Helyi közélet

2017.05.03. 17:32

Szatmári adatközlők Pesten

Nagyecsed - A Budapest Arénában rendezték meg az elmúlt hétvégén XXXVI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt.

Nagyecsed - A Budapest Arénában rendezték meg az elmúlt hétvégén XXXVI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt. Szombat este a nagyszínpadon a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Tavaszköszöntő című gálaműsorát láthatta a nagyszámú közönség.

Együttesek és szólisták

A műsorban az ország 32 településéről 210 táncos mutatta be tájegysége, települése tánchagyományát. Nagyecsedet 4 pár képviselte, akik között ott volt Murguly Lajos, a Népművészet Ifjú Mestere, valamint fellépett Tóth Miklós is a feleségével, mindketten Fülöp Ferenc díjas táncosok. Vasárnap este a nagyszínpadon a „Mindenki Tánca” – Szatmár című előadásban 8 neves együttes táncosai több szólista közreműködésével a fesztiváli zenekar kísérete mellett táncoltak, Szatmárt a meghívott nagyecsedi hagyományőrzők képviselték. A műsor közben a színpad két oldalán nagy kivetítőn régi nagyecsedi, szatmári adatközlők felvételeit láthatták az érdeklődők. A profi táncosok többek között Bulyáki Gergely, Rákóczi Kovács Gusztáv és Murguly Lajos táncmotívumait táncolták. A nem mindennapi produkcióban 246 táncos, zenész és énekes működött közre.

KM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában