Levél a jövőbe – az életért

Kedves ismeretlenek! Nem tudom, kik vagytok, azt sem, hány évesek, hogy fiú- vagy leánynevet adtak nektek a szüleitek, amikor a világra jöttetek. Bednárik Mónika jegyzete.

Soha nem fogom megtudni, hol éltetek, milyen iskolákba jártatok, voltak-e barátaitok, kimondtátok-e a boldogító igent, hallottátok-e a gyermeketek első szavait, sírtatok-e a ballagásán, eljegyzésén. Mégis hálás vagyok, hogy mindenemet nektek adhatom, mert a földi pályafutásomat befejezve nekem már nincs szükségem ezekre.

Adom a szívemet, hogy a vért jól pumpálja, dobbanjon ütemesen, szerelmesen verjen kicsit hevesebben. Két vesét, meg a májat, hogy méregtelenítsenek, kiválasszanak, értékes, a szervezet számára nélkülözhetetlen anyagokat termeljenek, hogy az életetek már ne a dialízisről, a várakozásról, a fájdalomról, a reménytelennek tűnő reménykedésről szóljon. Tüdőt, hogy nagyot szippanthassatok a friss levegőből, és éltető oxigénnel teljen meg minden sejtetek, sétálhassatok, kocoghassatok, szülinapi tortán gyertyát elfújhassatok. A szaruhártyaszövetet is, hogy tisztán láthassatok, napot, holdat, csillagot kémlelhessetek, verset, regényt olvashassatok.

Míg éltem, vigyáztam mindre – amennyire lehetett –, cserben soha nem hagytak, működtek tisztességesen. Szolgáljanak benneteket is, mert a ti jobb életetek ad értelmet nemcsak az én életemnek, de a halálomnak is, jöjjön az bármikor, tudni fogom, ezért (is) megérte élni! Éljetek boldogan!

- Bednárik Mónika -