Nyíregyházáról Szibériába - Száz éve esett fogságba a magyar királyi 5. honvédhuszár ezred

Nyíregyháza - Egy évszázada, 1916 nyarán a kassai magyar királyi 5. honvédhuszár ezred, melynek II. osztálya Nyíregyházáról indult a nagy háborúba, Lengyelországban, a Prip­jaty-mocsarakban harcolt. Ott érte őket június 5-én a nagy orosz támadás, a Bruszilov-offenzíva, melynek során az egész ezred, parancsnokával, Brokés István ezredessel együtt fogságba esett. E napról szól Máriássy László huszárfőhadnagy visszaemlékezése.

Merre tovább?

„Merre vigyem századomat? További parancsom nincsen. A géppuskatűz elől egy árokba vezettem embereimet, aztán találomra megindultunk. Egy percet sem mentünk még, mikor szemből futva kiáltja egy huszár: »Vissza! Ezen az árkon át már a muszkák jönnek!« Megfordultam, és a 9. ezred állásába vezettem embereimet, ahol az enyémeken kívül még vagy 200-at szedtem össze. Jobbról puskatüzet kaptunk, mert a 9. ezred lövészosztálya helyén bent ült a muszka. De a balról és hátulról jövő golyók több kárt tettek bennünk, mert onnan nem volt mellvéd. A sebes menéstől és forróságtól úgy ránk melegedett a köpeny, hogy eldobtuk.

A közénk vágó tüzérségi tűz roppant erős volt, a robbanások repeszdarabjai teleszórták szemünket, szánkat sárral és homokkal. Sok szegény emberem maradt ott ezen az úton!

Nem volt gyerekjáték ilyen gránáttűzben előrejutni, de siettette lépteinket, hogy az üldöző, közénk lövöldöző ellenség ordítása már közvetlenül a hátunk mögött hangzott. Vissza-vissza lőttünk, hogy lassítsuk üldözésüket.”

Rettenetes kép

„Ha a fásultság nem vett volna erőt rajtunk, meg kellett volna őrülni. Minden 15, 20 lépésre nehéz gránát vágott be, 8–10 méter magas, tüzes fekete tölcsért vetve a levegőbe. Az emberek egymásra zsúfolva a földre feküdtek, alig lehetett őket továbbvinni. A sebesültek ordítottak tépett sebeikkel. Rettenetes kép volt. Végre összetalálkoztam az ezreddel. Brokés ezredes már visszafelé vezette őket, mert a legkeletibb részben, ahová menni kellett volna, már bent ült a muszka. Megállapodtunk, állást foglaltunk.”

Mint a végítélet

„Az üldöző muszkák ezalatt elérték az állás drótjait és azt vágni is kezdték. Tűz alá vettük őket, ők meg kézigránátot kezdtek ránk dobálni. A füsttől és portól tíz lépésre sem lehetett látni. A nehéz ércszörnyetegek rémes trombitálással hasították a levegőt, azután óriási föld- és tűztölcséreiket a levegőbe vágva, hangos puffanással röpítették közénk zizegő repeszdarabjaikat és széttépték az útjukban lévő eleven testeket. Olyan volt ez, mint a végítélet! De a legtöbb emberre már ennek sem volt nagy morális hatása. Az apátia úrrá lett felettünk. Egy géppuskás fedezék mögé húzódtunk.

Valami jelre elhallgatott az ellenséges tüzérség. Nem lőtt többé. S amint a füst meg porfelhő oszlani kezdett, elkiáltja magát egy huszár: »Hátul jönnek a kozákok!« A tetőn tényleg felbukkant a vágtázó orosz lovasság. Alig 25 lépésre a hátunk mögött ott állnak tömött rajvonalban az orosz gyalogosok, kész helyzetben tartott szuronyos fegyvereikkel!

Ugyanekkor ordítás hangzik fel a nyugati részből. A 9. ezredet most fogták el! Itt már nincs tennivaló, sorsunk meg van pecsételve! Brokés ezredes köré csoportosulva várjuk, amint szuronyt szegezve nekünk jönnek a muszkák. Az emberek abbahagyják a tüzelést. Egy géppuska lő még, majd az is elhallgat. Az elölről jövő muszkák felugranak a mellvédre. Embereink eldobják puskáikat. Ellenállásra már gondolni sem lehet. Ez a vég!”

Négy év fogság Szibériában

„Hat óra 15 perc volt. Csak bámultunk mereven, szótlanul magunk elé. Az agy működése megszűnt, a gondolkozás megállott, a ránk borult letargia elsötétített mindent. Az eső esni kezdett, mintha csak dandárunk pusztulását siratná. Menetoszlopba állítottak ezután, előre a tiszteket, majd szuronyos őrök vettek körül, majd megindult a menet. Nagyon szomorú menet volt ez! Szegény 5. honvédhuszár ezred, ezért harcoltál két esztendeig?”

Az ezred tisztjeire és legénységére ezután még négy kemény szibériai fogságban eltöltött év várt.

- Bene János -