Antilopok közelében fogták a pontyokat

Nyíregyháza - A szavanna közepén lévő hatalmas víztározónál rendezték meg Dél-Afrikában a versenyt. Interjú Haraszkó Csabával, a dél-afrikai IV. Horgász Világjátékokon nyolcadik helyet elért pontyhorgászok csapatvezetőjével.

Az elmúlt napokban Dél-Afrikában rendezték meg a IV. Horgász Világjátékokat, ahol elsöprő magyar siker született: Magyarország az éremtáblázat élén végzett az édesvízi versenyeken két világbajnoki győzelemmel, egy világbajnoki ezüstéremmel és egy nyolcadik helyezéssel.

A nyolcadik helyen végzett pontyhorgászcsapat vezetője a Nyíregyházán élő Haraszkó Csaba volt.

Mit jelent az, hogy világjátékok?

A világjátékokat – amit világbajnokságnak is neveznek – leginkább az olimpiához tudnám hasonlítani, mivel egy időben egy országban más-más helyszínen vannak a különböző versenyek. Dél-Afrikában 15 kategóriában lehetett versenyezni, mi magyarok ebből a következő négy szakágban vettünk részt: női úszós, feederes, csónakos pergetők és mi, pontyhorgászok.

Hol rendezték a pontyhorgászok versenyét?

A mi versenyünk színhelye Bloemhof volt, ami Johannesburgtól úgy 350 kilométerre található. Ez egy monumentális méretekkel rendelkező víztározó, a Bloemhof Dam, amelynek a területe a becslések szerint meghaladja a 2200 hektárt. A helyszín a szavanna közepén helyezkedik el óriási vadrezervátumok mentén, így az ott vadon élő állatok teljesen szabadon mozoghattak a versenypálya területén. Nem ritkák a gnúk, a struccok, az antilopok, az orixok, ezekből mi is sokat láthattunk a pálya közelében. Dél-Afrika ezen részén számos mérges kígyó él, de szerencsére elkerültek bennünket.

Van-e különbség a magyar és a dél-afrikai pontyok között?

Alapjában véve nincs. Pontosan olyanok, mint az itthoniak, talán kisebb átlagsúllyal foghatóak a tóban, hiszen valamiért jóval lassabban nőnek, mint itthon. A Bloemhof Dam rendkívül bőséges halállománnyal rendelkezik, sőt megkockáztatom, hogy a vb-helyszínek közül talán a legjobb a világon. Valószínűsíthető, hogy az óriási mennyiségű halhoz képest kevés a természetes táplálék, vagy egyszerűen csak a genetikai állományuk nem teszi lehetővé, hogy nagyobbra nőjenek. Egyébként a versenyen megfogott több mint 16 tonna hal közül valamivel 8 kiló fölött volt a legnagyobb hal súlya, ami itthoni viszonylatban kicsinek számít.

Hol volt a szállás, hogy történt a felszerelés szállítása?

A szállásunk Bloemhofban a Vaal folyó partján volt, messze a „civilizációtól”. Ezen a településen szálloda nincs, ezért egy helyi lodge tulajdonosa látott vendégül minket. Az utazás rendkívül hosszú volt, frankfurti átszállással 13 óra volt repülővel. Mindent egybevéve majd 26 órás utazást vett igénybe a kiutazás. A felszerelés kijuttatása komoly feladatot jelentett, hiszen egy ilyen versenyre iszonyatos mennyiségű motyó kell. Ennek kisebb részét – az orsókat, a horgokat, a csalikat, a kapásjelzőket, a szerelékeket – a bőröndjeinkben vittük és minden grammot kihasználtunk, hogy beleférjünk a 23 kilogrammos poggyászlimitbe. Inkább feláldoztunk néhány váltás nadrágot vagy pólót, hogy még egy-két doboz csalit be tudjunk szuszakolni. Az eszközök nagyobb részét, a botokat, a sátrat és közel 500 kg etetőanyagot kint vásároltuk, illetve béreltük, amit természetesen már hónapokkal a kiutazás előtt megrendeltünk.

Milyen időjárás fogadta a versenyzőket?

A dél-afrikai nyár kellős közepébe csöppentünk, így a verseny teljes időtartama alatt is végig 35 fok fölött volt a hőmérséklet. Furán hangzik, de nagyon nehéz volt megszoknunk, és jó fizikai kondíció kellett, hogy ezt a megterhelést kibírjuk az itthoni mínuszok után. Tovább nehezítette a helyzetet az extrém magas UV-sugárzás. Dél-Afrika felett ugyanis hatalmas ózonlyuk tátong, ezért egy sima pamut pólón keresztül negyedóra alatt pecsenye pirosra ég az ember bőre. Ezért speciális UV-szűrős hosszú ujjú felsőben, hosszú nadrágban, vastag kalapban voltunk, és a homokviharok miatt a nyakvédő és az arcmaszk viselése szinte kötelező. Mindezt 38 fokos melegben, napi 1-1,5 óra alvással kibírni sportembert próbáló feladat 3 napon keresztül. A harmadik problémát az intenzív viharok jelentették, melyek a verőfényes napsütésből 10-15 perc alatt jöttek elő. Hirtelen koromfekete felhő, szélvihar és közelbe becsapódó villámok ezrei zúdultak a pályára. Egyszer ezért biztonsági okokból meg is szakították a versenyt.

Milyen taktikával vagy módszerrel készült a magyar csapat a versenyre?

Az itthoni pontyos módszerek semmire sem jók kint. Apró horog, rövid előke, kicsi csali kellett, amit itthon senki nem használ pontyos versenyen. Ott kint egy fluoreszcein anyaggal dúsítják a horogcsalit és az etetőanyagot, ami vízzel érintkezve rikító zöld felhőt képez a vízben. A másik egy TCP nevű folyadék volt, amit ha jól tudom, régen egészségügyben használtak fertőtlenítőszerként. Itthon nem tudok róla, hogy bárki is fogott volna egy halat is a segítségével, kint viszont bolondulnak érte a halak. Ezeket az információkat csak nagyon jó kapcsolatokon keresztül sikerült megszereznünk. Az etetőanyagot többségében apró főtt magok jelentették, amiket verseny közben a sátrakban kellett megfőzni, mert előfőzve a pokoli melegben biztosan megromlott volna. Az itthon jól működő hallisztes bojlikat és etetőanyagot el kellett felejtenünk, mivel 10-15 kg-os afrikai harcsák lakják a tavat, és ha azok bejönnek az etetésre, ott már pontyot biztosan nem lehet fogni. Az alaptaktika a folyamatos etetés és a gyakori újradobás volt.

A magyar csapat előtt végzett együttesek miben voltak jobbak?

Nagyon fontos az ilyen versenyeken, hogy mennyi időt tudunk horgászni a versenyt megelőzően. Erre nekünk nem volt lehetőségünk, az előttünk végzett csapatok azonban szinte kivétel nélkül tréningeztek a vb előtt. A tréning során van lehetőség megismerni a pályát, ki lehet tapasztalni az etetés helyét, mennyiségét, idejét, s meg lehet figyelni a halak napi mozgását. Akik nem tréningeznek előtte, kénytelenek menet közben rögtönözni, kísérletezni, s ezzel értékes időt veszítenek.

MML