2020.11.06. 20:00
Könyv készült a tuzséri kórház naplójából
Fennmaradt, hogy kiket gondoztak 1914 és 1918 között a Lónyay-kastély egyik szárnyépületében.
Forrás: KM-repro
Két évvel ezelőtt emlékezett meg a nagyvilág arról, hogy immár száz esztendő eltelt az I. világháború befejezése óta. Az elmúlt évszázad során nagyon sok információ és tanulmány megjelent a harci eseményekről, a diplomáciai egyezkedésekről, a politikai szerződésekről, azonban számos adat még felfedezésre vár, illetve arra, hogy az utókor megismerje a múlt fehér foltjait.
Erdélyi menekültek
Kevesen tudják, hogy Tuzsér több szempontból is résztvevője volt az első világégés eseményeinek.
Egyrészt a község lakosai fegyverrel a kézben a frontokon harcoltak a hazájukért, s többen az életüket is adták Magyarországért. Az elesett 34 hősi halott katonának örök emléket állít az az emlékmű, ami a templomkertben látható. Másrészt felidézhetjük herceg Odescalchi Zoárd katonai és később civil szerepét a világháború idejéből, harmadrészt pedig utalhatunk az 1916-os román betörés következtében a Tuzsért is elért erdélyi menekültáradat befogadására. A jótékonykodás, mások megsegítése azonban nem merült ki a menekültek befogadásában, ugyanis Odescalchi herceg felesége, gróf Lónyay Pálma kórházat alakított ki a Lónyay-kastély egyik szárnyépületében, s a háború végéig ott katonák gyógyultak, pihentek, lábadozta
Helytörténeti érték
A kórház mindennapjairól fennmaradt egy korabeli, kézzel írt napló, amit a Tuzsér Községért Közalapítvány könyv formájában megjelentetett. Ennek a kiadványnak az ünnepélyes bemutatóját a napokban tartották.
– Az eredeti naplót 2008-ban mutatta meg nekem először Nemes Csaba, Tuzsér díszpolgára. Amikor belelapoztam az elém tett kopott füzetbe, nem tudtam megszólalni a döbbenettől, hogy egy ilyen fontos relikviát foghatok a kezembe, hiszen az nem volt más, mint herceg Odescalchi Zoárdné magánkórházának az eredeti betegforgalmi naplója néhány fotóval kiegészítve. Nemes Csaba elmondta, hogy 1967-ben, amikor a hercegné elhunyt, akkor került hozzá a füzet, s azóta is őrzi ezt a helytörténeti értéket – idézte fel a régi emlékeket Klicsu Ferenc, a Tuzsér Községért Közalapítvány elnöke.
– 2017-ben elhunyt Nemes Csaba, s ezután a fia, Nemes Tamás megkeresett, és nekem ajándékozta a naplót és a fotókat. Meghatódtam, s akkor megígértem, hogy közkinccsé fogjuk tenni a napló tartalmát, így is megemlékezve a nagy háború helyi eseményeiről.
Többen is írták
– A napló ugyanakkor arra is példát mutatott, mit jelent egy közösség tehetősebb tagjának lenni, vállalva tengernyi fáradságot, tennivalót, s nem utolsósorban jelentős anyagi áldozatot hozni, hiszen a kórháznak minden költségét a hercegi család vállalta magára, még azután is, hogy a családfő, herceg Odescalchi Zoárd Jenő 1917-ben öngyilkosságot követett el – folytatta a könyv szerkesztője. – Egyébként Pálma néni honleányságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a háború kitörése után elvégzett egy ápolónői tanfolyamot, s a már működő kórházat több mint 4 éven át kitartóan vezette, sorsközösséget vállalva sokezernyi anyával, feleséggel, testvérrel, akik aggódtak a fronton szolgáló katonákért. Ez a napló megőrizte annak a közel 280 katonának az adatait, akik az Osztrák–Magyar Monarchia különböző területeiről kerültek ide, Tuzsérra.
A napló eredeti példánya egy száz évvel ezelőtti, kézzel írott kordokumentum, amit többen is írtak. Vannak benne részek, amiket nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehet elolvasni. Sok munkát jelentett a nevek, a katonai alakulatok és a csataterek beazonosítása is. A települések nevének beazonosítása sem sikerült minden esetben, már csak azért sem, mert a világháborút követő új határoknak, területrendezéseknek köszönhetően sok korábbi település már eltűnt, más nevet kapott, vagy egyszerűen csak nem jól írták le a naplóba.
Gyógyulás a lakóhelyen
– A könyvben a 280 beteg adatainak felsorolása előtt az olvasók egy bevezetőt találnak, amit Magyar alakulatok az I. világháborúban címmel dr. Bene János, a Jósa András Múzeum címzetes igazgatója írt. A szerző bemutatja azokat az alakulatokat, amelyekben a tuzséri katonák szolgáltak, és felidézi azokat az eseményeket, amelyekben részt vettek. Sebesülésük, betegségük miatt idehaza pihenhettek, ilyen szempontból szerencsésnek mondhatták magukat. Ugyanakkor szerencsésnek nevezhetjük magunkat mi is, hiszen ez a könyv nem születhetett volna meg a napló nélkül s azok nélkül, akik ezt megőrizték a számunkra több mint 100 éven át. Köszönet a támogatóknak is, hogy ezzel a könyvvel hozzájárulhatunk Tuzsér történetének minél jobb megismeréséhez – tette hozzá Klicsu Ferenc.
MML
