Kuruzslóvádból sikertörténet - Interjú Ifj. dr. Béres Józseffel

Nyíregyháza - Az együttérzés, a szolidaritás gondolatát szeretné erősíteni az emberekben a Béres Gyógyszergyár.

A megvádolt címmel írt drámát id. dr. Béres József Széchenyi-díjas kutatóról, a Béres Csepp megalkotójáról Fazekas István. A napokban Nyíregyházán is rendeztek író-olvasó találkozót, amelyen részt vett a feltaláló fia, dr. Béres József is. A könyvbemutató után készségesen nyilatkozott lapunknak a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke.

Mit jelentenek az ön számára ezek az édesapjával kapcsolatos könyvbemutatók?

Dr. Béres József: Nagy öröm és megtiszteltetés, ha az ember édesapja bekerül a magyar szépirodalomba. Pláne, ha egy nagyszerű mű formájában. Márpedig Fazekas István színdarabja – ebben egészen biztos vagyok – kiváló alkotás. Öröm számunkra beszélni róla. Persze, egy dráma elsősorban nem a könyvbemutatókra íródik, mi is azt szeretnénk, ha minél hamarabb láthatnánk színpadon is. Ez hamarosan valóság lehet, hiszen két színház is ­műsorára tűzte, januárban, februárban lesznek a bemutatók. Ezt a művet még a megjelenése előtt elolvastuk, s laikusként is az a véleményünk, hogy kiválóan alkalmas lesz színpadi megjelenésre.

Javasoltak rajta valamilyen változtatásokat?

Dr. Béres József: Apróbb tanácsaink voltak, de mivel a dráma szerkesztéséhez, felépítéséhez nem értünk, abba nem kívántunk beleszólni. Csupán a történetiség kiigazításával, szakmai kérdések pontosításával, illetve egyszerűsítésével foglalkoztunk, hogy hiteles, a valósághoz hű maradjon a történet. Lényegében ezek minimális hozzászólások voltak.

Miért lehet aktuális napjainkban ez az irodalmi alkotás?

Dr. Béres József: A történet az 1970-es évek közepén játszódik, a szocializmus időszakában. Fontos tudni, mi történt akkor, de a lényeges kérdés tényleg az, mennyiben szól édesapám története a ma emberéhez. A történetben édesapám van a középpontban, de nemcsak az ő drámai küzdelmét mutatja be a mű, hanem a korral kapcsolatos más összefüggéseket is. A szerző egy kassai családon keresztül ábrázolja az akkor Csehszlovákiában élt magyar nemzetiség életét, megtudjuk, miként becsüli – pontosabban nem becsüli – meg az értelmiséget az a kor. A dráma foglalkozik olyan emberi kapcsolatokkal is, amelyek most is időszerűek, ilyen a házastársi hűség, a hazához való viszony kérdése. S ott a nagy dráma: a beteg gyermek. Mit tegyenek? Kinek higgyenek? Mi lehet az utolsó szalmaszál az életben maradásért? És mit tesz a gyógyító, akit eltiltanak a gyógyítástól? Ezek a kérdések a mai embereket is mélyen megérintik.

Szakadjunk el most a könyvtől! Az édesapa munkássága, szellemisége mit üzen vajon a ma emberének?

Dr. Béres József: Édesapám nagyon szeretett tanulni, a tudásvágy mozgatta már gyermekként is. A megismerés iránti töretlen vágy volt az egyik jellemzője. A másik a szorgalom. Mindig arra törekedett, hogy a megszerzett ismereteket rendezze, rendszerezze, szintetizálja, hogy abból kijöjjön valami hasznos dolog. Ezek talán vele született képességek. Amikor aztán küzdenie kellett, kiállt a saját igaza mellett, nem lehetett letéríteni arról az útról, amit jónak, helyesnek tartott. Ennek a csúcspontja az embereken való segíteni akarás és a hazaszeretet. S ebben benne van szűkebb hazájának a szeretete, hiszen sohasem hagyta el Felső-Szabolcsot, az egész életét a Záhony–­Anarcs–Kisvárda háromszögben töltötte.

Ennek köszönhető, hogy gyakran vannak itt a megyében? Vagy a rokoni szálak mellett a munka köti ide a családot?

Dr. Béres József: Munka csak Tokaj-Hegyaljához, a borászatunkhoz köt. A családi kötelék ugyanakkor még erős, hiszen a nővérem Kisvárdán él a családjával. Vannak itt barátaink és szép számmal kedves ismerősök is. Ahogy atyám hű volt a szülőföldhöz, a szülőföld, illetve egész Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is hű hozzá, és meghálálja a hűségét még akkor is, amikor ő már nem él. Sok elismerést kapott itt életében, és kap halála után is, mindez ideköt bennünket, s ezért is járunk vissza szívesen. Halála után Kisvárdán közterületet neveztek el róla, a könyvtár falán domborműves tábla hirdeti az emlékét, a Bessenyei-gimnáziumban Béres-laboratóriumot avattunk. Záhonyban teljes alakos szobrot állítottak a tiszteletére, az anarcsi iskolában Béres-tanterem van. Sok szál emlékeztet rá a térségben, s mi nagyon köszönjük a helyieknek, hogy így őrzik az emlékét.

A több mint 25 éves múlttal rendelkező Béres Gyógyszergyár Zrt. az édesapáról elnevezett csepp gyártása mellett hogyan tudja még ápolni és megőrizni szellemiségét?

Dr. Béres József: Természetesen nagyon fontos számunkra ez a készítmény, ugyanakkor a Béres Gyógyszergyárnak ma már több mint hetven terméke van. Ezek legtöbbje atyám szemléletén alapul, az ő gondolkodásmódja tükröződik vissza legtöbb termékünk filozófiájában. Ezek lényege: segítsük megelőzni a betegségek kialakulását, vagyis termékeink zömmel preventív készítmények. De nemcsak a gazdasági munkában, hanem jószolgálati tevékenységben is ápoljuk atyám emlékét, ezért működtetjük immár több mint 20 éve a Béres Alapítványt, ami elsősorban termékadományokkal segíti a rászorulókat.

Az önzetlen segítőkészség gondolata apáról fiúra szállt. Miért érzi fontosnak a karitatív tevékenységet?

Dr. Béres József: Nagymamám mondta édesapámnak: „Fiam, ha segítséget kérnek tőled, és te tudsz segíteni, akkor azt megtenni kötelességed.” Az édesanya intelme hatott rá, jó talajra hullott a gondolat, s atyám egész életére jellemző volt, hogy mindenkinek segített, ha tudott. Mi ebben a segítőkészségben nőttünk fel. Ez egy olyan erkölcsi örökség, amit kötelességünk éltetni. Igyekszünk a rászorulóknak minél többet adni a termékeinkből, ugyanakkor a cég anyagilag is hozzájárul számos kulturális, oktatási és kutatási programhoz. Mindez azért fontos, mert ezen keresztül is szeretnénk fenntartani és erősíteni az emberekben az együttérzés, a szolidaritás gondolatát, aminek a lényege: mindenki tud tenni a másik emberért.