A magyarok dicsősége bújt meg a sorok között

A napokban megemlékeztek Nyíregyházán az 1848–49-es szabadságharc és forradalom mártírjairól, az aradi vértanúkról. Az eseményről október 7-ei lapszámunkban tudósítottunk, akkor nem fért be hosszabb terjedelemben Zsarnai Krisztián evangélikus esperes beszéde, aki idézett Sárosi Gyula 1849 tavaszán megírt verséből. A vers igazi kuriózum, ugyanis teljesen más értelmet nyernek sorai, ha nem fentről lefelé, hagyományosan olvassuk szakaszait, hanem egymás mellé helyezzük sorait.

Búcsúmondatok

– 1849. október 6-a a magyar történelem egyik legsötétebb és egyben a legnagyobb veszteséget megélt napja. 172 évvel ezelőtt történelmünkben olyan hazafik adták életüket a hazáért, akiknek az életük sem volt drága, hogy a magyar szabadságot, felszabadulást munkálják, segítsék. A 13 mártír, vértanú lelkisége és a hazája iránt érzett szeretete példaértékű mindannyiunk számára. Haláluk előtt néhányan könyvekből merítettek még erőt a rájuk váró legutolsó nehéz pillanatokra, néhányan pedig feleségeiknek és gyermekeiknek fogalmazták meg búcsúgondolataikat. Ilyen búcsúmondatok hangzottak el ajkukról a feljegyzések szerint a teljesség igénye nélkül. Vécsey Károlytól:„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

– Nagysándor Józseftől: „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.” Láhner Györgytől: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.” Fel lehetne sorolni mind a 13 vértanú mondatait, de ez a három idézet is azt mutatja, mennyire helyén volt a szívük ezeknek a hősöknek. Hálásak lehetünk értük, hogy Isten adott a magyar történelemben olyan vitézeket, olyan hősöket, akik hősies halálukkal Isten dicsőségét akarták szolgálni és a magyar nép javát, felemelkedését, szabadságát munkálni... – hangzott el Zsarnai Krisztián emlékezőbeszédében.

A másként is értelmezhető vers

1849 tavaszán, még a vértanúk halála előtt egy híres költőnk, Sárosi Gyula Debrecenben egy igazán különleges verset írt a magyar népről. Az osztrákok engedélyt adtak ennek a versnek a kiadására, mert a leírás szerint a hagyományos módon olvasták (fentről lefelé a sorokat), miközben a magyarok tudták, hogy mi a vers igazi értelme, és hogyan kell olvasni (vízszintesen olvasták össze a sorokat).

Sárosi Gyula: Éljen egész világszerte

Éljen egész világszerte

Híres magyar dicsőség

Jelasicsnak híres tette

Legyen gúny és nevetség

Az Istennek bő áldása

Szálljon, magyarok, rátok

Kamarillát látogassa

Szégyen, gyalázat, átok

Örvendezzen nagy hírnévnek

A magyarok nemzete

A sárga-fekete színnek –

Vesszen emlékezete

S Windisch-Graetznek hősisége

Ássa sírját magának

Éljen vitéz harci népe

Magyarok táborának