"Én is fociztam és rohangáltam az utcán, mint ti" - 60 éve fordult meg vele a világ

Nyíregyháza - Tizenöt éves volt Tóth László, amikor azt érezte, hogy elfogy az erő a lábából.

Tóth Lászlóval sokszor találkoztunk, középiskolai osztálytársak voltunk. Legutóbb az 55 éves érettségi találkozón üdvözölhettük egymást.

A történet 1958. szeptember elején kezdődött, a nyíregyházi Közgazdasági Technikum Pénzügyi Tagozatának tanévnyitója előtt. Az iskola Báthori utcai épülete elé idősebb férfi érkezett kerékpárt tolva, a vázon egy fiú ült. Sok mindenre gondoltam, de arra semmiképpen, hogy ő az osztálytársunk lesz. Aztán reggelente már vártuk a kapuban, s társunkat „gólya viszi a fiát” módszerrel kézben vittük be a tanterembe. Hamar kiderült, hogy Laci jó humorú, okos fiú, ám a betegségéről csak később mertük kérdezgetni.

Mindig pontos volt

– Én is fociztam és rohangáltam az utcán, mint ti – magyarázta. – Tizenöt éves voltam, amikor iskolába menet azt vettem észre, hogy elfogyott az erő a lábamból. Az orvosok azt mondták: izomsorvadás. Aztán pedig azt, hogy nem tudok majd önállóan járni…

Megfordult vele a világ, mert éppen a pályaválasztás következett. A szüleivel azt gondolták, ülve végezhető munkára kellene felkészülni, így esett a választás a pénzügyire. Négy év után „jó” minősítés szerepelt az oklevelén. Közben könnyebb lett a közlekedése is, mert megkapta első járművét, egy tolókocsit.

A munkahelykeresés viszont nem volt egyszerű. 1962-ben még a mozgáskorlátozott kifejezés sem volt közismert. Jó néhány próbálkozás után a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezet elnök asszonya, Nagy Sándorné vette fel kalkulátornak. Nem okozott csalódást, mindig időre érkezett, munkája pontos volt. 34 évig dolgozott a szövetkezetnél, volt bérelszámoló, gépkocsi-irányító, könyvelő.

– Nagy szerencsém volt, mert megértő feleségre találtam, és sokszor segítőkész emberekre. Ez mindennek a kulcsa – mondja erről utólag.

Fordulópont volt a Mozgáskorlátozottak Egyesülete munkájának kiteljesedése Balogh Zoltánné elnök vezetésével. Laci ott is feladatot vállalt: az ellenőrző bizottság tagja, majd elnöke lett.

Társaival sakk-kört is alakított – amely hamarosan a megyei I. osztályban is helytállt –, a versenyekre a Start Vállalat autója vitte a sakkozókat.

Kisimították a járdát

Az első „önjáró” kocsija egy Panni motorral szerelt jármű volt, aminek összerakásában az aranykezű mester, Karsai András segített. Később a megyében elsőként jutott hozzá akkumulátoros kerekesszékhez, amellyel már nagyobb távolságokat tudott megtenni.

Kedvezően változott a jogszabályi környezet is: törvény írta elő az akadálymentes építkezéseket. Ez ugyan lassan haladt az épületek, de főként az utak esetében. Sorstársával, Moravecz Ferenccel néha harcoltak is. Például a Vasvári Pál utca–Északi körút kereszteződésének átépítésénél észrevették, hogy változatlanul kiálló útszegélyeket helyeznek el. Meg sem álltak a Nyíregyházi Televízióig, ahol Pelyvás Adrienne vállalta fel ügyüket.

A helyszíni riport után néhány nappal az építők kisimították a járdát. Máskor a bitumenező munkást kérték, tegyen már ideiglenes megoldásként egy-két lapát keveréket a zebrához, hogy simábban érjen le a kerekesszék…

Könny szökött a szembe

2017. szeptember elején az érettségi találkozó névsor­olvasással kezdődött. Az egykori IV. B-ben, dr. Huba Endre tanár úr osztályában harmincnyolcan végeztünk, most tizennégyen köszönthettük egymást. Köztünk volt Tóth Laci, aki élete párjával, Etelkával érkezett. Volt, akinek könny szökött a szemébe, amikor első találkozásunk idejére emlékeztünk. Osztálytársunk megmutatta matematika-angol szakon egyetemi diplomát szerzett leánya és két gyönyörű unokája fényképét.

Előkerült a Kelet-Magyarország 1963. február 27-ei száma is, amely ezzel a címmel jelent meg Farkas Kálmán tollából: „Nincs elveszett ember. Tolókocsival a munkahelyre – és T. Laci mégis boldog”. Bár volt sok elmondhatatlanul nehéz nap, a boldogság azóta is tart.

KM