„Igazi öröm, hogy játszhatok”

Nyíregyháza - Szabó Márta bízik ugyan a képességeiben, de úgy érzi, a saját menedzselésében még fejlődhetne.

„A magyar színházművészet adósa maradt Szabó Mártának, ennek a különleges tehetségű színésznőnek, aki sokkal többet, jobbat, szebbet tudott volna alkotni, mint amennyi feladata jutott” – írta egy szakmai portál tavaly, amikor Szabó Márta, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat – az elismerést a hazai színjátszás legjobb epizódszerepeinek megformálói vehetik át.

Elegem lett az egyedüliségből, nem tudtam, színészként hol tartok." Szabó Márta

Hab a tortán

Alig telt el azóta négy hónap, és újabb komoly állomásához ért a pályája: március 15. alkalmából Jászai Mari-díjat vehetett át. Hatalmas elismerés, amiről Szabó Márta azt nyilatkozta: nagy megtiszteltetés, jólesik neki a munkája elismerése.

És hogy adósa-e a magyar színházművészet? Talán igen, de ebben egy kicsit ő is ludas. Felvételizett a színművészetire, de nem vették fel, és elkezdett stúdiózni. Előbb a Nemzetiben, azután az Arany, későbbi nevén Új Színházban, majd Kecskemétre szerződött segédszínésznek. Ám mielőtt elkezdődött volna az évad, a nyíregyházi színház akkori igazgatója, Verebes István meglátta A kis herceg című előadásban és szerződést ajánlott neki.

Márta hat évig maradt, majd következett a Bárka, a Tünet együttes, időnként el is kalandozott: járt ingatlanközvetítő-képzésre, és arabul is tanult, de végül 2013-ban visszatért Nyíregyházára, ahol azóta is a társulat tagja.

– Tíz évig voltam szabadúszó, és úgy érzem, ezalatt kevesebb lehetőségem volt a játékra – mondta lapunknak a színésznő, aki bízik ugyan a képességeiben, de saját bevallása szerint a saját menedzselésében még fejlődhetne.

– Amikor társulat nélkül maradtam, csak azokat a rendezőket hívtam fel, akikkel korábban már dolgoztam, később kezdtem felkeresni olyanokat is, akiket nem ismertem ugyan, de nagyon érdekeltek, így jutottam el Bodó Viktorhoz és Szabó Rékához. Nagyon izgalmas volt és sokat tanultam, de egy idő után azt éreztem: szükségem van egy közösségre, egy társulatra. Elegem lett az egyedüliségből, nem tudtam, színészként hol tartok. Szabadúszóként az ember mindent elvállal, a társulatban viszont ott van az igazgató, a főrendező, akik jó esetben a színészben gondolkoznak, figyelembe veszik, hogy hol tart, és aszerint osztanak rá szerepeket. Amikor két egymást követő évben elnyertem az országos színházi találkozón a legjobb mellékszereplőnek járó díjat – először A vágy villamosa Stellájaként, majd a Ványa bácsi Szonyájáért –, az olyan érzés volt, mintha megszereztem volna a színművészetin a diplomát.

– A tavalyi Aase-díjnak azért volt nagy jelentősége az életemben, mert az elmúlt időszakban leginkább kis szerepeket játszottam és egyszer csak ezt díjazták: elismerést kaptam az epizódszerepekben nyújtott teljesítményeimért. Nagyon megtisztelő volt.

– Persze, a nézői visszajelzés is számít: az egyik Balta a fejbe előadás után mentem át a parkon, és megtapsoltak az ott lévő fiatalok – ezeket a pillanatokat az ember nem felejti el. A Jászai Mari-díjnak velem együtt az egész társulat örült, és ez nagyon jólesett… Számomra igazi öröm, hogy játszhatok, mert csak így tudok az lenni, aki valójában vagyok. És ha ezt még el is ismerik, akkor az a hab a tortán.

- SzA -