Móricz Zsigmond Túristvándiban

1981. március 22., csütörtök

Móricz Zsigmond Túristvándiban

- Mikor látta először Móriczot Lajos bácsi?

- Megmondom én pontosan, 1924 derekán. Akkor konfirmáltam.

Király Lajos vendégei vagyunk Túristvándiban. A gazda zömök, erős ember, két zsák búzát is felemelne egyszerre talán. Pedig benne van már a korban, hetvenesztendős lassan. A tisztaszobában ülünk, a könyvekkel körülbástyázott asztal mellett.

- Kinél volt akkor Móricz?

- Sipos esperes úrnál. Nagy tornácos háza volt akkor a papnak, ott álltunk a verandán, mondtuk a kátét. Egyszer csak kijön egy testes, nagy bajszos ember, s hallgatja a leckét. Nem tudtuk mi még akkor, hogy ki az a vendég, igyekeztünk azért jól megfelelni. Mikor végeztünk, a fiúk fejét mind megsimogatta, de a lányoktól csak azt kérdezte: kinek a gyermeke vagy. Odaért a sor végén álló Antihoz, s kezdte csóválni a fejét. Mindőnk fehér, bő gatyát hordott, de ezek az Antiék nagyon sokan voltak testvérek, s bizony foltos, lyukas volt a gatyája. Látszott, hogy nagyon szegények. A bajuszos úr a zsebébe nyúlt, s nem felejtettem el, kivett 10 ezer koronát. Inflációs világ volt, de azért akkor is adtak egy jó kiló krumplicukrot, meg szentjánoskenyeret. Örültünk persze, nem volt szokás akkor gyerekeknek ann pénzt adni.

- Jött a második találkozás még azon a nyáron. Akkor is a paplak udvarán tébláboltunk, mikor szólt az esperes vendége, nem mosnánk-e meg a lovas kocsija kerekeit. Olyan meredek volt a Túr partja, s mi kitaláltuk, az udvarról szalasszuk a folyóra a kerekeket. Meg is indultak azok, le a víz közepébe. Egy fél napig kerestük őket, de csak hármat találtunk meg. Meg voltunk ijedve, mi lesz most, pláne mikor láttuk, hogy jön Móricz. De csak nevetett. Nincs semmi baj, gyerekek, mondta, felvett egy nagy gört, se lehajította a vízbe. Ott keressétek! Ő ugyanis fenn állt a verandán, látta, hova gurulnak a kerekek.

- Mikor tudta meg, hogy az a bajuszos úr Móricz Zsigmond volt?

- Vagy három évvel később. Avatták itt a faluban az I. világháború halottainak emlékművét, én is mondtam egy verset, meg Móricz is beszélt. Én már akkor nagyobb legényke voltam, olvasgattam is, az esperes felesége mondta, milyen nagy ember a falu vendége. Móricz igazán nagy író volt, ráadásul itt volt nálunk Istvándiban gyerek is. Ha kinéz az ablakon, látja a régi kovácsműhelyt, falán meg az emléktáblát.

- Móricztól melyik könyvet olvasta?

- Azt kérdezze, melyiket nem. Pedig higgye el, a magunkfajta parasztembernek nemigen volt ideje a könyvre. Én is úgy olvastam, hogy vittem a trágyát a földekre, s míg szép csendesen ballagtak az ökrök, ölemben tartottam a könyvet. Kezemben a gyeplő, az ostor, s mendegéltünk. S látja, milyen a szerencsém? Pont A galamb papnét nem tudtam még megkeríteni. Pedig azt mondják, a Sipos esperes feleségéről írta azt Móricz. Lett is belőle nagy harag, soha nem bocsátották meg ezt neki.

Kint szépen süt a nap, tavaszodik. A fák ágain már rügyek feszülnek, halkan csobog a medrében a Túr. Ő is emlékszik még biztosan Móriczra.