Hadüzenet nélküli háborúk világa

Az új típusú hadviselésben nem feltétlenül hadseregek állnak szemben egymással, és nemcsak országokat érhet támadás, hanem egyszerű embereket is. Erről beszélgettünk dr. Simicskó István volt honvédelmi miniszterrel, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjével, Újbuda országgyűlési képviselőjével.

Legutóbb honvédelmi miniszterként adott interjút lapunknak. Hogyan tekint vissza arra az időszakra?

Komoly és szép feladatokkal teli, izgalmas, mozgalmas korszak volt. A hazánkra és a kontinensre nehezedő migrációs nyomás pillanatában kaptam a megbízatást. A megadott határidő előtt megépítettük a kerítést, és több ezer katonát vezényeltünk az országhatár védelmére. Ekkor már láthattuk azt is, hogy milyen kihívásokkal számolhatunk a közeli jövőben, és milyen képességek szükségesek ezek hatékony kezeléséhez és elhárításához. Összeállítottunk egy tízéves haderőfejlesztési tervet, ennek megvalósítása ütemesen halad, most már látványos szakaszhoz érkezve beszerzésekkel, csúcstechnika hadrendbe állításával.

A miniszteri tárca után kormánybiztosi feladatot kapott, és a Honvédelmi Sportszövetség elnökévé is megválasztották.

A hazafias és honvédelmi nevelés, valamint az ezzel összefüggő beruházások irányítása, felügyelete egy nagyon fontos hátteret erősít meg. Valamennyi járásra kiterjedően építjük fel a honvédelmi sportközpontok hálózatát. Több helyszínen megtörtént az alapkőletétel és haladnak a munkálatok, itt a megyében Újfehértón lesz az első létesítmény, és már Kisvárdán is küszöbön áll a kivitelezés.

A központok lehetőséget teremtenek a fiatalok számára, hogy a honvédelemhez kapcsolódó sporttevékenységeket gyakoroljanak, a küzdősportoktól a sportlövészetig.

A sportnak jellemformáló hatása is van, nemcsak a testet, de a lelket is erősíti. A cél az, hogy az elméleti és gyakorlati felkészítésen túl a fiatalokban elmélyítsük a szülőföld iránti kötődést. Ezt a lelkületet szeretnénk erősíteni bennük az iskolai oktatás és nevelés mellett. Fontos a szilárd helyi közösségek építése, erre is kiválóan alkalmasak lesznek a központok. Át kell éreznie mindenkinek, hogy a szülőföld semmivel sem összevethető, nem pótolható értéket jelent az életünkben. Ezt megóvni és örökül hagyni gyermekeink számára az egyik legfontosabb küldetés, és ezzel erősíthetjük a Magyar Honvédséget, valamint az ország védelmi rendszerét is.

Lényeges összefüggések ezek, de milyen rá a társadalmi fogadókészség?

Erre a legbeszédesebb választ a tartalékos rendszer fejlődésében láthatjuk: 2010-ben mindösszesen 17 tartalékos katona állt rendelkezésre, jelenleg már meghaladja a tízezret az önkéntesek állománya, és folyamatosan jelentkeznek az állampolgárok e kötelékbe. A haza védelmének társadalmasítása komoly eredményeket mutat fel, örömmel nyugtázhatjuk, hogy nemzeti üggyé vált. Nemcsak törvényi deklarációban, hanem az emberek érzésében, gondolkodásában, értékrendjében is megmutatkozik. Ez egy komoly és elhivatott munka eredménye, amely egyébként soha nem ér véget. Mindig meg kell szólítani az új nemzedékeket. Most az alfa-generációt kell rávezetni arra, hogy a fejlett digitális kompetenciájuk mellett szükségük van arra az érzelmi intelligenciára is, ami erős identitást ad számukra, és ami alapja annak is, hogy a hazájukat szerető, ahhoz kötődő emberré váljanak.

A politikai életben vállalt szerepe, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetői tisztsége mennyiben illeszkedik a küldetéshez?

Frakcióvezetőként továbbra is a haza, a nemzet szolgálatát, a hagyományaink tiszteletén alapuló, letisztult értékrend közvetítését képviselem. A frakció eddig is nagyszerűen teljesített Harrach Péter vezetésével, nagyon sokat köszönhetünk neki. Ezt az irányt tartjuk, és igyekszünk még aktívabb, hatékonyabb munkát végezni a közösségünkért, az egész országért, a magyarságért határainkon innen és túl.

Ha már kilépett a határainkon túlra: hogyan írná le a mai biztonságpolitikai környezetet?

A világ rohamos tempóban változik, és sajnos ennek a globalizációs folyamatnak vannak árnyoldalai is. A XIX. századot a reform, a nemzetté válás és a nemzeti öntudatra ébredés kísérte végig. A XX. század a világháborúk és a soha nem látott pusztítások időszaka volt, térségünkben a rendszerváltás, a kommunista-szocialista diktatúra megszűnése tekinthető pozitív eseménynek. A XXI. század pedig a soha nem látott kihívások világát hozta el. Ennek számos oka van, de az biztos, hogy hihetetlen mértékű technikai, technológiai változás gyakorol hatást az egész emberiség életmódjára. Az alkalmazkodás nagyon nagy próbatétel mind az egyén, mind a közösségek számára. Akik már ebben a technikai vibrálásban nőnek fel, könnyebben kezelik a digitális eszközöket, de esetükben másfajta probléma merül fel. Az információáramlás sebessége és mennyisége alapvetően befolyásolja az emberek mindennapjait, gondolkodásmódjukat és döntéseiket. Láthatunk egyfajta tendenciát a fiatalok körében: magas szintű pragmatikus képességekkel rendelkeznek, amihez alacsony szintű érzelmi intelligencia társul. Gondoljunk csak bele, hogy a középkorban mennyi információhoz jutott egy ember, és mennyihez ma. Okoseszközökkel van ellátva minden háztartás, és szinte mindenkinek van már a birtokában kép- és hangrögzítésre, internetes böngészésre alkalmas telefon. Utóbbi alig harminc éve még vezetékes formában sem volt ott minden lakásban.

Hol rejlik ebben a veszély?

Az információ hatalom, ám a dezinformáció fegyver, amelynek az egyének ki vannak szolgáltatva. Az állam védelmi szerepe nehezebben érvényesül, mert egyénre szabottan érheti támadás az állampolgárait és az egész országot is. Megváltozott a hadviselés eljárása, módszere és kultúrája is, korábban világos különbséget lehetett tenni a békeállapot és háborús helyzet között, ma már ez nem feltétlenül érvényesül, sőt egyre kevésbé tudjuk elválasztani a kettőt. Azért nem, mert a virtuális világban is számos offenzívát indítanak.

Ma már nincs had­üzenet.

Egy külső beavatkozó a digitális eszközök révén el tudja érni az akaratát, és ha egy ország nincs felkészülve az elhárításra, nem áll kellő szinten a védelmi mechanizmusa, rendszere, szervezetei, és ha az egyének tudatossága sem megfelelő, akkor nem lehet komplexen és hatékonyan védekezni. Ezért is van óriási felelősség az oktatásban, a gyermekek nevelésében, hogy milyen kompetenciákat kapnak a fiatalok. Fel kell vérteznünk őket a XXI. század kihívásaival szemben. Amikor valaki elővigyázatlanul oszt meg magáról információkat például arról, kik a barátai, hová jár, mit olvas, kit hallgat meg rendszeresen, mi iránt érdeklődik, mi tetszik neki, teljesen nyitottá és sebezhetővé, kiszolgáltatottá is válik.

Kiiktatható-e a digitális világ mint veszélyforrás?

Az internetes világ sok praktikus lehetőséget kínál, életünk nélkülözhetetlen részévé vált a hasznos ismeretek megszerzésében, információhoz jutásban, ugyanakkor jó terepet nyújt a dezinformáláshoz és befolyásoláshoz. Ez a negyedik generációs vagy hibrid hadviselés időszaka, amelyben bármilyen eszköz alkalmazható rossz célokra, a biztonság

veszélyeztetésére. A katonai konfliktusok mellett megpróbálják a hátország stabilitását szétzilálni, kívülről irányított belső káoszt teremteni. Clausewitz mondta: a háború nem más, mint az akaratunk rákényszerítése egy célországra. Ez mindenre kiterjed az erőszaktól az egyénre szabott befolyásolásig. Tekintsünk vissza a közelmúlt eseményeire az arab tavasztól az ukrajnai és belorusz eseményekig, s látható, milyen belső konfliktusokat, káoszt lehet előidézni egy-egy országban és térségben. Látható az is, hogy a külső beavatkozó járatos az információs hadviselésben, és ehhez technikai arzenállal is rendelkezik. A katonai erőre továbbra is szükség lesz, de sokkal nagyobb szerep hárul az egyénre, az egyén szellemiségére és védelmi képességeire. Ez pedig a korszerű tudás mellett felvet lelkületi kérdéseket és feladatokat is. Számunkra pedig a felelősséget, hogy ebben a sok-sok kihívást hozó, viharsebesen változó világban hogyan tudjuk a gyermekeinket megvédeni és biztonságot teremteni számukra.

Hadd térjek vissza arra, amit mondott: „Ma már nincs hadüzenet.” Európa nyugati részén dúl a terror, lefejeznek egy tanárt a nyílt utcán, templomban gyilkolnak. Ott most béke van, vagy háború?

A hagyományos értelmezés szerint ez nem háború, de az eszmék, vallások, kultúrák harca nyilvánvaló, sajnos gyakran véres, tragikus eseményekkel. Nem hadseregek állnak szemben egymással, hanem az egyén pszichéje, lelkülete, információs platformja a tér, amelyben az életünket éljük, békében és terrorban egyaránt.

Létezik a szellemi, ideológiai harc, amely a migráció jelenségével kiéleződött.

Nyugat-Európa békés állampolgárainak soraiból szedi az áldozatokat, amikor a kultúrák, civilizációk egymásba érnek, s amikor az európai keresztény alapú civilizáció nem feltétlenül látja, hogy ez milyen veszélyt jelent a számára. Az idők változásához és jelenségeihez érthetetlenül viszonyulnak az Európai Unió vezetői és a nemzetállamok, a hagyományos európai értékek védelme helyett döntéseikkel veszélyeztetik megmaradásunkat, jövőnket.

Ami nekünk déli harangszó, az Európának már a vészharang lenne?

Ha megnézzük az emberiség fejlődéstörténetét, láthatjuk, hogy minden, az ember által

létrehozott civilizáció végigmegy egy úton: megvívja a kialakulással járó harcát, ha erősnek bizonyul, építkezik, alkot, majd rövidebb-hosszabb idő múltán belső konfliktusai támadnak, meggyengül, és ezt látva egy másik civilizáció betör. Ekkor jön az invázió, vagy elpusztítva, vagy magába integrálva a korábbit. A történelem az élet tanítómestere. Okos emberek élnek Brüsszelben is, valószínűleg látják ezt, csak valamiért nem akarnak tenni ellene. Ezt nagyon nagy veszélynek látom az európai kereszténységre, kultúrára s a nemzetekre nézve is. A globalizációs folyamat, a nagy egységesítési szándék szintén nagy veszély. Nem kedvez a nemzeti értékeink, kultúránk, hagyományaink, a nyelvünk megmaradásának, és ez minden nemzet esetében így van. Mi azt mondjuk, napjaink kihívásaira van jó felelet, amely a történelemben sokszor bizonyított. Ezen nem kell változtatni, nem kell kísérletezni, csak alkalmazni. Először a magyar kormány képviselte ezt nemzetközi színtéren, de egyre többen látják ennek igazát, és sok nemzet állt már ­Magyarország mellé. Nem az a válasz, hogy feltartjuk a kezünket, és átengedünk mindent. A gyermekeinket meg különösen nem. A magyar kormány kiáll nemzeti értékeink megőrzése és a magyar emberek, a magyar családok biztonsága és jövője mellett.

Nyéki Zsolt