Jó érzés, hogy az utókor tiszteli mindazt, amit a Kállay család a hazáért tett

Konferenciát rendeztek Kállay Miklós egykori miniszterelnökről a napokban Nyíregyházán, a Kállay-házban. A rendezvényre meghívást kaptak a család ma élő tagjai is, akik örömmel utaztak el Nyíregyházára. A tanácskozáson részt vevő leszármazottak rangidős tagjával, Kállay Ubul Tamással beszélgettünk a II. világháborút követő évtizedek családi eseményeiről.

Néhány évet leszámítva ön már egy olyan korban született, amikor Magyarországon a politikailag veszélyesnek minősített rétegek között voltak a nemesi családok is...

Valóban így van, a magam bőrén tapasztalhattam meg, hogy milyen az „osztályellenség” tagjának lenni. A Kállay család orosi ágához tartozom, míg Kállay Miklós miniszterelnök családja a napkori ág. Az én nagyapám – szintén Kállay Ubul – Csík vármegyének volt a főispánja 1905 és 1910 között. Az orosi ágnak jelenleg a második legidősebb tagja vagyok, a rangidős közöttünk Kállay István, aki Kállay Béni egykori pénzügyminiszter unokája. Én 1942-ben születtem, a gyermekéveimet Budapesten töltöttem.

A családomat 1951-ben a fővárosból kitelepítették. Szentendrére kerültem akkor, ott végeztem a Ferences Gimnáziumban 1960-ban. A családi származásom és az egyházi iskolás múltam miatt elsőre nem vettek fel az egyetemre, csak két év után sikerült folytatni a tanulmányaimat, végül vegyészmérnökként végeztem 1967-ben, s a Chinoin gyógyszertárban helyezkedtem el. Végigjártam a ranglétrát, hiszen az egyetem előtt segédmunkásként dolgoztam, utána pedig fejlesztőmérnökként.

Jelenleg nyugdíjasként Zsámbékon és Budapesten élek. Van három gyermekem, tíz unokám. A legidősebb gyermekem, Krisztián szintén itt van velem. Korábban Kristóf is el-elkísért Nyíregyházára, de most családi elfoglaltság miatt nem tudott velem tartani, s Kinga lányomat is leköti a három gyermeke.

Gyermekkorában, vagyis az 1950-es években a nemesi létből, a nemesi életformából lehetett még valamit érezni?

A családi körben igen, hiszen sokat meséltek az idősek nekünk. A mindennapi életben azonban főleg a negatívumokkal találkoztunk, hiszen az 1950-es években a Kállay családnév és az Ubul keresztnév nagyon extrém volt, elárulta a származásomat, ezért mindig hátrányos megkülönböztetésben volt részem. Átéltem azt is, hogy milyen nincstelennek lenni, hiszen a kommunista diktatúra elvette minden vagyonunkat és értékünket.

Az édesanyám négy gyermekét egyedül nevelte, mert édesapám nem lehetett velünk, hiszen őt kitelepítették: Bakonszegre vitték több Kállayval együtt Budapestről, a VIII. kerületből. Mi, gyermekek sikeresen elmenekültünk a kitelepítés elől. Ez valójában csak azért sikerült, mert azon a nyáron júniusban éppen a másik nagyszülőknél nyaraltunk, így a rendőrség bennünket nem tudott elvinni, csak az édesapámat. Megmenekülésünk köszönhető az akkori adminisztrációnak is, hiszen rólunk végül elfeledkeztek. Igaz, Budapestet mi is elhagytuk, édesanyámmal Szentendrére költöztünk egy szolgálati lakásba.

Hogy fogadja a család a megemlékezéseket?

Nagyon nagy örömmel teszünk eleget ezeknek a felkéréseknek, meghívásoknak, örülünk a rendezvényeknek. Főleg az utóbbi években kaptak nagyobb teret a történelmi konferenciák, s ennek részeként került nagyobb reflektorfénybe Kállay Miklós miniszterelnök élete és munkássága is.

Egyébként 1990-ben Kállay Miklós fia, Kristóf bácsi, a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövete volt az, aki kezdte visszaállítani a család renoméját, igaz, a rendszerváltás előtt a Kállay névvel nem is lehetett kilépni a nyilvánosság elé. A rendszerváltás után aztán a család két ágának a leszármazottai gyakran rendeztek találkozókat, s ezt a hagyományt most is ápoljuk. Sajnos, a tavalyra tervezett családi találkozó a pandémia miatt elmaradt, de remélem, az idén be tudjuk majd pótolni.

Nyíregyházán járt már korábban is?

Többször is jártam a városban, és többször voltam már ebben az épületben is. Emlékszem egy hivatalos utamra, amikor még itt a Kállay-házban a megyei hadkiegészítő parancsnokság működött, s akkor szó sem volt még felújításról. Természetesen itt voltam az épület felújításának a kezdetekor, s meghívást kaptam a felújított, megszépült épület átadásakor is.

Kristóf bácsit is gyakran elkísértem Nyíregyházára, szemtanúja lehettem a Széchenyi utcai Kállay Gyűjtemény kialakításának, átadásának. Többször megfordultam Kállósemjénben is, ahol a kormány támogatásának köszönhetően ismét visszakapta régi fényét a Kállay-kúria. Sajnos, az orosi ágnak nem maradt fenn hasonló épített öröksége.

Mit jelent a családnak, hogy az egykoron tulajdonában lévő épületeket felújíttatja a kormány, s emlékezéseket rendeznek Kállay Miklós miniszterelnök tiszteletére?

Felemelő érzés, hogy az utókor tiszteli és megbecsüli mindazt, amit a Kállay család a hazáért tett. Mivel látjuk, hogyan gondozzák a szakemberek a család hagyatékát, igyekszünk hozzájárulni folyamatosan a Kállay Gyűjtemény bővítéséhez. A konferencián is szó volt arról, hogy a kitelepítés után Kállay Miklós miniszterelnök testvérének, Kállay Tamás országgyűlési képviselőnek a díszmagyarja hozzánk került.

Az édesanyám őrizte meg, s az akkori legidősebb családtag javaslatára a legidősebb fiamnak adományozta a harmincadik születésnapjára. Pár éve Krisztián úgy döntött, hogy Tamás bácsi – aki egyébként a keresztapám volt – díszmagyar ruháját a hozzá tartozó kiegészítőkkel felajánlja a nyíregyházi Kállay Gyűjteménynek. A család egyöntetűen támogatta az ötletet, ugyanis a Kállay Gyűjtemény őriz egy olyan festményt, amelyen Kállay Tamás éppen ebben a ruházatban látható.