Nem utcabéli csavargók, hanem hősök voltak ők

Nyíregyháza – Az 1956. november 4-e utáni harcokban sok, szinte még gyerekember harcolt a kommunista elnyomás és a szovjet megszállók ellen. Ők voltak a „pesti srácok”, közülük sokakról – különösen azokról, akik odavesztek – ettől többet ma se nagyon tudunk. Pedig nincs annál hitelesebb beszámoló, mint amikor olyan ember mesél a vészterhes időszakról, aki maga is egy volt a korabeli fiatal forradalmárok között.

Megismerte a sofőrt

A közelmúltban Nyíregyházán járt Cey-Bert Róbert Gyula író, közgazdász, szociológus és vallástörténész. Az egykori kaposvári gimnazista szülői engedély nélkül vágott neki egy fővárosi autóútnak, hogy a felkelők közé álljon. A szabadságharcos című könyvében írta meg emlékeit, egy maga által kreált történetbe gyúrva a ma is felkavaró élményeket. A tervbe vett Szabadság trilógia első kötetének – és a több mint kéttucat könyv – szerzője Nyéki Zsolt Kelet-Magyarország főszerkesztőjének mesélt a több mint hatvan éve történtekről.

– Az 1956-os forradalom szelleme 18 éves koromtól máig meghatározta az életemet. Előtte, hogy az a bizonyos teherautó megállt volna Kaposvár utcáján, már két napja azon tipródtam, hogyan juthatnék fel Budapestre. A platón idős, szeretteikért aggódó emberek ültek, akik meglehetősen sokat fizettek azért, hogy a sofőr vállalja a kockázatos utat. Nekem – pénzem nem lévén – az egyetlen szerencsém az volt, hogy a gépkocsivezető felismert. Pár nappal ezt megelőzően, október 21-én Siófokon szerepeltem egy ifjúsági atlétikai versenyen. Nyolcszáz méter futottam, és nyertem. A sofőr emlékezett erre, és barátságból felajánlotta a segítségét. Késő délután érkeztünk a fővárosba, ahol senkit sem ismertem. A Jóisten kezébe tettem a sorsom, aki el is vezérelt egy kollégiumba, a Veres Pálné utcába. Ott már az első este olyan egyetemistákkal hozott össze a sors, akik harcoltak a Korvin közben. Innen már könnyű dolgom volt, csak velük kellett tartanom.

Cey-Bert Róbert – időnként meg-megszakítva az elbeszélés fonalát – többször is hangsúlyozta, hogy az emlékezésnek kívánt tápot adni könyvével. Sajnos még manapság is sokan vannak, akik elvitatják ezeknek a tizen-huszonéves fiataloknak a hősiességét, hazaszeretetét, holmi csavargóknak próbálva beállítani őket. Amikor a szerzőtől megkérdezték a társai, hogy tud-e harcolni, csak annyit felelt: – Nem, de belejövök. Könyvében magával ragadóan ír a Körúton vagy az Üllői úton vívott harcokról, később a harckocsitámadásokról és visszaverésükről. A legmegindítóbb mégis az, amilyen szeretettel fordultak akkor egymás felé az emberek, bízva egymásban és a beköszönő szabadságban.

Menekülnie kellett

– Azok a pesti srácok – akik a harcok szünetében vicceket meséltek egymásnak – nem bántak kegyetlenül a foglyaikkal sem. Sőt! Ellátták őket élelemmel, pedig nekik se nagyon volt mit enni. Nem véletlen, hogy akadt olyan szovjet katona, aki átállt a magyar forradalmárokhoz. Senki nem fosztogatott, pedig a szétlőtt házak között megtehették volna az emberek. Faládákat tettek ki az épületek elé, s jótét lelkek abba rakták az árváknak, sebesülteknek, hős családtagoknak összekuporgatott pénzt, élelmet. Október 28-a és november 4-e között még mindenki remélte, hogy szabadok leszünk. Mint mikor egy durva követ a tűzbe dobunk, és arany folyik ki belőle. Akkor mintha arany folyt volna ki a lelkekből, ismeretlenek ölelték egymást a vélt szabadság mámorában, bennünket, fegyvereseket pedig meghívtak magukhoz, vacsorával kínáltak. Már azért az egy hétért is érdemes volt élni. November 4-én viszont olyan erővel támadtak az oroszok, hogy 18 éves fejjel is megértettem: ezek felett lehetetlen győzedelmeskedni. Természetesen kitartottunk, harcoltunk tovább: előbb a szabadságért verekedtünk, a második roham után pedig már a magyar becsületért küzdöttünk, és azért mentünk ki az utcára, hogy visszatörlesszünk valamit a lelőtt barátainkért.

Cey-Bert Róbertnek a szabadságharc leverése után természetesen menekülnie kellett, e nélkül ma ő is ott szerepelne az áldozatok listájában. Külföldön szeretettel fogadták a hazát vesztett e­migránsokat, a Nyugatnak okkal volt bűntudata a magyarokkal szemben.

MJ