Szüntelen keressük

Pillantásában hálás öröm csillogott, amikor orvosától megtudta, hogy utolsó napjait a kórházi falak helyett otthon, szerettei között töltheti karácsonykor. Fájdalmas terhet cipelt a gyógyíthatatlan beteg, mégis mérhetetlenül boldog volt a hír hallatán. Kanalas Ottilia jegyzete.

Furcsa volt látni, s ilyen közel kerülni ahhoz az érzéshez, amely egy életre megtanítja az emberrel, hogy bármely percben lehetünk boldogok… amíg lehet. No persze, nem vagyunk egyformák: vannak örök elégedetlenek, bosszankodók. Talán, ők épp így érzik jól magukat a bőrükben. S el kell fogadni azokat is, akik titokban becsülik, féltve őrzik pozitív élményeiket, amikből aztán erőt merítenek a rohanó, stressztől terhes mindennapokban.

Megmosolygom, mikor azt mondják: genetikánkban kódolt optimizmusunk, holott ezzel párhuzamosan azt is bizonygatják, hogy a boldogságot tanulni is lehet. Mint ahogyan az sem igaz, hogy mindenki boldog, ki anyagi javakban dúskál. Az első emberpár óta szüntelenül keressük, fizikai és szellemi síkon igyekszünk elérni az ezerarcú állapotot, amely benne van: minden nevetésben, reggeli ásításban, fegyvercsendben, a simogató napfényben, egy pörgős dalban, szeretetteljes érintésben, egy csepp örömkönnyben, minden egyes győzelemben, a zamatos borokban, utódaink szívdobbanásában…

- Kanalas Ottilia -