„Azok az emberek számomra hősök” – megható levél a nyíregyházi Covid-osztályról

Nagyon jólesett az alábbi levél a COVID Ambulancián dolgozóknak. Szojka Tamás írta le érzéseit, tapasztalatait.

„Délután háromtól este tíz óráig ültem a COVID ambulancián, és szeretném ezt megosztani, mert amit ott tapasztaltam, azt én nem látom a híradásokban.

Én az ott dolgozókat Hétköznapi Hősöknek hívom mától.

- Véleményem szerint most a legveszélyesebb helyen ilyen emberséget én nagyon keveset láttam és tapasztaltam.

A betegeket folyamatosan szállították be a mentők és jöttek maguktól is, akiket mintáztak COVID-ra, vért vettek tőlük, röntgenre hívták. Majd amikor a leterhelt labor kapacitása után megérkezett az eredmény, az orvos is vizsgált minket. Nagyon sok idő telt el, mivel nagyon sokan voltak és jöttek. Az ápolónők, a betegszállítók, az orvosok – bárkihez szóltam – készségesek, kedvesek és segítőkészek voltak, pedig higgyétek el, nagyon sok türelmetlen ember is volt.

- Ami miatt ezt leírom: a bent töltött hét óra alatt többször megkérdezték a várakozó, fekvő, néha mozgásképtelen embereket, hogy nem-e szomjasak – pedig rengeteg munkájuk volt – és aki kérte, annak mindnek vittek műanyagpohárban vizet. És ez még nem volt minden, estefelé mindenkit végigkérdeztek, hogy van-e étele, kérnek-e szendvicset, és aki kért, mindenkinek adtak.

- Sokat tapasztaltam már, de ilyen kiszolgáltatott állapotú betegek iránti emberséget ritkán tapasztal az ember – gondolom naivan, mindenhol így van ez, nem igaz, mert a párom máshol, más megyében nem ezt tapasztalta.

- Azok az emberek számomra hősök, mert amikor egész nap olyan emberek között dolgoznak, akik amúgy is rettegnek, és nem tudják, mi lesz velük, biztonságot adtak, a kötelező munkájukon kívül látták magát az embert is.

Amikor én 47 évesen már nem bírtam ülni és kijött az orvos és megkérdeztem, hogy van-e eredményem, nem türelmetlenségnek vette, olyan emberséggel és alázattal szólt vissza este kilenc órakor, hogy megdöbbentett.

Amikor a betegszállító srácnak szóltam, hogy a bácsi fázik, hozta a takarót, és figyelmesen betakarta a beteget. Szorongtam, féltem, aggódtam, de megnyugtattak, biztonságot adtak, mert érezték, hogy most erre van szükségem.

- Hogy honnan van erejük, rejtély, azt éreztem, hogy ezek az emberek tényleg szeretik a hivatásuk, és a gyógyításra esküdtek fel, a beteg, elesett emberek gyógyítására, és ezt komolyan veszik.„- így a levél.

forrás: szszbmk facebook