Lövőpetri

2021.10.20. 17:20

Új traktor segíti majd a hétköznapokat

Az erőgép a mezőgazdasági utak karbantartásában is részt vesz.

KM

Az anyagi lehetőségeihez képest igyekszik támogatni az óvodás és iskolás gyermekeket nevelő családokat a lövőpetri önkormányzat.

Mint Tóth László Józseftől, a község vezetőjétől megtudtuk, az idei tanévkezdéskor is beiskolázási támogatást kaptak differenciáltan az óvodások, az általános és középiskolások, valamint a felsőfokú oktatásban részt vevő fiatalok.

Pár éve telepítették

Az önkormányzat az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve meghirdette a községben élő felsőoktatási hallgatók számára a jövő évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. A pályázatoknak köszönhetően fejlődik a település. A Magyar Falu Program támogatásával a temetőben új urnafal épült, a ravatalozó modernebb hűtőberendezést kapott. Egy erőgép vásárlására is nyert támogatást a település, a traktor a mezőgazdasági utak karbantartását, a hó eltakarítását segíti majd. Az önkormányzat húsz közmunkást foglalkoztat. A nők mezőgazdasági munkákat végeznek, besegítenek a konyhai munkálatokba, a férfiak a mezőgazdasági munka mellett javításokat végeznek és az árkokat tisztítják. Az idei mezőgazdasági munkálatok már a befejezésükhöz közelednek, már csak a kukorica vár betakarításra. Az önkormányzati gyümölcsöst pár éve telepítették, az idén három tonna almát sikerült szüretelni a fiatal fákról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában