Kemecséről Bolíviába - Ufonauták nyomára bukkant az őserdőben a szabolcsi gyógynövénykutató?

Kemecse, Bolívia -  Aki azt hiszi, hogy egy fiatal lány csak akkor téved be egy ezer veszélyt rejtő őserdőbe, ha zombik kergetik egy horrorfilmben, nagyon téved. Van, hogy a szerelem a kiváltó ok, mint a kemecsei Hajdu Zsanett esetében. A szegedi egyetem másodéves hallgatóját az akkori kultúrantropológus kedvese és a barátja csábította magával Bolíviába 10 évvel ezelőtt, az Andok és a trópusok vidékére, Amazónia földjére.

Nyelvtudás nélkül

A fiúk indiánokkal szerettek volna találkozni, Zsanett pedig őserdei kutatásra vágyott. Az anyagi helyzetüket mérlegre téve Dél-Amerika legszegényebb államát Bolíviát választották úti célul. Kutatási tervet készítettek, s elküldték Bolíviába. Két válasz is érkezett, az egyik Manuel Rojas Boyan kultúrantropológustól, a másik Luzmila Arroyo biológustól, akiktől később Zsanett nagyon sokat tanult. Szóval 5 hónapos előkészület után nekivágtak az útnak úgy, hogy hősnőnk semmilyen nyelven nem beszélt. Kezdődhetett a kulturális akklimatizálódás.

Veszélyesnek tűnő kalandok

Bolívia egy Magyarországnál tízszer nagyobb ország Dél-Amerika szívében ahol többségében indiánok élnek, s csak a lakosság 25 százaléka mesztic, illetve leszármazottja az indiánoknak. S mivel sem az Andok, sem a trópusi őserdő nem egy szelíd vidék, kaland is akad bőven. A fiatal kutatóhölgy több mint két évet töltött el itt, de csak felerészben a fiúkkal, mivel azok egy év után megunták a komfortzónájukra csöppet sem emlékeztető helyet.

Hajdu Zsanett kitartott, annak ellenére, hogy a kalandjai időnként túl veszélyesre sikeredtek. Egyszer például 24 óra alatt csupán 50 kilométert tudott megtenni az esős évszak miatt, miközben egy teherautó ponyvája alatt maláriás helyiekkel összepréselődve utazott szakadó esőben, a szennyezett ivóvíz miatt betegen, egy halom paradió hátán, a szúnyogok hadától gyötörve.

A kalandokból most egy könyv született A trópusok ajándékai – Szenvedélyes kutatóutam igaz története Bolívia indiánjai között címmel, s ma már zavarba ejtő bölcsességgel tud beszélni az egészről.

– Az álmaink megvalósítása egyszerű, csak hozzá kell kezdeni. Ráadásul mindig megjön a segítség is valamilyen úton-módon. S higgyük el, a nehézségek sem mások, mint mondjuk egy munkahelyen, csak azt nem találjuk annyira izgalmasnak – bizonygatta.

Visszatért az őserdőbe

Ma már a La Pazból Riberaltáig tartó 35 órás út sem tűnik számára olyan elrettentőnek, ami után még egy órát repült az araonák földjére tizedmagával egy hatszemélyes repülőgépen. S állítja, csinos, fiatal hölgy létére sem kellett tartania semmiféle veszélytől.

– Mindig jó helyen voltam, s elkerültek a komolyabb bajok. Az egyik ismerősömet már egy hét argentínai tartózkodás után kirabolták, tőlem viszont két év alatt egyszer csentek el némi pénzt, s amikor minden centavo elfogyott, Don Raul, a jószívű kereskedő az őserdőben kínkeservesen összegyűjtött egy zsáknyi brazil dió árának a négyszeresével segített ki.

Bolíviából hazatérve Zsanett elvégezte a szegedi egyetem biológus szakát, 2014-ben megszerezte a doktori fokozatot a gyógyszerész karon, mint gyógynövénykutató. Munkába állt, két fővárosi cégnél is megfordult, de mivel nem érezte igazán jól magát, ismét nekivágott a nagyvilágnak. Ma Costa Ricán tanít amerikai diákokat etnobotanikára és etnobiológiára, s mindenre, amit tud az Amerikai Egyesült Államok egyik kiváló magánegyetemén, a Duke University tanáraként.

– A guarasug’we indián faluban, ahol 5 hónapig laktam, sikerült 250 gyógynövényt lejegyezni, pedig az indiánok a titkaikat nehezen adják át. A begyűjtöttek között jó néhány olyan faj is volt, amelyek a későbbiekben akár új gyógyszer-fejlesztések alapanyaga is lehetne. A kutatómunka részben el is indult, az egyik gyógynövénnyel kísérletezni kezdtünk az egyetem laborjában, de még nagyon az út elején járunk – mesélte.

Ufonauták jártak Bolívia hegyei között?

Ami kapcsolatos a természettel, az Hajdu Zsanettet már bizonyosan érdekli. Nem csak lovagolt, ejtőernyőzött is, s Bolíviában egy kisebb teherszállító hajó kormányosi teendőit is megtanították vele.

Ma is az őserdő kellős közepében dolgozik, csak ki kell lépnie a kutatóközpont ajtaján, s máris kéznyújtásnyi távolságra kerül ismét az érintetlen dzsungel. Hosszabb unszolásra elárult egy különös titkot.

Egy szubtrópusi falucskában éppen botanikai felmérést végeztünk, s a helyiek megmutattak néhány olyan agyagból készült – belül üres – tárgyat, ami a szomszédos hegyen, a régészek révén még fel nem tárt területen szedtek fel. Tudom, hogy ez nem egy túl tudományos megközelítés, de az egyik megszólalásig hasonlított egy ufonautához, a szemlélőnek óhatatlanul a „kis szürkék” jutottak róla eszébe.

KM-MJ