tisz(t)avasvári

2019.06.20. 15:55

Zöldfelületekkel gazdagodhat Tiszavasvári központja

Tisztul a város, felszámolják az illegális hulladéklerakót

– Az elmúlt közel egy évben sokat dolgoztunk azért, hogy irányba, szélbe állítsuk Tiszavasvári vitorláját – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Szőke Zoltán, a város polgármestere, majd bejelentette: 370 millió forint TOP-os forrásból zöldfelületekkel gazdagodhat a település központja, energetikai felújítás elé néz a Találkozások Háza, korszerűsíteni fogják a városi piacot, kilencven férőhelyes parkolót alakítanak ki a strandfürdő környékén, valamint sportközpont épül fűfüves pályával és kiszolgálóhelyiségekkel.

– Természetesen a város egyéb pontjain is tervezünk fejlesztéseket, tehát egyetlen városrész sem érezheti majd magát „mostohagyermeknek” – tette hozzá, majd az elmúlt hónapok sikeres pályázati, az idén megvalósuló beruházások között említette az ingyenes wifi-hálózat kiépítését, az illegális hulladéklerakók felszámolását, és a közel 300 négyzetméteren megépülő kondiparkot a csónakázótónál.

Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón közölte: a Fidesz ismeri és elismeri a fejlődési pályára állított Tiszavasvári első emberének érdemeit, az őszi önkormányzati választáson éppen ezért ismét polgármesternek szeretné jelöli Szőke Zoltánt.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában