Nem hátrálni meg!

Mindaz, ami az ember üdvösségéért az első karácsonyig megtörtént, azt mutatja, hogy Isten nem a meghátrálás Istene: semmiből teremtett, embert és világot alkotott, népéhez hű volt, küzdött értük, és szabadulásokkal ajándékozta meg őket.

Az első karácsony története még inkább megerősíti, hogy Isten szeretet-akarata nem hátrál meg a nehézségek előtt. Nem hátrált meg római császár, meddőség, heródesi praktika, józsefi csodálkozás, szálláshely-nélküliség, szűztől való születés, jászolbölcső, Egyiptomba menekítés elől. Az emberi hitetlenség sem riasztja el. Olyan Istenünk van, aki eljött hozzánk mennymagasból, hogy magához ölelve bátor, merész hitre és életre vezessen.

Jézus Krisztus azért jött el e világba, hogy nekünk, sokszorosan meghátráló embereknek hirdesse: Isten nem ábrándult ki újra meg újra elcsüggedő teremtményeiből. Ő akar hitet önteni a szívünkbe a járványveszély gonoszkodása közben is. A vírushelyzet úgy tűnik, meghátrálásra kényszerít bennünket. Semmi nem úgy van, ahogyan szokott lenni. Holtpontra juttat munkánkban, örömünkben, szeretetünkben, legjobb igyekezetünkben. Mennyi szép terv, jelentős elhatározás, hasznot hozó munka, igaz szándék, fontos találkozás, lélek­emelő élmény maradt el adventben!

Mindezeket töröltük, halasztjuk, veszteg maradunk, hogy önkorlátozásunkkal is tegyünk az életért. A karácsony viszont kitörölhetetlen, halaszthatatlan, elmaradhatatlan, csak maradj veszteg!

Már a legelső szentestén kiderült: embertől nem vezet út Istenhez, de Isten mindenkor utat talál az emberhez. Isten nem hátrál meg családi bajaink előtt, a titkon viselt fájdalmainkat ismerve, istenkísértő és át nem gondolt terveinket látva. Ma is jön, hogy megmentsen, vezessen, biztasson: lehet másképp élni! Lehet a Megváltó Krisztusra tekinteni és vallástételünket hangosan is vállalni: „mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10,39).

Áldott karácsonyi ünneplést és kegyelemteljes, békés új esztendőt kívánok!