Fonalszálakat vezető nyüst, táncoló vetélő

Nyíregyháza - Leginkább tanítani szeret a szövők népszerű szakkörvezetője.

A szövés és a fonás olyan ősi mesterség, amelynek az eredete a civilizáció kezdetéig nyúlik vissza, a világot elárasztó textil­ipari tucattermékek korában ma már mégsem műveljük. Lassan az is csodaszámba megy, hogy hagyományőrzésként egyáltalán tovább él, köszönhetően az olyan oktatóknak, szakkörvezetőknek, mint amilyen a nyíregyházi Gráf Zsuzsanna is, akinek a kezei alól százak kerültek ki a szakággal ismerkedők közül, többségükben gyerekek, fiatalok. Aki ugyanis fiatalon kóstol bele az ilyesmibe, talán hosszabb távra kedvet kap hozzá, nem beszélve arról, hogy őrzőjévé is válhat a népi hagyományainknak.

Sokat tanult a zsűritagoktól

Gráf Zsuzsanna is különös módon került kapcsolatba a tex­tilművészettel 1973-ban. A Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ pénzügyeseként éppen besegített az I. Országos Népművészeti Kiállítás megrendezésébe, és nem csak beleltározta a kiállítási anyagot, de részt vett a zsűrizésen is. – Egymás után kilenc ilyen kiállítást rendeztünk, és az évek során, miközben egyenként felmutattam a textileket a zsűrinek, annyi hasznos dolgot hallottam az értékeléskor – olyasmiket is, amit más egyébként nem is hallhatott –, hogy az felért egy továbbképzéssel – mesélte, amikor az otthonában felkerestük. Gyorsan a hímzés elkötelezettje lett, és beiratkozott a kolléganőjének, egyben a Népművészeti Stúdió vezetőjének, dr. Puskásné Oláh Júliának a szakkörébe.

Visszahozni, ami jól ment

Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy ő is ilyen szakköröket vezessen. Mivel végzettséget csak Szerencsen lehetett szerezni hozzá, 1977-ben minden hónapban szorgalmasan eljárt 9 másik nyíregyházival együtt a képzésekre. A szövésre pedig akkor „nyergelt” át, amikor a hímzés már egy kissé lecsengett. Ehhez is megszerezte 1985-ben a szakkörvezetői képesítést, és egészen 2001-ig vitte a szövőszakköröket. Azért csak eddig, mert akkor beiratkozott a nyíregyházi főiskolára, és át kellett adnia a munkát másnak.

– A diploma megszerzése után nem volt könnyű visszaállítani a Népművészeti Egyesület időközben megalakult megyei szervezetében a képzéseink népszerűségét, aminek az sem tett jót, hogy a stúdiót valahová mindig átköltöztették. Előbb az új művelődési központ tetőterébe, majd leraktak bennünket egy Zrínyi Ilona utcai pincébe – panaszolta. Ma már – egyesületi formában – a Széchenyi utca 20. szám alatt, egy nem túl nagy, de jóval ideálisabb helyen dolgoznak, és azon igyekeznek, hogy megpróbálják visszahozni mindazt, ami évtizedekkel ezelőtt jól ment. Néhány éve minden év novemberében továbbképzéseket szerveznek a textileseknek, szeptembertől pedig ismét szakkörök beindítását tervezik.

Miközben idáig jutottunk, a kedvünkért a lakásában felállított álló szövőszék mögé is leült, hogy megmutassa, miféle mesterség is ez valójában. Zsuzsanna kiállításra is gyakran visz még egy-egy saját készítésű darabot, de zsűriztetésre már nem vállalkozik, mert arra a Népművészeti Egyesület titkáraként – idestova 10 éve menedzselve a szervezetet, pályázatokat írva, azokat elszámolva, programokat szervezve – nem sok ideje marad. A zsűri elé egyedi dolgok kellenek, erdélyi motívumokkal díszített festékes szőnyegek, vagy más különlegesség.

Még van kinek megmutatni

Egy-egy konferenciára még eljut, de tanítani szeret csak igazán. Hol kulturális közfoglalkoztatottakat oktat, hol iskolásokat, pedig azok már csak panaszkodnak, hogy nincs idejük semmire, hiszen az iskola is sokat követel. Azért persze akadnak még – a felnőttek között is – akiknek megérinti a lelkét a textilművészet, például a harangodi TÉKA-táborban. Mindenféle ember megfordul ott, sok közöttük a pedagógus, de az idegenből hazatértek is eljönnek, hogy megszőjék nagyanyáik rongyszőnyegét és büszkén mutogassák otthon a gyerekeiknek.

Szőni-fonni többféle eszközzel is lehet

– Ezeket a kisebb, úgymond modernebb szövőszékeket még a ’70-es évek – táncházakat is beindító – romantikus, népművészeti mozgalmának köszönhetjük, amely komoly lökést adott a hagyományőrzésnek – mutatta be az otthonában álló munkaeszközt Gráf Zsuzsanna.

– Nem lehet rajtuk 70 méteres vásznakat szőni, mint a régi fekvő alkalmatosságokon, mindössze két méter fér rájuk – sorolta, miközben ámulattal néztük, hogy vezeti a nyüst a láncvonal szálakat, hogy siklik a vetélő a keresztbe futó – szigorúan gyapjúból készült – fonallal, és miként szorítja le a szálat a bordát kiváltó leverő villa.

Megtudtuk, mi a lánchenger és az áruhenger (az egyikről lefut a szál, a másik a kész árut gyűjti), de fény derült arra is, hogy mindez ma már nem is olyan olcsó. Drága a gyapjú, egy kisebb szövőszékért bizony ötvenezer forintnál többet is elkérnek, és az utánajárásról még nem is beszéltünk. De kínáltak már fekvő osztovátát Pápán 400 ezerért is. Persze, szőni kisebb eszközökön – övszövőn, fonal- vagy karmantyúbabákon – is lehet, hol színes tarisznyafület, hol bábokat varázsolva általuk.

MJ