Hihetetlen sztori: Nem az a nő volt a szépanyja, akit a családja annak tartott

Nyíregyháza, Budapest - Két évtizeden át tartó munka eredményeként született meg a hihetetlen történet.

Dr. Várkonyi Tibor betartotta az ígéretét. A Budapesten élő ügyvéd, genealógus, író lapunk hasábjain emlékezett meg Bek Amália születésének 210. évfordulójáról. „A megtalált anya könyv – mely az idén jelenik meg – visszahelyezi őt szülei, Bek Pál és Bárczay Anna, valamint húga, Degenfeld Imréné Bek Paulina mellé a történeti emlékezetbe” – olvasható a fekete keretbe nyomtatott szöveg a Kelet-Magyarország május 5-ei számának gyászrovatában. A kötet végére nemrégiben pont került, a szerző pedig készségesen osztotta meg velünk a kicsit sem hétköznapi történet részleteit.

A legenda nyomában

– Tízévesen, 1981 környékén apai nagyszüleimnél találtam egy olyan könyvet, amit nem tudtam elolvasni. Ez számomra igen nagy meglepetés volt, hiszen már az óvodában folyékonyan olvastam, de akkor a betűket sem tudtam azonosítani, ami igencsak kíváncsivá tett. Az történt, hogy az egyik kis eldugott fiókban titokban őrzött héber imakönyvekre bukkantam. Nagyanyám ekkor mondta el, hogy ő zsidó családból származik. Ha emlékeim nem csalnak, nem sokkal ezután azt is elmesélte, hogy az ő édesanyja, Beck Laura és felmenői családi neve eredetileg Salamon volt, csak valamilyen gróf-grófnő-grófné (máskor báróról beszélt), akinek a birtokán éltek, gyermektelen maradt, és halálos ágyán azt kérte tőlük, vegyék fel az ő nevét. Nagyon szerette őket. A valódi kutatás ebben a témában 1996-ban kezdődött, miután végeztem a szegedi egyetemen és visszaköltöztem Budapestre, ahol az épp kiépülő internet segítségével rájöttem, hogy léteznek levéltárak, ahol megőrizték az anyakönyveket, hogy a holokauszt dacára vannak rokonaim Magyarországon, és rengeteg él világszerte is.

Kérdéseinkre, hogy mindez miként segítette a kutatást, és egyáltalán mikor jött rá arra, hogy van mit kutatni, Várkonyi Tibor elárulta: miközben sikerült igen sok országban azonosítani a rokonságot (a körülbelül háromezer tagot számláló családfában öt-hatszázan még élnek), a visszaérkező postai levelekben és e-mailekben a nagymamája mondata köszönt vissza: egymásról nem tudó ágak ugyanazt a családi legendát tartották számon. Semmi mást.

– Mindenki csak ennyit tudott, de ezt pontosan tudta. Ez persze csak egy érdekesség volt akkor, hiszen nem voltam tisztában azzal, hogy ez egyrészt igaz-e vagy sem, másrészt, ha igaz, akkor jelent-e valamit, így amikor 1996-ban már naponta jártam a Magyar Nemzeti Levéltárba, egy évig nem tűnt fel, hogy ükszüleimnek napra pontosan egy éven belül két házasságkötése is volt Kisvárdán: 1852-ben és 1853-ban. Azt hittem, hogy a jegyzeteimben én tévedtem. Az persze kiderült, hogy 1854-ben már Beknek hívták őket, de még mindig nem esett le, hogy ezt jobban meg kellene vizsgálni. Úgy tartottam, hogy a családi emlékezet helyes volt a névcserét tekintve. Aztán, amikor a fővárosi levéltárban sokat kellett várnom valamire, egy könyvet lapozgatva előugrott, hogy Kántorjánosiban – ahol a családom élt – egy időben a földesúr Bek Pál volt. Emlékszem, hogy öt percig csak ültem és néztem magam elé, és éreztem, hogy ez a pillanat nagyon fontos az életemben.

Megváltoztatták a kép címét

– Ezt követően kezdtem komolyabb kutatásba, aminek legérdekesebb része az igazságügyi orvosszakértői lehetőségek kimerítése volt. Azt, hogy az ükapámnak egy Degenfeld gróf lett volna az apja, az Y kromoszóma vizsgálattal zártuk ki. Ugyanakkor a Degenfeld leszármazó gróf Tisza István egyik dédunokájától kapott minták alapján a két család ujjlenyomatai, valamint testi kromoszómái között hasonlóságot mutattak ki. Ezzel párhuzamosan arcantropológiai vizsgálatokat is tartottunk, melynek eredményeként egyrészt a Herman Ottó Múzeumban őrzött Barabás Miklós-festmény címét a Degenfeld családról a Degen­feld gyerekekre változtatták, másrészt erős hasonlóságokat fedeztek fel a két család arcképei között. Végül tavaly, amikor ez a technika is elérhetővé és megfizethetővé vált, sikerült a legbonyolultabb vizsgálatot elvégeztetni, az X kromoszómán alapuló rokonsági vizsgálatot, melyben hét Degenfeld leszármazó mellett öt családtagunk is részt vett… de többet nem árulok el, az eredményekről részletesen olvashatnak a kötetben.

A megtalált anya – a cím beszédes, nincs benne semmiféle csavar.

– Az ükapám anyja nem az a nő volt, akit a család annak tartott, vagy legalábbis az iratokból erre lehetett következtetni, hanem valaki, akire magára és körülményeire a teljes családi legenda minden eleme ráillett. A rómaiak óta mondjuk: mater certa, pater semper incertus, azaz az anya biztos, az apa mindig bizonytalan. Ám azt is mondjuk, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Nos, ez az a bizonyos kivétel.

KM-CSA