„Nekünk az a kitüntetés, ha elégedett a beteg”

Debrecenben született 1961-ben, a cívisvárosban végezte iskoláit, tette le 1979-ben az érettségi vizsgát a Tóth Árpád Gimnáziumban, majd végezte el a Debreceni Orvostudományi Egyetemet.

Általános orvos diplomával a „zsebében” Nyíregyházán kezdte a gyógyítást a megyei kórház ortopédiai osztályán, ahol Papp László főorvos úr keze alatt – aki nemcsak az ortopédiai tudományok elméleti és gyakorlati területén készítette fel az önálló munkára, hanem mint barát, mint egy jó „szülő” is egyengette útját a magán- és a szakmai életben – nőtte ki magát ortopéd szakorvossá. A négy és fél éven át tartó, elmélyült elméleti tanulmányokat és persze a szakma kiemelt intézeteiben folytatott gyakorlati képzést követően szakvizsgázott ortopédiából 1992-ben.

A szakvizsga letétele után az adjunktusi kinevezése sem sokat váratott magára. Ezt követően a fehérgyarmati kórház akkori igazgatójának, néhai Bakai Zoltán főorvos úrnak a hívására Fehérgyarmatra került egyedüli ortopédiai végzettségű orvosként. Eleinte, 1993-tól 2000-ig részmunkaidőben mint járóbeteg-ellátást vezető orvos, majd már dr. Vadász Mária igazgató asszony vezetése mellett véglegesen Fehérgyarmatra „szerződött”.

– Fehérgyarmaton elsődlegesen a járóbeteg-ellátás és lehetőség szerint a fekvőbeteg-ellátás megszervezésével bízott meg a kórház vezetője. Erre abban az akkoriban igen elmaradott, hátrányos kistérségben rendkívül nagy szükség mutatkozott. Fehérgyarmat és környékének lakossága döntően mezőgazdaságból élt, így jelentős részt mozgásszervi problémákkal élték életüket. Miután láttam, hogy úgy a betegek, mint a kórház részéről is igény van a munkámra, 2000-től úgy döntöttem, hogy véglegesen a fehérgyarmati kórházhoz kötöm a szakmai életemet.

– Bár nincs külön ortopédiai osztály, van viszont egy úgynevezett mix osztály, amelyben hasi és általános sebészet, traumatológia és ortopédia üzemel, fekvőbeteg-ellátás folyik. A fentiek alapján biztosítottnak láttam szakmai munkám lehetőségét, illetve mint egyedüli ortopéd szakorvos bíztam abban, hogy nagy segítségére lehetek a térség lakosainak.

Fordulat történt az életében

– Mint korábbi élsportoló, különösen érdeklődtem a sportsérülések és a sérülések utáni rehabilitáció iránt. Ezért döntöttem úgy, hogy sportorvosi szakvizsgát is szerzek, és a mozgásszervi sebészet egy speciális területe, a sportsebészet felé is orientálódom. 1996-ban tettem sikeres szakvizsgát sportovostanból, majd speciális végzettséget szereztem arthroscopos (ízületi tükrözés) tevékenységből (kollégámmal, dr. Hock Csaba főorvos úrral egyetemben). Az ortopéd szakvizsgám éve – 1992 – nemcsak az aktív betegellátásban betöltött szerepem tekintetében hozott fordulatot az életemben, hanem az egyetemi évek elején hirtelen végeszakadt sportolói múltamból eredően az élsporthoz kapcsolódásomban is.

– Megkeresett a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve rajta keresztül a Magyar Súlyemelő Szövetség, és felkértek – mint korábbi aktív súlyemelőt – utóbbi szervezet vezető orvosi tisztségének betöltésére. Amire e tekintetben büszke lehetek, hogy három olimpiai cikluson keresztül végeztem sikeresen ezt a feladatomat. Ennek köszönhető, hogy világot láttam, ám ez mindhárom olimpia helyszínén sok esetben csak a szálloda és a sportcsarnok közötti útvonalra terjedt ki.

– Jelenlegi munkakörömnél fogva az aktív betegellátás mellett ma már kevesebb időt fordíthatok a tudományos munkára, amely az egyetemi és szakvizsgára készülés évei alatt sikeres – hazai és külföldi – kongresszusi részvételekre jogosított fel mint szerzőt vagy társszerzőt.

Hivatása boldoggá teszi

– Jelenlegi munkám – ami inkább hivatás, hobbi, de talán úgy is fogalmazhatok, hogy az életem – igazándiból nem ad lehetőséget arra, hogy az ember óriási szakmai kitüntetéseket gyűjtsön be. Ennek ellenére megkaptam a Semmelweis-díjat, ami leginkább egy megelégedettségi elismerés, mintsem konkrétan a szakmai tevékenységnek szól. Nekem inkább az a kitüntetés, ha elégedett a beteg, vagy ne adj’ isten egy-egy sikeres műtét után egy csaknem járóképtelen beteget járni látunk.

– Igazából elégedettnek és boldognak mondhatom magam, hogy azt tehetem hivatásszerűen, ami maradéktalanul boldoggá tesz. Ehhez a teljes élethez persze hozzájárul az is, hogy egy boldog és ma már nem utolsósorban igen népes család tagjaként élem mindennapjaimat. Szüleimet már sajnos elvesztettem, de ha csak részben is, de pótolja hiányukat három lányom, nevelt lányom és négy unokám. Illetve ma már mondhatom, hogy „négy és fél”, hiszen ötödik unokám már útban van. Társam és barátom nem kis szerepet tölt be boldogságom részeseként. Bodó Tünde szakmabeli, szintén intézményünk dolgozója, több diploma birtokában osztályvezető ápolóként tevékenykedik.

– Nem hagyhatom ki a sorból szenvedélyemet, hobbimat, a kutyatenyésztést sem. Életem ezzel együtt kerek. Alaszkai malamut kutyákat tenyésztek, és számos hazai és külföldi sikert könyvelhetek el jóvoltukból. Néhány éve e napilap hasábjain is megjelent egy fotó az akkori vezérkanommal egy nyíregyházi kiállítást követően, amint éppen mint szerető társak pihenünk egymásra „borulva”.

– Így teljes és kerek az életem, reménykedem, hogy a továbbiakban is így élhetem hátralévő éveimet.