A kárpátaljai magyarság szószólója

Életvitelszerűen él Nyíregyházán két és fél éve Vári Fábián László, akinek a több évtizedes áldozatos tevékenységét a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjjal ismerték el. A határon túli magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója a magyar irodalom nemzeti hagyományainak a megőrzésében játszott szerepéért, a kárpátaljai magyarság iránti elkötelezettségéért és költészetének népi gyökerű értékeiért kapta meg a legmagasabb állami kitüntetést – egy nappal a 70. születésnapja előtt.

Kivételes kegyelem

– Nincs tudomásom olyanról, hogy valakinek a születési évfordulója és a kitüntetése szinte ugyanarra a napra esett volna. Persze attól, hogy nem tudok róla, még előfordulhatott ilyen korábban. Az a tény, hogy ez velem megtörtént, szerencsés egybeesés, és kivételes kegyelemnek tekintem. A hivatalos indoklásban felsorolják az életmű minden lényeges elemét, kidomborítva a költészetben elért eredményeimet, és utalnak a népköltészeti kutatómunkámra, a prózaírói és műfordítói tevékenységemre is. Vagyis a Kossuth-díjat nem egy kiemelt alkotásomért kaptam, az eddigi munkásságomat ismerték el. Jelenleg ez virtuális elismerés, és ha majd egy arra alkalmas időpontban átvehetem a díjat megtestesítő szobrocskát, minden érzelgősségtől szabadultan a szívemben készítek neki helyet, amely már készen áll a fogadására. Azt hiszem, ennél magasabb és díszesebb polc nem létezik.

A hajdani Ugocsa megyei Tiszaújlakon született alkotó Ungváron tagja lett a Kovács Vilmos szellemi irányítása alatt működő Forrás Stúdiónak, majd később bekapcsolódott az első kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalomba.

– A Forrás Stúdió, melynek 1967 őszén már magam is alapítója lehettem, tulajdonképpen az első irodalmi iskolám volt. Tőlem valamivel idősebb, felső tagozatos egyetemista barátaim révén itt értettem meg, hogy a Szovjetunióban milyen elvárásokhoz kell igazodnia egy pályakezdő fiatalnak. Ebben a baráti körben ismerhettem meg a költészet lényegét, azt a titkot, amely a diákos verselgetésből egy dobással átlendített a poézis fejlettebb szintjére. Ekkor írott verseimet már változtatás nélkül közölni lehetett, és ezen a fejlődésen maguk a „mestereim” is meglepődtek.

– Sajnos ezt a csoportot és mentorunkat, Kovács Vilmost a kishazai kultúrpolitika irányítói részéről durva támadás érte. A szovjet valóságtól elidegenedéssel, burzsoá nacionalizmussal vádoltak meg bennünket, és további tevékenységünk ellehetetlenítéséért a publikálási lehetőséget is elzárták előlünk. Végül az egyetemről is kizártak, és besoroztak a szovjet hadseregbe.

Vári Fábián László a népköltészettel egyetemistaként találkozott 1969-ben: folklór­anyagot gyűjtött az évfolyamtársaival.

Énekes adatközlők

– A népballadákkal 1969 nyarán egy kötelező gyakorlat során találkoztam. A kezdet ez alkalommal is nehéz volt, mert gyakorlatlanok voltunk. De aztán asszonyok és férfiak is megnyíltak előttünk, és gyűltek egymás után a dalban elbeszélt tragikus történetek. Az énekes adatközlőktől magunk is megtanultuk, és az esti szalonnasütő tűz mellett már énekeltük is népköltészetünk csodálatos remekeit. Aztán a gyűjtési gyakorlat leteltével visszajártam a helyszínekre, hogy tovább gyarapodjék, teljesedjék a kárpátaljai magyar népballadák kincsestára.

– A kényszerű besorozásom kiszakított a baráti és a kulturális közegemből, megszakította tanulmányaimat és költői fejlődésem folyamatát. Gyakorlatilag két évre kivontak a forgalomból, és ha olykor akadt kevés szabadidőm, azon elmélkedtem, hogy mi vár rám majd a leszerelésemet követően, hogy fogok visszailleszkedni a közösségembe, miként fogom újrakezdeni, hiszen a ránk kiszabott szilencium még javában érvényben volt.

A leszerelése után a beregszászi diagnosztikai berendezéseket gyártó üzemben (a munkások nyelvén csak vasgyárban) kapott állást, és a munkával párhuzamosan levelező tagozaton folytathatta tanulmányait az Ungvári Állami Egyetemen.

– Nagyjából két esztendő múltán valaki felhívta a figyelmemet, hogy a mezővári középiskolában magyartanárt keresnek. Jelentkeztem, és meg is kaptam az állást, de a kinevezésem csak az adott tanévre szólt. Akkor véglegesítettek csak, amikor ’78-ban megkaptam a diplomámat.

– Mit jelent az embernek a szülőföldje? Tulajdonképpen mindent. Az ifjúságot, a Tisza-partot, a szerelmeket, a küzdelmeket. A történelmi emlékhelyeket, a részleteiben is festői tájat. A szülőházat, a családi otthont, az unokákat. A hazajárás lehetőségét, a temetőkben nyugalomra lelt felmenőket.

Kínálja magát a kérdés: milyen magyarnak lenni Kárpátalján?

Főhajtást érdemel

– Ha cinikus lennék, azt felelném, hogy próbálja meg egyszer mindenki, és akkor megtudja. Felelősséggel csak azt mondhatom, hogy a magyar nemzethez tartozni, a magyar kultúra kenyerén élni, a magyar történelmi múltat magunkénak tudni, magyarul beszélni mindenütt felemelő érzés – kellene, hogy legyen. Ám egy idegen állami környezetben, éppenséggel ukrán fennhatóság alatt, ahol már gyakran, sőt egyre gyakrabban belerondít a közösség lelkébe az intolerancia szelleme, ott rendszerint előbb-utóbb megrendül az emberségbe vetett bizalom. Ha azonban egy népcsoport az állandó fenyegetettség, a saját érdekei ellenére is kitart a szülőföldjén, feltétlenül főhajtást érdemel.

Vári Fábián László irodalmárként sokat tett a magyarságért.

– Ahogyan a környező világunk változik, úgy követi a változásokat a nyelv, és nem mindig az előnyére. Valamikor azt tanították, hogy az irodalmi nyelv, az írott szövegek nyelve egyfajta nyelvi eszmény, mely felé törekednünk kell. Ennek beszélt változata a köznyelv. A magyar író egyik feladata, hogy az irodalmi nyelv művelésével a köznyelvet védje a korcsosodástól, romlatlan állapotában fenntartsa. Az irodalom, ha kellő komolysággal figyelnek rá, fegyelmezés nélkül is képes nevelni: nemzettudatra, szeretetre, igazságérzetre, tiszteletre. Amennyiben az író e körülmények között megtette a magáét, a következő lépés az olvasóé.

A friss Kossuth-díjas egy ideje a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen él.

– Két és fél esztendeje, hogy feleségemmel többnyire Nyíregyházán élünk. A kisebbik lányunk súlyos, hosszadalmas lefolyású betegsége hozott bennünket ebbe az élhető és szerethető városba. Amíg lehetett, hazajártam, mert a családunk kétharmada mégis csak otthon él, és a portára is rá kell nézni néha. A járványhelyzet azonban ezt is akadályozza. Ami Kárpátalja jelenét és kilátásait illeti: bárhonnan nézzük, ugyanaz. Ezen mi nem változtathatunk. A nagypolitikába kelet-európai szinten sem tudunk beavatkozni, mivel Ukrajnában jelenleg az Egyesült Államok elképzelése szerint osztják a lapokat. Ugyanakkor elkeserednünk sem szabad, mert létezik egy mindenek fölött álló hatalom is...

Névjegy

Vári Fábián László

Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő, kritikus, műfordító, néprajzkutató

Születési idő: 1951. március 16.

Születési hely: Tiszaújlak

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító tagja, 1992–1996 között pedig a szövetség egyik alelnöke volt. 1994 és 1998 között a KMKSZ beregszászi középszintű szervezetét irányította.

A Magyar Írószövetségnek 2001-től választmányi, 2007-től elnökségi tagja. Jelenleg a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának és az Együtt című folyóirat szerkesztőbizottságának az elnöke.

Kötetei:

Széphistóriák

Vannak ringó bölcsők

Kivont kardok közt

Világtalan csillag

Harminchárom év

Fecskehajtó idő

Jég és korbács

Tábori posta

Ereimben az idő

Vásártér

A kakukknővér

Kitüntetései:

Kilencek díja (1983)

Pro Cultura Hungarica (1991)

Magyar Művészetért díj (1992, 2002), Berzsenyi-díj (1993)

Kemény Zsigmond-díj (1998)

Bethlen Gábor-díj (2001)

József Attila-díj (2003)

Balassi Bálint-emlékkard (2004)

Ratkó József-díj (2007)

a Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2011)

Arany János-díj (2011)

Kölcsey-emlékplakett (2014)

Salvatore Quasimodo-emlékdíj (2015)

Magyarország Babérkoszorúja díj (2017)

a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2020)

Kossuth-díj (2021) Forrás: wikipédia

Nívós költeményeket írt

Költészetéről írta Balla D. Károly József Attila-díjas kárpátaljai magyar író, szerkesztő, blogger: Versei nemcsak hogy „kiállták az idő próbáját, hanem a legáltalánosabb (ha tetszik: összmagyar) szempontból nézve is magas nívón reprezentálják poézisünknek azt az ágát, amelyet népi gyökerűnek és nemzeti elkötelezettségűnek szokás nevezni. E versei alapján VFL minden engedmény nélkül besorolható abba a kortársi vonulatba, amelyet Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Farkas Árpád, Mezey Katalin, Nagy Gáspár, Szepesi Attila, Utassy József – és folytathatnám – neve fémjelez”.