanulhassak. Nagyon szerettem a szakmát, ő pedig rám bízta a kisebb munkálatokat. Nagyon büszke voltam, hiszen amikor a tanárok kérdeztek, mindig hasznomra vált az otthonról hozott tudás. A tanulmányaim után több feladatom volt, a megyeszékhelyen, a Bocskai utcán 25 évig dolgoztunk a szűcsműhelyben – emlékezett vissza a tanulóévekre Bordás Béla.

Felidézi a szép emlékeket

Hozzátette: az édesapja mestervizsgát is tett, és olyan termékeket, bundákat készített, amiket hosszú évekig büszkén viseltek a nyíregyháziak.

– A megyeszékhelyen árusítottuk a termékeinket, és az Aranykapu forgatagnak is állandó résztvevői voltunk. Évről évre felkerestek az emberek, én pedig boldogan szolgáltam ki őket – tudtuk meg Bordás Bélától, aki városgondnoki teendői mellett is szakít időt a mesterségének.

– A lakásom belsejét két dísz­párna ékesíti – ezek voltak édesapám utolsó kézműves termékei, amiket a családra hagyott. A két párna őrzi az emlékét, de a közelemben vannak a szerszámai, a rézfésű, olló és a kés, amiket nap mint nap használt. A szüleim 60 évig éltek boldog házasságban, édesanyám is kitanulta a családi hivatást, s büszkén mondhatom, a házas éveikből legalább 55 évet a szakmában töltöttek el.

– A teendőim mellett szinte minden nap felkeres valaki, hogy a régi kabátját, bundáját alakítsam át, javítsam meg. Úgy érzem, a szakma a véremben van, s amíg élek, ez nem is fog változni. A múzeumfaluban is találkozhatnak majd velem az oda látogatók. Eddig is bármikor szívesen mentem oda, és nem csak a gondnoki teendőim miatt. Ezután boldogan gondolok majd arra, hogy ott van az a kis műhely, ahol édesapám szerszámait és termékeit őrzik – tette hozzá a városgondnok, aki a nyugdíjas évekre szőtt terveiről is mesélt lapunknak.

– A nyugdíjig pontosan 16 hónapom van, és amint visszavonultam, szeretnék visszatérni az eredeti szakmámhoz. Sajnos egy kezemen megszámolhatom, hány nyugdíjas kollégám maradt a megyében, vagy akár az országban. Szinte mindenkivel nagyon jó a kapcsolatom, gyakran felidézzük a múltbéli emlékeket, hogy milyen jó volt szűcsként dolgozni, és milyen is volt, amikor az iparos mesterségeknek még volt becsülete. Iparos család gyermekeként partnereket fogok keresni, hogy valamilyen kézműves mesterséggel ötvözve hogyan lehetne a szűcs szakmát újra életre kelteni. Szeretném, ha az emberek is jobban megbecsülnék ezt a régi mesterséget, és lesz igény a munkára a megyében, nemcsak a forgatagok idején, hanem egész évben – avatott be terveibe Bordás Béla.

Borítókép: Bordás Béla a nyugdíjas éveket a szűcs szakma bűvöletében töltené | Fotó: Bordás Béla archívuma