Elpazarolt segítség

Gyermekéhezés. Amikor meghalljuk a szót, összerándul a gyomrunk. Jó esetben nem azért, mert a miénk is korog. Sovány, alultáplált kisfiúk és kislányok képe jelenik meg a szemünk előtt, akik kérlelő tekintettel esedeznek egy kis ennivalóért, éljenek országhatáron kívül vagy belül, legyenek bevándorlók, ős- vagy újmagyarok. Palicz István jegyzete.

Üdvözlendő a Nemzeti Minimum csapatának kezdeményezése, akik azt szeretnék elérni, hogy a mindenkori kormány dolgozzon ki (és persze finanszírozzon is) egy olyan új gyermekétkeztetési hálózatot, amellyel radikálisan csökkenne a gyermek­éhezés hazánkban, az pedig egyenesen elismerésre méltó, hogy a jó ügy érdekében egy maratoni figyelemfelhívó koncertet is sikerült leszervezniük szombatra a pesti arénába.

Isten ments, hogy valamiféle ellenkampány látszatát keltsem, de ahhoz képest, hogy Magyarországon állítólag fiatalok tízezrei éheznek, nem tudok elmenni szó nélkül amellett a mérhetetlen pazarlás mellett, amit látok, hallok, tapasztalok az elméletileg hátrányos helyzetű, segítségre szoruló ifjúság körében. Tekintsünk el attól, mennyi menekülteknek nyújtott szendvics és tartós élelmiszer végezte már kukában – bizonyára nincsenek kibékülve a magyar (íz)világgal. De hogyan magyarázható az, hogy az óvodákban, iskolákban (ingyen) adott tízóraik, meleg ebédek, uzsonnák jelentős része moslékban landol, hasonlóan a suligyümölcs- és az iskolatej-szállítmányokhoz?

Ha alaposabban megválogatnánk, kiknek és mennyit segítünk, több jutna a valóban rászorulóknak.

- Palicz István -