Undok hétfő, végtelen péntek

Nem kell ahhoz Garfieldnak lenni, hogy utáljuk a hétfőket. Jim Davis emblematikus lusta macskájához hasonlóan a legtöbb ember a születés fájdalmával indul hétfőn reggel iskolába és dolgozni. A hét első napján erősebben húz vissza az ágy, gonoszabbak a küszöbök, az ajtófélfák, és mintha a bögrék is csúszósabbak lennének. Egy ideális világban eltörölnék a hétfőket. Csáki Alexandra írása.

Úgy tűnik, régiónkban részleges megoldást találtak a problémára: bevezették a négynapos munkahetet, így a dolgozóknak péntekenként nem kell becsekkolniuk. Képzeljék csak el, míg mindenki a busz után lohol, vagy a reggeli dugó kellős közepén ül az autójában, ők a gyerekeket indítják útnak, kisimultan kortyolgatják a kávéjukat, vagy ha igazán szerencsések, épp a másik oldalukra fordulnak. S bár hétfőtől csütörtökig ledolgozzák a kieső időt, az érzés, hogy a hét utolsó munkanapja számukra szabad, megfizethetetlen. Ügyintézés, bevásárlás, ház körüli munkák, edzés – bármit is tesznek, nem kell aggódniuk, hogy elkésnek. Vannak azonban olyan munkakörök, melyek esetében elképzelhetetlen a fenti képlet.

Nem tehetik ki a zárva táblát sem a kórházakra, sem a boltokra, ahogy a tűzoltók vagy a rendőrök sem foghatják a tóparton a pecabot végét csütörtök délutántól. Talán a termelés az egyetlen olyan terület, ahol mindez kivitelezhető. Ha másért nem, ezért mindenképpen irigyelhetjük őket. Nekünk meg maradnak az undok hétfők és a soha véget nem érő péntekek. Csak álmodhatunk a rövidebb munkahétről. Hétvégenként – ha nem csörög bele a vekker.

- Csáki Alexandra -