Hétvégi éhezők

A döbbenettől levegőt is elfelejtettem venni, amikor az egyik kereskedelmi csatorna esti beszélgetős műsorában a kormánypárti politikus azt mondta: hétközben éhező gyerek, aki iskolába, óvodába, bölcsődébe jár, nincsen… Bednárik Mónika jegyzete.

De vannak, több tízezren. Nagyon jó lenne, ha a honatyák olykor kihúznák a fejüket a homokból és kitennék a lábukat az elefántcsont tornyukból, mert akkor találkozhatnának azzal a kisfiúval, aki az iskolában nem eszi meg az uzsonnáját, hanem hazaviszi. A felét a testvérének adja, és így csak „kicsit éhesen” fekszenek le aludni. Vagy azzal a minden hétfő reggel kiflit vásároló pedagógussal, akinek a diákjai a tízóraiig kiszédülnek a padból, ugyanis hétvégén jó, ha egyszer ettek. De beszélgethetnének azzal a kislánnyal is, aki a nyári szünetben azt kérdezte a konyhás nénitől: kaphat-e még egy kanállal a főzelékből, mert akkor az ő vacsoráját megehetné az anyukája, neki elég az ebédmaradék. Ezek igaz történetek, hazai és megyei esetek a hétköznap, hétvégén és a téli szünetben is éhezőkről. Nincs bűnük, csak olyan szegény szülők gyermekei, akiknek nem jut a minimálbértől, köz- vagy idénymunkától több. A bevételük arra elég, hogy (túl)éljenek, ám annyi betevőre már nem, amivel mindenki jóllakhatna a családban.

Úgy tűnik, ma Magyarországon arról sem tudnak megegyezésre jutni a politikai szereplők, hogy a gyermekéhezés felszámolása legyen az első és legfontosabb nemzeti minimum, a rászorulók az év 365 napján juthassanak élelemhez. Az emberség, a gondoskodás, a tisztesség nem jobb vagy bal oldali. Ez nem politikai kérdés. Csak hazánkban…

- Bednárik Mónika -