Kinek a vérében zubog a dicső múlt ereje?

Továbbra sem marad néma III. Béla királyunk földi maradványa a fővárosi Mátyás-templom oldalkápolnájában, sőt úgy tűnik, egyre beszédesebb. A tudomány iránt érdeklődő olvasóink bizonyára nem felejtették el, hogy az elmúlt évben, illetve az év elején többször is foglalkoztunk korunk izgalmas, új tudományágával, az ar­cheogenetikával, és már akkor jeleztük: a téma alighanem a jövőben is helyet követel még magának.

Nem is gondoltuk, hogy erre már csupán néhány hónapot kell várnunk. Július első felében ismét új felfedezéstől lett hangos a magyar sajtó, amire egyenesen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hívta fel az újságírók és a közvélemény figyelmét.

Vitán felül

A történet az Országos Onkológiai Intézetben kezdődött, ahol a királysírokat az új genetikai módszerekkel megvizsgálták. Ezek a sírok korábban eredetileg a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika alól kerültek elő, a bennük található maradványokat – III. Béla és első feleségének, Antiochiai Annának a csontjairól van szó – később a Mátyás-templom Szentháromság-kápolnájába helyezték. Volt Székesfehérvárott persze más is, hiszen a bazilika padlója alatt eredetileg nyolc Árpád-házi uralkodó és két herceg aludta örök álmát.

Végül aztán a huszadik század elején minden feltárt sírlelet a fővárosba került. A csontmaradványok DNS-ének vizsgálata szenzációs felfedezésre vezetett, ugyanis a férficsontvázak Y-kromoszomális elemzésével sikerült a híres magyar dinasztiára jellemző DNS-szerkezetet feltérképezni.

Ahogy a tárcavezető is fogalmazott, ma már szinte természettudományos pontosságú tények vannak a magyarság kezében a kormány 20 millió forintos támogatásának köszönhetően. Az eredményeket a Göteborgi Egyetem, később pedig más kutatóhelyek is leellenőrizték, vitának tehát e tekintetben aligha lehet helye.

Az eredmények természetesen a magyarság eredetének a vizsgálatához is közelebb vittek, illetve megerősítették mindazt, amit a nemzet minderről – a hagyományaira és a legendáira támaszkodva – egészen az 1800-as évek második feléig egységesen gondolt.

A különleges felfedezést több tudományos folyóirat sem hallgathatta el, a Na­ture-ben két cikk is megjelent, és a European Journal of Human Genetics nemzetközi tudományos lap ugyancsak nagy terjedelmet szentelt a témának.

Az újvidéki leágazás

Abban minden kutató egyetértett, hogy az Árpád-dinasztia körülbelül a mostani Afganisztán északi részén alakult ki úgy 4500 éve. Legközelebbi mai rokonaink a baskírok, vagyis Baskíria két régiójának mai lakosai. Majd megindult egy lassú mozgás, és körülbelül kétezer évvel később az Urálig jutott a család és rokonsága, leválva az ott élő népekről.

A bizonyítás baskírokra mutató „koronatanúja” például az R-SUR51 jelű SNP volt. A rövidítés olyan egypontos nukleotid-polimorfizmust, magyarul szekvenciavariációt takar a DNS-szálon, amely egyértelműen azonosít egy populációt (esetünkben a leválás után már az R-ARP-csoportot). A kutatók csak „sznip” néven emlegetik.

Ahogy meglett a DNS-szerkezet, egy másik, talán még az előzőnél is különlegesebb felfedezés látott napvilágot: a Vajdaságban bizonyítottan él Árpád-házi leszármazott! Egy újvidéki fiatalemberben kimutatták azt a genetikai jellegzetességet, ami visszavezethető III. Béla királyunkra.

– Először is, a magam részéről nem igazán hiszem, hogy az afgánok lettek volna az Árpádok ősei, legfeljebb valamennyien ugyanarról a területről származtak, és kétségtelenül vannak közös őseik. Én továbbra is a keleti szkíta kapcsolatban hiszek – osztotta meg lapunkkal a véleményét a témában régóta járatos és az archeogenetika eredményei után folyamatosan kutató dr. Küzmös Imre.

A nyírbátori jogászember nem mulasztotta el hozzátenni: Anonymus nem tévedett nagyot.

– Amikor a 4500 évet emlegetjük, a bronzkorban, a közép-ázsiai Baktria földjén vagyunk, ekkor épültek a piramisok is. Ez a terület akkoriban lényegesen zöldebb volt. Szerintem a 2000 évvel későbbi időpont is stimmel. Magna Hungaria kora, ahol Julianus barát is járt. A baskírokban ekkor és ezután már nincsenek meg ugyanazok a mutációk, amik az Árpád-háziakban.

Anonimitást kért

– Engem is felkavart viszont ez az egyenes – de nem törvényes – ági leszármazás. És ez a történelmi tényekkel is összeér, hiszen III. Béláról tudjuk – aki szép szál, két métert közelítő ember volt –, hogy bizánci tartózkodása idején a császár után a második embernek, a deszpotésznek számított, majd 1165-ben ünnepélyesen a Bizánci Császárság trónörökösének nyilvánították. Itt lehetett módja továbbörökíteni – még ha törvénytelenül is – a vérvonalát. Egyébként sok hozzám hasonló szerb kutatót ismerek, de ők sem árulták el a különleges leszármazott nevét. Közülük viszont három kollégán keresztül is üzentem neki, hogy szívesen felvenném vele a kapcsolatot. Sajnos a szerb projektvezetőnek már jelezte, hogy anonim akar maradni, vagyis aligha érez lelki rokonságot velünk, magyarokkal. Úgy tudom, az orosz kutatók is lázasan elemzik az adatokat, a filogenetikai kép tehát hamarosan még inkább kitisztul – egészítette ki a tényeket dr. Küzmös Imre.

MJ

Borítókép: III. Bélának és feleségének síremléke a Mátyás-templomban, jobbról pedig az R1a-Z93-as Árpád-marker gyakoriságának térképe