A magyar kultúra védelme létmegőrző kötelesség

Nyíregyháza - Kultúra és a nyelv megtartása nélkül jövője sincs a nemzetnek, fogalmazták meg az ünnepség szónokai.

Az utóbbi években nem múlhat el magyar kultúra napi ünnepség a megyeházán a legmagyarabb hangszer, a tárogató megszólaltatása nélkül. Így volt ez a szombati nap kora délutánján is, és a Dani Attila tárogatóművész hangszeréből felcsendülő dallamok valósággal kitárták a lelkeket, segítve a ráhangolódást az ünnepre. Szükség is volt rá, hiszen a tisztelgés emelkedettségéhez, amely a nemzetet megtartó kultúrát megilleti, kell egy kis segítség. Kívülről szemlélni mindazt, ami a mindennapjainkban is körülvesz évszázadok óta, másképpen aligha lehet. Ahogy Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében is megfogalmazta, csak így ismerhetjük fel, milyen szerencsések vagyunk mi magyarok sok más kis nemzethez képest – ilyenek a Brit-szigeteken élő írek, skótok, walesiek – amiért máig nem veszítettük el a nyelvünket, beolvadva valamilyen más nyelvközösségbe.

– Erről is szól a nemzeti Himnuszunk születésnapja közel kétszáz év távolából – hangsúlyozta Seszták Oszkár –, illetve arról, hogy emlékezzünk az előttünk járókra, akiknek mindezt köszönhetjük. Ami persze kötelezettséggel is jár. Nekünk is tovább kell örökítenünk csodálatos nyelvünket és kultúránkat. Ha nem tesszük, az egész emberi kultúra, annak birtokosa, az emberiség nagy családja lenne szegényebb.

Szavai után Csoma Zoltán, Szatmárcseke polgármestere folytatta hasonló büszke elszánással, biztosítva hallgatóságát, hogy a község bár sokat kapott a Himnusz költőjétől, Kölcsey Ferenctől, viszont máig sokat is ad. Őrzi hagyományait, nagy fiának emlékét, illetve ápolja kultúráját. A sajátját, és köszöni, de nem kér a világban egyre többfelé elhatalmasodó multikulturalizmusból.

Őt követte Dr. Imre László irodalomtörténész professzor, aki ünnepi beszédében legfőképpen a nyelvmegtartás fontosságára helyezte a hangsúlyt, amelyre a magyarság olyan régóta alkalmasnak és erősnek bizonyult. – Bámulatos és csodaszerű, amire képesek voltunk itt a nyelvek tengerében, ösztönösen is érezve, hogy a kultúra és az irodalom az emberi minőség formálásának és javításának is eszköze lehet – fogalmazott az irodalomtörténész. Mondanivalóját a jelenhez is igazítva rámutatott: kultúránk az itthon maradás, illetve a hazaköltözés kedvét is meghozhatja. – Igazi parancsot ez közvetíthet, a nagy financiális lemondást is vállaló hivatástudatot a magyar kultúra erősítheti igazán, vagyis az „...itt élned, halnod kell” parancsa. Ez eddig kivándoroltakat és az ezután távozni szándékozókat nem hozhatja vissza semmi más, csak a nemzeti szolidaritás, a nemzeti kultúrához és múlthoz kötő áldozatvállalás – fordította égetően aktuálissá üzenetét a Kölcsey Társaság alelnöke. – Ma és holnap a magyar nyelvet és kultúrát védeni nem pusztán nemes törekvés, hanem létmegőrző kötelesség. Nyelvet és kultúrát pedig semmilyen más módon nem lehet birtokolni és értékelni, csak ha tisztába jövünk önmagunk értékeivel – figyelmeztetett az ünnepi szónok. Nem mulasztotta el felmagasztalni a szabolcsi emberek különleges kedélyvilágát, amelyben komolyság, megbízhatóság, a finom, játékos humor és valamiféle különleges hűség egyformán benne foglaltatik, alkalmassá válva így a nyelv és kultúra megőrzésére.

Az ünnepség végén megtekintették az ünneplők Kántor István filmrendező Hozz reá víg esztendőt – A Himnusz képekben című filmjét, amelyben mára nem csak a Himnusz születésének történelmi háttere, és értékének irodalomtörténeti jelentősége vált vizuális műalkotássá, de Kerekes Emil Festőművész, Szabó Tibor grafikusművész, Ráckevei Anna és Csikos Sándor színművészek közreműködése is. Végezetül természetesen ezúttal sem maradhatott el Kölcsey Ferenc szobrának megkoszorúzása a megyeháza előtt.

MJ