Erdőgazdálkodás hátulnézetből

A Natura 2000-es besorolású sóstói tölgyerdő sokak kedvelt kirándulóhelye, és remek sportolási lehetőségeket kínáló terület. Ugyanakkor a szabolcsi megyeszékhely tüdeje is egyben, nem csoda tehát, hogy a környéken élők féltik, és minden ott történt eseménynek nagyobb figyelmet szentelnek.

Ezért is többen felszisszentek, amikor híre ment, hogy a nyugati tömbben és a hármas-dombi nyiladék mellett augusztus elején újabb beavatkozásba, fakitermelésbe kezdett a Nyírerdő Zrt., méghozzá egy jelentős, összesen három és fél hektáros területen.

Kellő mozgástérrel

Egy gondosan kiválasztott területről van szó, ahol a fakitermelés indokoltságát a Hortobágyi Nemzeti Parkkal és helyi civil természetvédőkkel is egyeztették. Mégis fontosnak éreztük, hogy olyan kérdéseket is tisztázzunk, amilyenekről eddig korábban nem, vagy nem kellő mélységben esett szó. Például arról, hogy mi alapján jelölnek ki egy adott parcellát, éppen az adott helyen és az adott méretekben.

– Többéves felmérés terméke az a körzeti erdőterv, amiben az erdészeti hatóság – bevonva az erdőgazdálkodót, a területileg illetékes környezetvédelmi hatóságot, nemzeti parkokat, civil szervezeteket – erdőrészekre lebontva rögzíti az erdőgazdálkodás lehetőségeit. Mindezt a mindenkori hatályos jogszabályi feltételeknek megfelelően teszi – bocsátotta előre mindjárt Szokolovszki Géza, a Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészetének igazgatóhelyettese.

– Ez a keret általában 10 éves időtartamokra tesz ajánlásokat úgy, hogy az erdőgazdálkodóknak is kellő mozgásteret enged. A 10 éves ciklus alatt a mi erdészetünk is igyekszik a csaknem 5400 hektáros működési területén egyenletes ütemet tartani, nagyjából minden évben ugyanakkora területen végezve fakitermelést. Az ilyen erdőrészek kiválasztása már az előző évben elkezdődik.

– Megvizsgáljuk, hogy adott területen milyen korú az állomány, hogyan záródik a felső lombkoronaszint, mennyire váltak uralkodóvá az invazív, itt nem honos fa- és cserjefajok. Megnézzük, hogy a fák nem veszélyeztetik-e a sétautakat, vagyis egészségesek-e – vettük át a legfontosabb tudnivalókat.

Megbúvó idegenhonos fajok

Ilyenkor persze sokakban felmerül, vajon nem volnának-e kíméletesebb módszerek, amelyek – még ha többe is kerülnek – a fiatalabb fákat érintetlenül hagyva nem járnak tarra vágással.

– Amikor egy adott erdőrészletben fakivágást tervezünk, ott jellemzően egykorú egyedeket találunk. Hiszen az erdész elődeink hozzánk hasonlóan ugyanúgy egységes felújítást végeztek a parcellában, amikor 100-150 éve letermelték onnan a fát. Ami persze nem jelenti, hogy a második lombkoronaszinten elszórtan ne lennének fiatalabb egyedek. Csakhogy általában ezek tartoznak az idegenhonos fafajok közé, legyen szó akácról, kései meggyről vagy bálványfáról.

– Nekünk nem célunk, hogy egy Natura 2000-es homoki tölgyesben az ilyen egyedek teret nyerjenek. Mivel az elmúlt évek erdőgazdálkodási gyakorlata elsősorban a park­erdei funkció megtartását célozta, és nem végeztek fakitermelést, majd felújítást, kis túlzással megkockáztatom: a Sóstói-erdőben nincsenek is 15–100 év közötti kocsányos tölgyek – tette egyértelművé az igazgatóhelyettes.

Szavai nyomán azonnal felmerült a kérdés, valójában milyen korú kitermelt fákról is van szó, és milyen veszélyt jelentenek. Ugyanakkor nem mehettünk el szó nélkül amellett sem, hogy a kitermelt állománynak csupán egy része hasznosul szociális tűzifaként, a többit ipari célokra használják, és az ilyen fa korhadt biztosan nem lehet.

– Az erdőtervünk szerint mindkét erdőrészletben kereken 100 esztendős fákat találni, de érdemes ezt az adatot fenntartással kezelni. A 60-as, 70-es években az akkori erdőgazdálkodási gyakorlat szerint a különféle kimutatásokban „megfiatalították” egy-egy erdőrészlet korát, mire az a vágáskorát elérte. Nem kizárt, hogy a most kitermelt állomány akár 110-130 éves is lehet.

– Ugyanakkor 1920-ig az erdőket a földben hagyott tuskókról sarjaztatva fiatalították, és ezek a tuskók még öregebbek, akár 200 évesek is lehetnek. Sajnos a Nyírség termőhelyi viszonyai az utóbbi időben drasztikusan megváltoztak. Optimális esetben – ha a csapadék kellő mennyiségű és eloszlású, ha magas a talajvízszint, és a fákat invazív egyedek vagy állatok sem károsítják – egy erdő képes önmagát megújítani.

De a Sóstói-erdő esetében, 200 éves, korhadófélben lévő gyökérzettel mindez sajnos nem működik.

– Az őshonos és természetvédelmi szempontból is értékes homoki kocsányos tölgy nem tűri el az árnyékot és a gyökérkonkurenciát még a tulajdon „édesanyjától” sem. Márpedig ha egy tölgyerdő megritkul, és a felső lombkorona-záródása már nem tökéletes, ott könnyen átvehetik az uralmat az idegenhonos fajok. Akadhatnak persze faegyedek – esetenként nem is kevés –, amelyek még évekig élhetnének. Ahol erőteljes csoportokat alkotnak, ott a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársainak segítségével úgynevezett hagyásfacsoportokat jelöltünk ki, amelyek innentől akár az idők végezetéig is élhetnek.

– Ezekből sem szabad persze sokat hagyni, mert tömegesen annyi árnyékot adnának és gyökérkonkurenciát jelentenének, ami már veszélyeztetné az erdőfelújítás sikerességét. Egyébként pedig az itt keletkező ipari fa jóval gyengébb minőségű, mint amikor egy fiatalabb erdőállományból kerül ki – világította meg a beavatkozások értelmét és szempontrendszerét a szakember.

„Igazi erdőre” még várni kell

A beszélgetés végén nyilván nem hagyhattuk ki, hogy megkérdezzük: ha a parkerdei funkció az elsődleges, várhatóan mikorra nyeri vissza az a terület az egykori vagy ahhoz hasonló arculatát?

– E téren az erdőjárók türelmét kell kérnünk. A munkálatok befejezése után a környező erdei utakat újra megnyitjuk a látogatók előtt.

Fel kell készülni viszont arra, hogy körülbelül 20-30 év alatt lesz akkora a faállomány, hogy egy kiránduló „igazi erdőben” érezhesse magát

– adott némiképp lelombozó választ Szokolovszki Géza.

MJ