Elmentél, és nagy űr maradt utánad

Nyíregyháza - Úsz István ajtaja mindig nyitva állt azok előtt, aki megkeresték.

Ma lennél 71 éves. Rögtön azzal kezdem, hogy „…Ezt nem hiszem el, hogy ennyire lehetetlen legyek! Ez rémes!…. Ne haragudj, hogy a tavalyi évfordulódon hang nélkül libbentem túl, és csak most, ma, ezen a nem éppen kerek évfordulón ragadok alkalmat, hogy nyilvánosan gondoljak Rád!”

Hamiskásan mosolyognál, legyintenél, de talán örülnél… Mert emlegetni kell Téged. Emlegetni kell az összes olyan embert, aki olyan volt, aki annyit, és úgy, és olyat tett a körülötte élőkért, mint Te. Csak azért, mert gyarlók vagyunk, és az impulzus- és információáradat annyira süketté, szenvtelenné, sokszor érzéketlenné bűvöl bennünket, csak azért idézem meg földi életed néhány pillanatát, hogy álljunk meg páran a rohanásban, és adjunk hálát Istennek, hogy ismerhettünk Téged.

Hihetetlen idők voltak

Az 1980-as évek végén hogyan egyengetted a politikai szándékokat, amikor is puskaporos volt a levegő, mennyi derű, érzékeny diplomácia, humor és jóakarat csillant meg azokban a lépéseidben, tetteidben, amikre, bizony, minden hajdani érintettnek emlékeznie kell! Én 1991-ben ismerhettelek meg, és elképedve láttam, hogy az összes ember, mindenféle identitással, kultúrával ugyanazzal a nyitottsággal kereste gondolataidat, ötleteidet, véleményedet. Az ajtód mindig nyitva állt az előtt, aki megkeresett Téged, hogy segíts. Hihetetlen idők voltak…! Te tapintatos, humorral teli finomságoddal tereltél konfliktusokat, és szem-ellenző nélkül álltál oda, ha fontos, támogatni való volt az ügy. Hiányzol, István! Hiányzol, mert elmentél, és űr maradt utánad. Életeddel, belső igényeddel „feltetted a lécet”, és mi azóta is csak az alatt kullogunk… Kérlek, hogy Odaátról közvetíts a Mindenható felé: találjunk minél több találékonyságot, olyan optimizmust, amilyen Neked volt! Csak azért, hogy méltó módon vihessük tovább, amit Te elkezdtél.

- Pregitzer Fruzsina -