Siralmas viszonyok

A harag, pláne a gyilkos indulat rossz tanácsadó. Pedig lenne mit idevetni, kezdve azzal, milyen sötét lelkivilágú ama emberszabású valaki, aki egy nagybeteg ágya mellől ellopja a görbebotját – a kórházban… Koncz Tibor jegyzete.

Mondjuk abban a kórházban megállt az idő, úgy hatvan évvel ezelőtt. Pedig a kerek erdő szélén mesébe illő a környezet, de a valóság kiábrándító. Azt most hagyjuk, hogy a Sóstói úti gyógyintézetbe látogatni már önmagában sem felemelő érzés, ott feküdni pokoli lehet. Nekem csak egy bizonyos osztályhoz volt „szerencsém”, azóta csak azon jár az agyam: oda soha többé! A kegyeleti szobának csúfolt helyiség mindennek a teteje, arra már szavak sincsenek. Megemelem a kalapom a személyzet előtt, akik napról napra a „halálsorba” járnak dolgozni.

De ne csak sírjunk, nevessünk is! A minap a konditerem öltözőjében kint felejtettem a kissé lelakott nadrágomat. Másfél óráig rá sem bagóztam, majd mázsás súly esett le a szívemről, amikor láttam, hogy mozdítatlanul ott hever, ahol hagytam. Mondjuk milliomos senki nem lett volna, ha kiforgatja a zsebeit. De a kutya sem nyúlt hozzá. Hát köszi, fiúk!

- Koncz Tibor -