Aggódó szavak az élővilág egyensúlyáért

Több szállal kötődik megyénkhez dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, edző, sportvezető. Egyrészt édesanyja mándoki származású, másrészt több megyénkbeli vadászhoz is szoros barátság fűzi. Így aztán nem lehetett azon csodálkozni, hogy az elmúlt szombaton részt vett a Vásárosnaményban megrendezett vadásznapon. Sőt, még a neve is elhangzott, amikor kitüntetéseket adtak át, a sportember az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás dísz­jelének második fokozatát vehette át.

Kézfogás és tisztaság

Az ünnepség után készségesen állt lapunk rendelkezésére, a beszélgetéskor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez kötődő gyökerek és a baráti szálak éppen úgy szóba kerültek, mint az aggódása az élővilágért.

– Mándokon született édesanyám, ebből eredendően elég sokat járok ezen a vidéken. A nagyapám a mándoki gróf főgazdásza, mai kifejezéssel élve agrármérnöke volt, a nagymamámat pedig a grófnő foglalkoztatta társalkodóhölgy­ként, így ismerkedtek meg. Négy gyermekük született, két fiú és két lány, az egyikük volt az édesanyám, Ráthy Mária. Nagyapám az első világháborúban tüdőlövést kapott, s bár nagymama egy évig ápolta, korán elhunyt, így a négy gyermek hadiárvaként nőtt fel. Mindmáig rejtély, nagymama hogy bírta erővel és anyagiakkal, hiszen abban az időben a nők nem dolgoztak, de tény, hogy mind a négyen egyetemet végeztek – emlékezett vissza elődei nem könnyű életére dr. Hegedűs Csaba. – Kedvenc unokája voltam Mamukámnak. A mai napig sokat idézem azokat a jó tanácsokat, amiket oly sokszor hallottam tőle kisfiúként: „Az embernek a kézfogása, a pecsétje, a szembenézése, a tisztasága nagyon fontos. Reggel nem szabad úgy elmenni otthonról, hogy az ember a lábbelijét nem pucolja ki.” Ezeket a gondolatokat a magamévá tettem, a mindennapokban gyakorlom is, és a tanítványaimnak nagyon sokszor elmondom.

– Támba Miklós és Kiss B. Zoltán nagyon-nagyon régi civil és vadászbarátaim. Nemcsak Magyarországon járok velük vadászni, hanem külföldön is. Nagyon sok szép közös emlékünk van. Egy-két olyan vadat is ejtettünk el együtt, amelyeknek a trófeája látható a vásárosnaményi vadászati múzeumban. Szeretem Miklós és Zoltán stílusát, szeretem az emberségüket, szeretem azt a barátság iránti elkötelezettséget, ami nap mint nap jellemzi őket. Azt gondolom, ebben az értékvesztett világban a barátság szó elcsépelt, de ebben a formában megélni különleges dolog. Nemcsak mi férfiak, hanem a lányok, a feleségek, a családtagok ugyanúgy szeretik és tisztelik egymást. Tizenkilenc évesen, 1967-ben lettem vadász, ennek immár ötvennégy éve. Magyarországon nincs olyan hely, ahol ne jártam volna vendégvadászként, de Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Kirgizisztánban, Afrikában, Kazahsztánban, Üzbegisztánban is csodálatos élményekkel lettem gazdagabb.

Elvették az ősrengeteget

Vajon mit jelent dr. Hegedűs Csabának a vadászat?

– Számomra a vadászat a teljes kikapcsolódást jelenti, azonban mind gyakrabban találkozom olyan dolgokkal, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Teljesen másként látom a vadászatot, mint ahogy azt egy nagy hangú kisebbség gondolja. Néhányan úgy vélik, hogy erre az egyharmadra csökkent országra és lakosságára rá kell zúdítani a farkast, rá kell zúdítani a medvét, mert azt mondják, hogy azok itt őshonosok. Csak éppen azt felejtik el közben, hogy a 2/3 rész ősrengeteget elvették tőlünk, ahol valóban őshonosak voltak. Én magam is egy olyan helyen vadászom a Zempléni-hegységben, ahol látom a pusztítást, látom, hogy az értelmetlen életkörülmények közé beszorított farkasok, medvék milyen károkat okoznak a lakosságnak. Egy Borsod megyei vadászbarátom az előbb mesélte, hogy a mi vadászterületünkön is megjelent a sakál.

– Komoly ökológiai következményei lesznek annak, hogy a farkasok miatt a szarvasok a hegyvidékről leszorulnak a Bodrog-ártérbe, a sakálok miatt pedig elmenekülnek a rókák. Szóval lenne itt mivel szembenézni, lenne itt miről beszélni a természetvédelem érdekében, a természet értékeit szem előtt tartva, de szem­ellenzős emberekkel nem lehet szót érteni. Ezeket a gondokat nagyon komoly szinten kellene megvizsgálni, hiszen a farkasok a Zemplénben több száz marhát pusztítottak el, sőt tudok olyan tenyészbikáról is, ami több millió forintot ért – áradt a panasz dr. Hegedűs Csabából. – Fájdalmasan élem meg, hogy mikor a leshez kijönnek a kocák, már nincs velük egy malac sem. A mufloncsapatban sem látok jerkét a farkasok miatt. Ezt nagyon komolyan kellene venni, s nem a történelmi Magyarországban gondolkodni, ugyanis az egyharmad területre csökkentett országban sűrű a településhálózat, s erről nem lenne szabad elfelejtkezni.

Borítókép: Dr. Kovács Zoltán kormánybiztos, dr. Hegedűs Csaba, Németh Attila (Világjáró Magyar Vadászok Klubja) és Kiss B. Zoltán házigazda | Fotó: Sipeki Péter

A vadászat mellett fontos a birkózás is

Tavaly megyénkben vett részt az Országos Jótékonysági Vadászaton. Tudja-e már, hová megy az idén?

– Az átoltottságnak köszönhetően az idei évem programokban jóval gazdagabb, mint a tavalyi volt, hetvenhárom évesen alig van szabad percem, ezért még nem tudom, hol leszek december 27-én – válaszolta az olimpikon. – Szeretek dolgozni és szerencsére lehet is dolgozni, egy 180 fős akadémiának vagyok a vezetője.

– Péntek este könnyes szemmel konstatáltam, hogy Szőke Alex Oslóban Magyarországot képviseli a birkózó-világbajnokság 97 kilogrammos döntőjében. Nekem a vadászat mellett a birkózás a hobbim. Éppen ezért természetes lesz a számomra, hogy este ott fogok ülni a tévé előtt és szorítok, hogy eggyel több aranyérme legyen az országnak. (Szőke Alex végül ezüst- érmes lett, de így is a magyar csapat első és egyetlen dobogós helyét szerezte meg Oslóban – a szerk.)