2021.02.15. 19:30
„Csupa jó dologban van részem”
Horváth Illés, a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője azt mondja, a rendezés egy félelmetes szakma. Benne van rettegés attól, hogy a szünetben a nézők hazamennek, de ugyanígy része az az eksztatikus élmény is, amit akkor él át, ha a színpadon működik az, amit kitalált. Úgy fogalmaz, a rendezői lét e kettő közötti tánc.
A nyíregyházi közönség 2018 tavaszán a Don Carlos címszerepében ismerhette meg Horváth Illést, aki a következő évadban rendezőként debütált a Móricz Zsigmond Színházban: a Macbeth óriási sikert aratott. Rövid ideig művészeti tanácsadóként segítette a teátrum igazgatója, Kirják Róbert munkáját, a 2019/20-as évadtól pedig ő a színház művészeti vezetője. Kilencéves korában állt először színpadon, később a Bárka Színház stúdiósa volt, a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakán végzett. Dolgozott színészként Veszprémben, Zalaegerszegen, Szegeden, Pécsen, 2010–2019 között a Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt, néhány évvel ezelőtt viszont úgy érezte, új impulzusokra van szüksége, azóta rendez. Azt mondja, ez egy félelmetes szakma: benne van rettegés attól, hogy a szünetben a nézők hazamennek, de ugyanígy része az az eksztatikus élmény is, amit akkor él át, ha a színpadon működik az, amit kitalált. Úgy fogalmaz, a rendezői lét e kettő közötti tánc.
Hitelesség, önazonosság
– A közönség olyan, mint egy rögtönítélő bíróság, rendezői szempontból pedig a vígjáték a legkegyetlenebb műfaj, hiszen tíz perc alatt eldől, hogy a nézők vevők-e a poénokra, vagy sem. A színház szubjektív műfaj, az előadásokat minősítik a nézők, a kollégák, a szakma képviselői és a munkáltató is – mindannyian saját ízlésviláguk szerint.
És persze én is megítélem: saját értékrendem és azon elvárások alapján, amiket magammal szemben támasztok az igényességet, a hitelességet, az önazonosságot tekintve. Az, hogy egy előadás milyen lesz, persze triviális dolgokon is múlhat: hiába gondolom mondjuk, hogy három élő elefánt tenné teljessé az előadást, ha nincs erre lehetőség, sőt koncepció ide vagy oda, a látványt sem tudjuk úgy és annyiból megvalósítani.
A nagy számok törvénye
– Az is alkotói folyamat, hogyan tud az ember az éppen adott körülményekhez igazodni. A munka a színészekkel többesélyes, egyáltalán nem evidens, hogy mindenki úgy tudja megjeleníteni a szerepet, ahogy te elképzelted. Persze olyan is van, hogy jobban! A színház többnyire csapatjáték, bár vannak ugyan művészek, akik béklyónak érzik, ha alkalmazkodniuk kell másokhoz, és képesek egyedül is maradandót alkotni, akkor szárnyalnak, ha nem kell alkalmazkodniuk senkihez. Nekem inkább a közös alkotómunka szerez örömet. Szeretem egy előadás létrehozásának egymásra épülő fázisait, azt, amikor ötletelünk, véleményt cserélünk, inspiráljuk egymást. Ugyanakkor, bár mindenki elképzelésére nyitott vagyok, legtöbbször erős a meggyőződésem, és keresztülviszem a saját elképzelésemet. A végső felelősség ugyanis mindig a rendezőé, aki egy személyben vállalja a következményeket. Ezért is ebben a folyamatban a végső igazodási pont az, hogy én mit gondolok jónak. Ez persze stresszes, mert csak a premier után derül ki, hogy jó döntéseket hoztam-e. A nagy számok törvénye alapján elkerülhetetlen a bukás is, előbb-utóbb mindenki pályáján bekövetkezik, ezért megpróbálom magam felkészíteni rá lelkileg.
Új vizekre evezett
– Szerencsére egyre több helyre hívnak rendezni, a színpadra állított előadásaim eddig sikeresek voltak, de figyelek arra, hogy ez ne tegyen önhitté – mondja Horváth Illés, akinek az első rendezése a Köztársaság című színmű volt, az előadás pedig kirobbanó sikert aratott. És bár akkor Macbeth típusú előadásokat képzelt el magának, azóta javarészt vígjátékokat állított színpadra, a nyíregyházi Édes Charityvel viszont új vizekre evezett.
A Kelet-Magyarország folyamatosan tárja az olvasói, hírportálján, a Szabolcs Online oldalain keresztül pedig az egész ország s világ elé Szabolcs-Szatmár-Bereg mindennapjait, az itt élők szívós, kitartó munkáját. Mindig nagy örömmel számolunk be azokról az eredményekről, teljesítményekről, amelyekben az egyén sikere a közösséget is erősíti, és öregbíti szűkebb hazánk hírnevét. Ezt tükrözi a legutóbbi magazinunk is, amely „Férfiak fókuszban” címmel jelent meg. Megyénkben élő, vagy itt született és eltéphetetlen gyökerekkel ide, hozzánk kötődő férfiak pillantottak vissza pályafutásuk eddigi főbb mozzanataira. Közösen értékeltük az elmúlt időszak nagy kihívásait, és kerestük együtt a siker receptjét, ami másoknak is követhető példával szolgálhat a problémák megoldásához. Az ugyanis egyértelműen kitűnik: sikeres emberek portréi köszönnek vissza az írásokból. Győződjön meg erről Ön is!
– Szerettem volna olyan zenés előadást rendezni, aminek, azon túl, hogy látványos és szórakoztató, mélysége, tartalma is van, a visszajelzések alapján pedig ez sikerült. Persze időnként vannak negatív megnyilvánulások is, de művészként nagyon fontos megtanulni ezeket a helyükön kezelni. Meg kell edződni: emlékszem, az első elmarasztaló kritikába még tönkrementem, ma már csak szimplán rosszulesik. De szerencsére ez nem gyakori, sőt! Boldog vagyok, hiszen azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, rendezőként és a nyíregyházi színház művészeti vezetőjeként is csupa jó dologban van részem. Örülök annak, ami történik velem, és mára azt is megtanultam, hogy ezt nemcsak tudatosítani kell magamban, de időről időre ki is mondani.