A színpadon is olyan szeret lenni, mint otthon a fürdőszobában

Nyíregyháza - Papnak készült, de Thália papja lett: interjú Bárány Frigyes színművésszel.

A napokban ünnepelte 85. születésnapját a Móricz Zsigmond Színház tagja, Bárány Frigyes.

Papnak készült, és ahogy a születésnapjára megjelent könyv címe is utal rá, Thália papja lett. Sorsszerű volt?

Bárány Frigyes: Az esztergomi papi tanulmányaimat követően munkát kerestem. Jól rajzoltam, felvettek a Sport- és Játékbolt Vállalathoz, amivel csak egy baj volt, hogy politikai foglalkozásokon kellett részt venni. Működött viszont egy színjátszó csoport, a tagoknak pedig nem kellett részt venniük a gyűléseken. Ez jó kibúvónak tűnt, ezért elmentem. De ott ragadtam, majd bekerültem a központi színjátszó csoportba, ahol Kézdy György és Sztankay István is kezdte a pályáját. A csodálatos Makay Margit tanított bennünket, és sokszor mondta: Fricike, magának a színpadon a helye. De jött 1956, és a dolgok máshogy alakultak. Egy évvel később viszont láttam egy apróhirdetést: a Déryné Színházban meghallgatást tartottak. Elmentem, felvettek, életem első szerepe a Rómeó és Júliából Baltazár volt. Az egyik előadást látta Szendrő Jóska, a debreceni színház igazgatója, és leszerződtetett. Ezután jött a fővárosi József Attila Színház, egy évig Győrben voltam, majd következett Szolnok, hét év Pécs, Bozóky István hívására pedig Nyíregyházára jöttem. Ennek 34 éve. Pedig nem voltak jó élményeim: 1954-ben behívtak tartalékos kiképzésre a nyíregyházi laktanyába. Tízkilós csöves rádióval a hátunkon, géppisztollyal kellett menetelni a homokon. Akkor azt mondtam, akkor lássam Nyíregyházát, amikor a hátam közepét. Ehhez képest…

Az aranyemberben figyelt fel önre az ország, és annak fényében, hogy a szerep mekkora ismertséget hozott, furcsa a viszonya a filmhez.

Bárány Frigyes: Utáltam, ez a legjobb kifejezés. A rendezőnek már minden szerepre volt színésze, kivéve Kacsuka Imrét. Darvas Ivánt szerette volna, de őt az 1956-os szerepe miatt eltiltották. Szász Károly engem javasolt a rendezőnek, Gertler Viktornak, és még próbafelvételt se készítettek, csak alaposan végigmértek, sőt, a fogaimat is megnézték – olyan volt, mint egy lóvásár. A lényeg, hogy megkaptam a szerepet. Reggel ötkor jött értem az autó, a filmgyárban felvettem az egyenruhát, a maszkmester jó vastagon kifestett, a szemöldökömet szálanként húzták ki. Az ingem alá krepp-papírt tömködtek, hogy össze ne kenje a festék, és reggel hattól ott ültem este hatig, amikor kiderült, hogy aznap nem kerül rám sor. És másnap kezdődött elölről … A film egyébként jól sikerült, még ma is meg lehet nézni.

Az aranyember óriási siker volt. Mi történt ezután?

Bárány Frigyes: Öt vagy hat szerepet utasítottam vissza, mert főleg katonatisztet kellett volna játszanom, ahol persze lovagolnom kellett volna. Időközben megszületett a lányom, tudtam, hogy fel kell nevelnem, nem akartam kockáztatni, és azt kérdeztem: biciklis szerep nincs? Azzal próbáltak meggyőzni, hogy egy tégla is bármikor a fejemre eshet. Az igaz, mondtam, de azt nem tudom kivédeni. A lóról viszont nem eshetek le, ha fel sem ülök rá. Soha nem bántam meg, hogy így döntöttem.

Mindenki szereti. A kollégái, az újságírók, és a városlakók a zöldségestől a postásig. Hogy lehet ezt elérni?

Bárány Frigyes: Az életben nem szeretek színészkedni. Szerintem ha van titok, akkor az az, hogy minden helyzetben magamat adom, olyan szeretek lenni, mint amilyen otthon vagyok a fürdőszobában. A színpadon is akkor érzem jól magam, ha a tőlem távol álló karaktereket is úgy tudom alakítani, hogy az természetes legyen.

Kimondani is sok: 1990 óta nyugdíjas, de szinte ugyanolyan aktív, mint azt megelőzően.

Bárány Frigyes: Én pihenni szerettem volna, de mindig jött az igazgató: Fricikém, lenne itt egy kis szerep… Voltak persze nagyobbak is, például Az ember tragédiájában én voltam az Úr – mondták is a kollégák, hogy ennél feljebb már nem nagyon kerülhetek. Szerepálmok? Mindent eljátszottam, amit szerettem volna, sőt, annyira szerencsés vagyok, hogy azt viszont nem játszottam el, amit nem szerettem volna: Lear király például nem akartam lenni, és nem is osztották rám soha. Régebben az idős színészeknek volt egy jutalomjátékuk: az igazgató megkérdezte a színészt, hogy melyik szerepet szeretné eljátszani, és az előadás gázsiját is odaadta. Nálunk ez utóbbi nem így volt, de választottam, és Hauptmann Naplemente előtt című darabjában játszhattam Clausen tanácsost – tényleg jutalom volt. Egyszer álltam át a másik oldalra: egy mesejátékot rendeztem. Nemcsak a premieren ültem ott az előadáson, hanem később is, de nem a színészeket figyeltem, hanem a közönséget, és a gyerekek reakcióiból nagyon sokat tanultam. Ha mozgolódni kezdtek, tudtam, hogy unják, amit látnak, ezért ott változtattunk. Jó kis kirándulás volt, de maradtam a színészetnél. Egyébként egyszer igazgatói felkérést is kaptam, de ha valami távol áll tőlem, az éppen ez: ülni egy irodában, és azon gondolkodni, hogy honnan szerezzek egy primadonnát.

Közel hat évtizede áll a színpadon, ennyi idő alatt a világ többször is nagyot változott. A színház is?

Bárány Frigyes: Hogyne, a lényeg viszont ma is ugyanaz. A varázsa abban rejlik, hogy élő, nem olyan, mint a mozi. Igénylik az emberek, hogy szemtől szemben lehessenek a színésszel, és azt is, hogy a színház kérdéseket tegyen fel. Ez nem azt jelenti, hogy megoldást is adnia kell, az mindenkinek a maga dolga. Okosak voltak a görögök, hogy ezt kitalálták! Emlékszem, amikor csak néző voltam, egy-egy színházi élmény után nemesebbnek, jobbnak éreztem magam. Amikor színpadra állok, ugyanezzel az élménnyel szeretném megajándékozni a közönséget. A játék legnagyszerűbb pillanataiban összedobbannak a szívek. Ezt nem pótolhatja sem a film, sem a mozi, ezért hiszem, hogy a színháznak mindig van jövője.