Bakancsban nem létezik országhatár

Nyíregyháza - A túrázás nemcsak szabadidős tevékenység, de egy életforma is.

Napjainkban reneszánszukat élik a különféle sportok és szabadidős tevékenységek. Világszerte milliók járnak konditermekbe, mennek el csapatedzésekre, de rengetegen választják a természetjárást is. Nem véletlenül. A szürke hétköznapokból kiszakadni, és a leggyorsabban megszabadulni mindennapi gondjainktól a csendes és üde anyatermészetben lehet. Ebben egyetértett velünk Bálint János, a Nyírségi Turista Egyesület alapítója és vezetője is, aki egyúttal elmesélte, hogyan lett szerelmese a túrázásnak.

Iskolai túrák

– Diákkoromban kezdtem el túrázni a csapattal, hogy egészen pontos legyek 1964-ben. Mindig is szívesen időztem a természetben, ráadásul az akkori fiataloknak a modern technikai eszközök híján sok választásuk nem is volt. Annyira érdekelt a természetjárás, hogy az úgynevezett Országjáró Diákok Körének (ODK) ifjúsági szakosztályvezetője lettem. Ez a mozgalom felmenő rendszerben szervezte az ­iskolai túrázásokat, amik találkozókban csúcsosodtak ki. Az összejöveteleken sikerült nagyon jó kapcsolati hálózatot kialakítanom mind az országban, mind a határon túl. Ezek az ismertségek a ­későbbiekben sokat segítettek nekem a túrautak szervezésében. A tájfutásba is belefogtam, és elég szép eredményeket értem el, de a katonaság, később pedig a családalapítás miatt felhagytam vele – idézte fel a kezdeteket Bálint János.

– Eleinte nem tudatosan terveztem az úti célokat. Azokra a helyekre, amikről ismerősök elismerően nyilatkoztak, vagy egyszerűen csak megtetszettek, elmentem. Manapság semmilyen nehézségekbe nem ütközik egy túra megszervezése: néhány kattintással minden információ egy szempillantás alatt elérhető az interneten, míg korábban csak a kapcsolatokra lehetett hagyatkozni.

Jelvényes túravezető

Bálint János, aki nagy elismerést vívott ki a szakmában, mára már ezüstjelvényes túravezető. – Nincsenek teljesíthetetlen elvárások egy túravezetővel kapcsolatban, bár a természet szeretete az alapja mindennek. A bronz fokozat megszerzéséhez nagykorúnak kell lenni megfelelő egészségi állapottal, valamint fontos, hogy az ember tagja legyen a Magyar Természetjárók Szövetségének (MTSZ). Az ezüst fokozatnál az elvárások annyiban módosulnak, hogy a 21. életévet kell betölteni, és legalább 3 éve birtokolni kell a bronzjelvényt, illetve szükséges, hogy egy egyesület fogadja a túravezetőt „gyakorlatra”. Az arany minősítést már nem megszerezni, hanem adományozni szokták, egy kiadott életút fejében.

Amit mindig fontos magunkban tisztázni: ez elsősorban egy önkéntes munka, nem pénzkereseti lehetőség, csupán hobbi. Ebből kifolyólag egy életforma.

Barátokból egyesület

Mielőtt megalapította volna saját turistaegyesületét, János több éven keresztül az Észak-Alföldi Regionális Természetbarát Szövetség elnöke volt, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség főtitkári pozícióját is betöltötte.

– Nem állt szándékomban egyesületet alapítani, ugyanis mindig barátokkal túráztunk. Aztán ők elhozták a saját barátaikat, akik szintén szóltak ismerősöknek, és így kialakult egy állandó kör, akikkel folyamatosan jártuk az országot, de a határon túli szépségeket is felfedeztük. Végül 16 évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy a kis csoportunkat bejegyeztetjük civil szervezetként a bíróságnál, és megalapítottuk a Nyírségi Turista Egyesületet.

János azt is elárulta, hogyan lehet a közösségükhöz csatlakozni. – Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy jöjjön el velük túrázni legalább háromszor, mielőtt belép hozzánk. Ez idő alatt megismeri a tagokat, és eldöntheti, szeretne-e velünk kirándulni a továbbiakban. Ha a válasz igen, akkor évente két önkéntes munkát kell vállalni a csoporton belül. Nem kell nagy dolgokra gondolni: például közreműködik a közgyűlések megszervezésében, ahol besegíthet a konyhai előkészületekbe vagy a helyszín lefoglalásába.

– A környező országoktól messzebb nem megyünk, leginkább Szlovákiát, Ukrajna kárpátaljai részét, Erdélyt és Szlovéniát látogatjuk. A gyalogtúrák mellett szívesen veszünk részt hosszabb kerékpár– és vízi túrákon is.

Több ezer kilométerrel a lábában adódik a kérdés: melyik volt János kedvenc úti célja? – Nincs kedvenc helyem, nem is tudnék választani. Rengetegszer visszatértem már a Biharba, és a Tátrába is, de még mindig találok új csodákat a tájban.

GE