Visszatekintő - A veszély a második neve

Nyíregyháza - Több évet lehúzott különböző éttermekben, ám rádöbbent: a konyha nem az ő világa.

Kristóf Imrét nyolc hónapos korában egy tűzoltó menekítette ki az égő családi házukból. Lehetséges, hogy a sorsa már abban a pillanatban elrendeltetett, hiszen azóta is szoros a kapcsolata a veszéllyel: egyrészt hivatásos tűzoltó, másrészt a Legott Görögkatolikus Mentőcsoport vezetője.

Miért nem egy irodában rendezgeti a papírokat, vagy ül egy számítógép mögött?

KRISTÓF IMRE: Van nekem hétköznapi végzettségem is, hiszen az eredeti szakmám szakács. Több évet lehúztam különböző éttermek, intézmények konyháján, ám az nem az én világom. A kilencvenes évek elején futottam bele egy hirdetésbe, melyben kutyás kutatómentőt kerestek az önkormányzat polgári védelmi részlegére. Ez önkéntes alapon működött, jelentkeztem, beletanultam. Az évek során ismerkedtem meg a miskolci Spider Mentőcsoport vezetőjével, Lehóczki Lászlóval, akivel közel húsz esztendeje dolgozom együtt. A speciális mentés először csak amolyan hobbi volt, de ma már a hivatásom. Még úgy is, hogy a hétköznapokon a Nyírbátori Hivatásos Tűzoltóság kötelékébe tartozom.

Speciális mentősként amolyan magányos farkasként dolgozik, vagy vannak segítői is?

KRISTÓF IMRE: Nyolc éve kerültem szorosabb kapcsolatba a görögkatolikus egyházzal. Az érsek atya ötlete volt, hogy csináljunk egy saját mentőcsapatot. Kiléptem a Spidertől, és megalakítottuk a Legott Görögkatolikus Mentőcsoportot, melyben jelenleg tízen vagyunk. Vannak közöttünk búvárok, tűzoltók, egészségügyisek, de olyanok is, akik a motoros siklóernyőzéshez értenek. Amennyiben külföldre szólít a kötelesség, olyankor az ország más pontjain működő mentőcsoportok tagjaival dolgozom együtt.

Ahogy történt ez Ecuadorban is, ahonnan a napokban tért haza.

KRISTÓF IMRE: Így van, oda egy hatfős csapattal mentünk ki. Jó hírünk biztosan megelőzött bennünket, rajtunk kívül ugyanis csak egy Európából érkező csoport dolgozott a 7,8-es erősségű földrengés helyszínén. Nem volt ismeretlen előttünk a feladat, hisz tavaly a nepáli földmozgás túlélőit kutattuk. De visszatérve Ecuadorra: Quitóban szálltunk le, ahonnan Mantába utaztunk. Először azt gondoltuk magunkban, hogy nem is történt itt olyan nagy katasztrófa, de mikor bevittek minket egy utcába, ahol megcsapott bennünket a hullaszag és az épületek romokban hevertek, gyorsan átértékeltük a helyzetet.

Találtak holttesteket?

KRISTÓF IMRE: Nekünk csak azokat a pontokat kellett megjelölnünk, ahol feltehetőleg holttest van, majd vittek is minket tovább a következő romhoz. Ez Nepálban másképp volt, ott hagyták, hogy meg is keressük az áldozatot. Ecuadorban a legnagyobb nehézséget a nagy meleg és a páratartalom jelentette, melyet a zárt védőruha tovább fokozott.

KM-TG