’56-os leckék, üzenetek

Több mint hatvan év múltán is fejet hajt az egész világ a magyarok előtt ’56-ért. Őszinte tisztelet van ebben, hiszen Európa szívében egy kis ország szállt szembe a bolygónk hatodát egyedül uraló hatalommal, a kontinensre keletről folyó „vörös amőbával”. (Ahogy az agresszív kommunista rendszert nevezte 1942-ben William Christian Bullitt moszkvai amerikai nagykövet.) Nyéki Zsolt írása.

Ám van ebben más is, még ha senki be nem vallja: a mardosó lelkiismeret. A szabadságért, önrendelkezés jogáért életet és vért áldozó nemzet harcát képmutató tétlenséggel követte a világ önmagát erkölcsi magaslatokban jegyző nyugati fele. Egy fotó a magyar szabadságharcosokkal a Time magazin címoldalán, „Az év embere” címmel – felért egy vállveregetéssel. Mindegy már – azaz mégsem. Ma is kapcsolódást, viszonyítási pontot keres az ember.

Én például tíz évvel ’56 után születtem, s mikor érdekelni kezdett a történelem, kérdezni sem tudtam, mert nem volt szabad, nem volt kitől. Az „emberarcú szocializmus” vett körbe…

Olyannyira, hogy ’86-ban civil ruhás rendőrök majdnem megvertek a rég nem látott nyíregyházi egyetemista társammal együtt a budapesti metró aluljárójában, október 23-án. Gyanús volt, ahogy örült egymásnak két jó barát, és aznap este ez már tiltott csoportosulásnak is hatott…

Ma pedig mire kapom fel a fejem? Arra, hogy ’56 menekültjeit illegális bevándorlókkal, a klímamigrációval emlegetik egy lapon. Nézem a filmet az ausztriai menekülttáborról, a hivatalos eljárást türelemmel és végtelen alázattal viselő férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel…; felrémlik Puskás Öcsi és az Aranycsapat többi tagja…; hallgatom a gyógyszerészt, aki egy négyezer dolláros forgalmú családi patikából négymillióst varázsolt, mire nyugdíjba ment az Egyesült Államokban…; mesél a vívó, mennyire haragudtak rájuk az USA-ban, mert ’56 után évekig a magyarok nyerték a nemzeti bajnokságot.

Minden voltak, csak illegális bevándorlók, migránsok nem. Nagyon úgy tűnik: ’56 még ma is üzen, ma is lecke a világnak.

- Nyéki Zsolt -