Sín, tér

Kattog, rázkódik, zakatol az agy. Gyermekfejjel sínen kalandozunk. „Elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumplifejű palacsinta”. Kattog, rázkódik, zakatol az agy. Tinédzserként belemászik a fülbe: „Mikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad”. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Kattog, rázkódik, zakatol az agy. A huszonévesek is dúdolják, hogy „a vonat nem vár, a sorompó áll, és a szerelem, ha beindul, nincs megállás”. Kattog, rázkódik, zakatol az agy. Az Indul a bakterház senkit sem hagy ridegen: „– Na, gyüjjön má’ elő, én hívom, Buga Józsi. – Neeem gyüvök! – Gyüjjön má’ elő, én mondom, most má’ másodszor. – Még maradok! – No, akkor maradjon, oszt csapjon magába a tulipános istennyila, mer’ én elő nem hívom többet a jövő karácsonyig se!”

Kattog, rázkódik, zakatol az agy. Nem csak azt izgatja a sínek tere, akit a mozdony füstje megcsapott. Mindenkinek van (vas)úti élménye, tapasztalata. Utasként persze merőben más az aspektus, mint szenvedő félként. Aki ugyanis közvetlenül a vonatfütty közelében él, és beleivódik a mindennapjaiba a kerregés, a csattogás, a zizegés és a zörgés, ezzel a hanghatással kel, fekszik. A kisvasút tipikusan az a kategória, ahol nincs középút: vagy imádják a nosztalgikus volta és a megmagyarázhatatlan bája miatt, vagy pedig elutasítják, mert veszteséges, a belterületi sínek gátolják a komfortosságot. Kattog, rázkódik, zakatol az agy. Nem kellene halogatni a döntést. Ideje sínt vallani.

- Ladányi Tóth Lajos -