„Még nagyon sokat kell imádkoznunk, hogy a szétválasztó műtétet sikerként említhessük”

Dr. Csókay András négy évig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház idegsebésze volt. Augusztus elején ő vezette a fejüknél összenőtt, hároméves bangladesi sziámi ikrek idegsebészeti szétválasztását, számos innovációt alkalmazva. Az operáció több mint 30 órán át tartott, de az orvosi stáb végig talpon volt. Az idegsebész isteni hívásnak tartja, hogy fejlődő országokban is gyógyíthat embereket.

Tudományos szenzációként számolt be a sajtó a bangladesi ikrek szétválasztásáról. Szakmai szempontból mi volt a műtét szenzációja?

Nem helyesek ezek a nagy szavak, mert ami tudományos szempontból siker, az lehet, hogy a betegnek egyáltalán nem az. Kétségtelen, hogy az eddigiekhez képest jó pár újítást alkalmaztunk a műtétsorozatban. Az érfalon belüli szétválasztásnak köszönhetően – ami imádság közben jutott eszembe – óriási előnnyel indultunk a végleges, úgynevezett nyílt szétválasztáskor, ami a műtétsorozat harmadik, most lezajlott szakaszát jelentette. A kettő között plasztikai sebészeti beavatkozásokat végeztünk az ikreken Pataki Gergely plasztikai sebész barátom vezetésével: szövettágító implantátumokat ültettünk a fejbőrük alá, hogy azokat fokozatosan tágítva elegendő saját szövetre tegyünk szert a végső szétválasztás során keletkező kiterjedt seb fedéséhez. Fontos tudni, hogy az „Operation Freedom” névre keresztelt műtétsorozatnak még nincs vége: rehabilitáció és másodlagos koponyarekonstrukció vár a gyermekekre.

Hogyan jutott el a magyar orvoscsoporthoz a sziámi ikrek problémája?

2002-ben alapítottuk meg Pataki Gergely plasztikai sebész barátommal a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt. Ennek szintén spirituális gyökerei vannak, Teréz anya sugallatára hoztuk létre: „Számomra a szeretet cselekvést jelent”. Alapítványunk akkor még csak hazai berkekben tevékenykedett: itthoni kórházaknak segítettünk egészségügyi minőségjavító tevékenységgel, például kórházi ágyak és egyéb felszerelések, eszközök tartós használatbavételi lehetőségével, illetve testi-lelki egészségnevelő előadásokat szerveztünk.” 2010-ben Gergely kezdte el Bangladesben az égéssebészeti, égésplasztikai missziókat, én pedig 2016-ban Nigériában az idegsebészeti missziót. 2017-ben elhívtam őt Nigériába, és még abban az évben ő is meghívott engem Bangladesbe. Akkor ő már a 6-7. égéssebészeti missziójánál tartott, és addigra már legalább 500 beteget megoperált a fejlődő országban. Ezentúl kezdeményezte egy 500 ágyas égési centrum felépítését, ami azóta el is készült. És amikor 2017 novemberében közösen kint voltunk Dakkában, akkor hozták oda hozzánk a szülők és orvosok a gyerekeket. Akkor már fent volt az esetük a tudományos világhálón, de addig senki nem vállalta el a műtétet. Ott, akkor első látásra én is azt mondtam, hogy ezt a szétválasztást nem lehet megcsinálni.

Miért gondolta így?

Azért, mert rendkívül bonyolult volt a gyerekek közös vénás érhálózata, és általában ennek szétválasztása okozza a halált a műtéteknél. De aztán ott történt valami. Néztem-néztem a röntgenképeket, nagyon mélyen imádkoztam, amikor a jó Isten „beledobta” a fejembe az érpályán keresztüli szétválasztás lehetőségét. Megcsillant a remény, és még aznap délután felhívtam Hudák Pista barátomat, aki egyébként a Honvédkórházban a munkatársam. Nem túlzás, ő az agyi érpályán belüli sebészetben világelsőnek számít. Különösen az agyi érdaganatok sebészetében, aminek rendkívül komplikált vénás hálózata van. Új műtéti megoldásokat dolgozott ki, rendszeresen járja a világot, bemutatóműtéteket tart. Elküldtem neki az ötletemet, amire hamarosan megérkezett a válasz: “elképzelhető, András”. Még két hetet gondolkodott rajta, amikor azt mondta: „én ezt meg tudom csinálni”. Két hónap múlva, januárban már kint voltunk Bangladesben, ahol elvégezte a szétválasztáshoz szükséges első lépést. Ez egy 3 és egy 6 órás műtét volt, ami alatt lezárt egy óriási közös szakaszt. Közben azt is tudta kontrollálni, hogy fellép-e súlyos, vénás elfolyási zavar, ami a gyerekek halálát okozta volna. Legközelebb tavaly augusztusban mentünk ki újra, akkor lezárta a maradék szakaszt is, így már csak egy csomópont maradt hátra, ami később az én feladatom volt.

Januárban Budapestre érkeztek az ikrek. Akkor mi történt velük?

Pataki Gergely barátom szintén saját fejlesztésű innovációt alkalmazott az extrém bőrtágítás érdekében. Hiszen a két kis koponyát majd be kell fedni, mert hatalmas, nyitott sebek keletkeztek a műtéttel. Gergely úgynevezett expander implantátumokat ültetett be, ami egy szövettágító implantátumrendszer. Elhozta az egész családot Budapestre a Cselekvés alapítvány segítségével, a műtéti hátteret a Semmelweis Egyetem, valamint a saját klinikája adta. Az öttagú család január 5-étől július 21-éig tartózkodott Magyarországon, ez alatt az idő alatt 42 alkalommal történt meg a bőrtágítás. Gergely egyébként nemcsak kiváló plasztikai sebész, de zseniális szervező is. Kivitt Bangladesbe egy technológiai transzfert, egy 35 fős egészségügyi csapatot, ott megszervezte a fogadást, a lehetőséget, az ellátást, erre nem lehet mit mondani, csak azt, hogy egyedülálló szervezési-menedzseri munka. Közben óriási segítséget kaptunk két kiváló kollégától, Czeibert Kálmántól és Valálik Istvántól. Előbbi a 3D modellek megtervezését végezte, Falk György barátunk cége pedig magával a kinyomtatással támogatott minket, ami óriási segítséget jelentett. István a Kozák Lajos által készített úgynevezett trakto­grafiákat analizálta több száz órás munkával, és megfejtette, hogy az átmenő pálya átvágása valószínűleg nem okoz majd gondot. A műtét során is segített nekem ezt izolálni. Ezek ugyanolyan fontos adalékok voltak a műtét elvégzéséhez, mint a több mint 300 bonctermi gyakorlat, ami még a diósgyőri kórházban vált rutinná a napi munkámban.

És következett az utolsó, mindent eldöntő műtét.

Július 21-én utaztunk Bangladesbe a gyerekekkel. Több mint 30 órás műtéttel sikerült szétválasztani a koponyákat, az agyat, ami az én feladatom volt. Mostanra az egyik gyerek jól van, és a másik állapota is javult a nehéz, vírusos, lázas szövődmények után, de még nagyon sokat kell imádkozni érte, ahogy az alapítvány honlapján is olvasható. Egyébként napi kapcsolatban vagyunk a bangladesi orvosokkal, folyamatosan konzultálunk velük. Nagyon kedves kollégák, ők ugyanolyan nagy elánnal vetették bele magukat a nem mindennapi feladatba, ahogyan mi. Három hét után nyugodtan bízhattuk a gondjaikra a gyerekeket. Ki kell még emelnem az aneszteziológuscsapatot, akikre szintén rendkívül komoly feladat hárult. Magyarországról három aneszteziológus jött ki velünk. Csapody Marcell a Péterfy Sándor utcai kórházból, Ezer Erzsébet és Szenoh­radszky Katalin a pécsi idegsebészeti klinikáról. Ők nemcsak a 30 órás műtét alatt álltak helyt, hanem egészen az augusztus 18-ai hazautazásunkig. Nélkülük semmire nem mentünk volna. Emberfeletti munka volt a két gyereket életben tartani az őket nagyon megviselő, hosszú műtét után. Megtetézte a bajunkat egy vírusos, lázas szövődmény, ahogy azt említettem. Ezt is túléltük Isten segítségével, és így tovább reménykedünk.

A több mint 30 órás műtétet hogy bírta az orvoscsoport?

Végig talpon voltunk, én erre fizikailag és lelkileg is felkészültem. Kiváló műtősnők és műtősfiúk segítették a munkánkat. Olyan erős, felfokozott állapot volt ez, hogy ilyenkor az ember kibírja az akár 30 órás ébrenlétet is. De az biztos, hogy utána gyakorlatilag összeestünk. Számomra mikrosebészeti szempontból a rendkívül összetapadt agyi tekervények és a maradék vénás csomópont jelentette a legnagyobb kihívást.

Mikor mondhatjuk azt, hogy a gyerekek jól vannak és felépülnek?

Az egyik kislány közelebb van már ehhez, a másiknál még hónapok kérdése, de bármikor jöhet úgynevezett késői szövődmény, ezért nagyon óvatosan kell fogalmaznunk. Pár hónap múlva be kell fedni a koponyájukat. Bár ez nem jelent olyan kockázatot, mint a szétválasztó műtét, de ez is műtét, és bármilyen beavatkozásnak lehet szövődménye. A szétválasztással kapcsolatban sokszor elhangzott a siker szó. Lehet, hogy tudományos értelemben siker az eddigi eredmény, de én orvosként csak akkor érzem majd a sikert, amikor a gyerekek egy nap azt mondják: „doktor bácsi, jobb így, mint összenőve”. A bangladesi kislányok nem érezték rosszul magukat összenőve, a problémák később kezdődtek volna, különösen a kamaszkortól. Akkor leszünk nyugodtak, ha akkor hálásak lesznek a műtétért. Ismétlem, van még bőven miért imádkozni, erre kérjük a lap olvasóit.

Tudtak-e a szülőkkel beszélgetni?

Végig kapcsolatban voltunk a gyerekek szüleivel. Ők igazi hősök, hiszen amit ők végigszenvedtek, az egyszerűen elképesztő. Együtt imádkoztunk velük. Ők a saját Allah­jukhoz, mi a Szentháromság egy Istenhez, az Úr Jézushoz, és ez a közös imádság segített, mert összeadódtak az erők. Miskolcon és Észak-Magyarországon is imádságot hirdettek, az Avas-déli római katolikus plébánián. Az imahátteret drága nagybátyám és lelki vezetőm, Károly atya (Csókay Károly) szervezte. Éreztük a műtét alatt a közös ima átütő erejét. Ez óriási misztérium.

Miért vállalják Gergellyel ezeket a missziókat, miért áldozzák fel a saját idejüket, energiájukat távoli, szegény családok, gyermekek megsegítésére?

Ez nyilvánvalóan isteni hívás. Az embernek kapcsolata van az élő Istennel, a bennünk élő Istennel. Böjte Csabának van egy nagyon jó mondata, hogy ő igyekszik Jézus puli kutyája lenni. Ez azt jelenti, hogy hívást kap az ember. Mindehhez persze kell egy olyan csodálatos családi háttér, mint amilyen mindannyiunké, akik mögöttünk állnak, és támogatnak minket. Bár ők csendben meghúzódnak a háttérben, de ugyanolyan részesei a munkánknak, mint az a 35 ember, aki a műtétnél jelen volt.

Névjegy: Dr. Csókay András

1975-től 1980-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán tanult, majd diplomát szerzett 1980-ban. Pályáját mérnökként kezdte, majd 3 év múltával pályát módosított, és 1983 és 1989 között a Semmelweis orvosi egyetemen tanult, ahol 1989-ben orvosi diplomát szerzett, majd 1994-ben idegsebész szakvizsgát tett. 1989-től mint szakorvos az Országos Idegsebészeti Intézet munkatársa lett Budapesten, majd 1993-tól az Országos Baleseti Intézetben dolgozott. 2003 és 2007 között Szombathelyen élt, és a Markusovszky-kórház idegsebészetén dolgozott. 2007-ben visszaköltözött Budapestre, és 2009-ig a Szent János Kórház idegsebészeti osztályán vállalt munkát. 2010-től a miskolci megyei kórház idegsebészetének munkatársa lett, és kezdte el gyógyító tevékenységét. Ettől kezdve folyamatosan ingázott Miskolc és Budapest között. Három év múlva újra visszaköltözött Budapestre, és 2013. augusztus elsejétől a Honvédkórházban folytatta pályafutását mint a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ idegsebészeti osztályának vezető főorvosa. 2019. augusztus elején egy sziámi ikerpár szétválasztásának idegsebészeti részét vezette egy harmincöt fős csapat tagjaként.

Hegyi Erika